A legősibb dicsőítés

A vidéki területekről szivárgott be Miskolc több városrészébe a kántálás ősi hagyománya. Eltérő felekezetek tagjai is ápolják a mai napig ezt a szép énekes szokást, amely karácsony előestéjéhez, december 24-hez kötődik.
 

Közösség-összetartó erő 
 

– A kántálás nagyon ősi eredetű és a görögkatolikus egyházhoz kifejezetten közel áll. A kaino görög kifejezés, ami azt jelenti, hogy szólni, a cantare latin szó pedig énekelnit jelent. A kifejezés eredeti tartalma tehát az énekkel való köszöntés – értelmezte Boronkai József atya, a Miskolc-Avasi Görögkatolikus Parókia parókusa. – Különleges, hogy az Avason is elterjedt ez a népszokás, ami a városra kevésbé jellemző. Az ennek az oka, hogy sok beköltöző él itt, akik magukkal hozták a saját hagyományaikat. Vidéken egy-egy házhoz épített betlehemmel vagy egy ikonképpel kopogtak be a kántálók. Már 30 évvel ezelőtt, egyházközségünk alakulásakor megfogalmazódott a hívekben a kántálás iránti igény. Az esemény a Szent Család szálláskeresésén alapszik, hogy minden otthonban megszülethessen Krisztus, és a családok közösen vesznek benne részt.
 

Népi Krisztus-várás 
 

Idén fáklyás felvonulás helyett a római és görögkatolikus felekezet által közösen használt Isteni Ige templomában gyűlnek össze a kántálók. 

– A templomtéren állítottunk fel egy nagyon szépen kivilágított betlehemet. Megállunk vele szemben, és klasszikus karácsonyváró vagy karácsonyi énekeket éneklünk. Mindenki egy kicsit lelassul, és megpróbálja közel engedni magához az ünnepet. Ezt követően bemegyünk a templomba, ahol folytatjuk a kántálást, majd a gyermekek pásztorjátéka következik. Pásztorok, köztük egy öreg, angyalok és néha egy próféta is megjelenik, akik köszöntik az embereket. Népi dallamokat népi hangszereken, például pásztorsíppal, kecskedudával is megszólaltatunk. Aztán összefoglalásképpen egy prófétai szöveg hangzik el. Ebben valaki kiszól a közösség felé, jókívánságot mond. Végül közös énekléssel zárul az együttlét. Mindezt követi a liturgia is, Nagy Szent Bazil liturgiája vecsernyével. Korábban a kántálás fáklyás felvonulás keretében valósult meg más felekezetűekkel közösen, de idén a pandémia ezt nem teszi lehetővé. Viszont a szomszédos közösségeket most is meglátogatjuk, például a jezsuitákat – ismertette az atya.
 

Hitvallás énekszóval 
 

Tetemváron, a Deszkatemplom református gyülekezetében szintén ápolják a kántálás hagyományát, amely az épület leégését követően vált rendszeressé karácsony vigíliáján. 

– Korábbi szolgálati helyem Nagyrozvágyban volt, ahol még elevenen élt a kántálás hagyománya. A református parókiáról indult a két kántálócsoport, aztán házról házra jártunk – emlékezett Almási Ferenc, a Deszkatemplom református lelkipásztora. – Bekiabáltunk, hogy szabad-e Krisztust dicsérni, és utána elkezdtünk énekelni egy-két karácsonyi éneket. A lakók kijöttek, adakoztak, és néhol megkínáltak minket süteménnyel, üdítővel, teával, forralt borral vagy itallal. Általában délutántól késő estig tartott a program, mire végigértünk a falun. Mivel itt Miskolcon a gyülekezet tagjai szerte a városban élnek, ezért a délutáni ünnepi istentisztelet után inkább kiállunk a templom elé gyertyával a kezünkben. Ott hirdetjük énekszóval, hogy megszületett a Megváltó. Mindig nagyon jó hangulat szokott lenni, mert átjár bennünket a meghitt érzés, hogy egy közösség vagyunk, az Úrhoz tartozunk, és ezt nem szégyen megvallani.

(A borítóképen: Kántálók Mezőkövesden december közepén. Őrzik a hagyományokat)