A Mount Everest meghódítására készül a miskolci anyuka

Mióta dédelgeted ezt az álmot?

- Nem vagyok hegymászó, de a hegyekhez mindig különleges vonzalmat éreztem. Amit a hegyek nyújtanak nekem, azt a néhai világhírű svájci hegymászó Ueli Steck szavaival tudnám legjobban kifejezni: „azért megyek a hegyek közé, mert ott akarok lenni. Ott vagyok boldog és teljes.”

Mi volt az a pillanat, amikor úgy érezted, neked ezt meg kell tenned?

Tíz évvel ezelőtt tettem meg ez irányba az első lépéseket, amikor anyaként ezt már megengedhettem magamnak. A hegyre való felmerészkedésemet megelőzte az, hogy elkezdtem a futást annak érdekében, hogy szerezzek valami állóképességet. Kezdetben néhány száz méter teljesítése is nagy erőfeszítést jelentett. A futást akkor kezdtem élvezni, amikor rájöttem arra, hogy mennyire gyorsan lehet benne fejlődni.  Amikor már képes voltam megállás nélkül néhány kilométert futópályán vagy aszfalton lefutni, akkor kimentem terepre. Ekkor ismerkedtem meg futótársakkal, és őszintén mondhatom mindegyiküktől tanultam valamit. Később már volt annyi bátorságom, hogy magányos „futóvá” váltam. Nem tartom magam sportolónak. Hétköznapi anyuka vagyok. A hétvégék sokszor a mosásról, főzésről, takarításról szólnak.

„Az élet értelme úgy gondolom, hogy a lehetetlen álmok valóra váltásában rejlik” - Bakos Mónika

Milyen útjaid voltak eddig?

A kezdetekben természetesen a Bükkben voltak túrák, majd Tátra csúcsai után 2016-ban jött az Indiai- Himalájában a Konmarula hágó (5260 m) meghódítása. Ott szembesültem a magasság okozta nehézségekkel. Lehet valaki ironman, de ez ott még önmagában kevés. Ott a szervezet alkalmazkodóképessége kerül előtérbe. Ehhez az adaptációhoz nem kell más csak idő. Kinek mennyi, amit előre nem lehet megmondani. Egyéni adottság. Az elmúlt nyár Grúziában a Kaukázusról és Montenegróban a Durmitorról szólt. Az Everest számomra, mint lehetetlen álom akkor fogalmazódott meg, amikor néhány éve először megnéztem az 1996-os Everest-tragédiáról szóló filmet. Azóta már megszámlálhatatlanul sokszor láttam, de a mai napig is, amikor nézem, akkor én mindig ott vagyok a hegyen. Ez az érzés egyre csak erősödött bennem, amíg egyszer csak, múlt év végén fel nem kínálkozott a lehetőség, hogy eljussak az Everest alaptáborába (5364 m). Gondolkodás nélkül igent mondtam, nem volt kérdés. Természetesen egy ilyen döntés nagy felelősség, mert szellemileg és fizikálisan is fel kell készülni. Mivel az út nagyon kitett és fárasztó, fontos a kiváló erőnlét, a kitartás, szédülésmentesség és a magabiztos mozgásordináció.

Hogyan lehet erre felkészülni? Kik segítenek neked ebben?

Az erőnlét megszerzéséhez legjobb edzésforma a terepfutás. Magányos futóként nem tudtam hol tartok edzettségben, amit fontos volt magamban tisztázni. Egy kiváló terepfutó ismerősöm e célból ajánlotta a miskolci STG-t, akik megkeresésemet örömmel fogadták, azóta velük folyik a felkészülés. Vezetőiktől, Orosz Attilától és Bondár Katától (róluk már írtunk a boon.hu-n - a szerk.), valamint a csapattagoktól az edzések alkalmával nagyon sok segítséget kapok, és nagyon sok örömmel ajándékoznak meg.

Hogy néz ki egy ilyen út?

A 16 napos út során, Kathmanduból a világ legveszélyesebbnek tartott repülésével jutunk majd el Luklába (2860 m) ahonnan túránk indul. Útunk legmagasabb pontja az 5643 méter magas Kala Pattar csúcs lesz, ahonnan legendásan lenyűgöző kilátás nyílik majd az Everestre. Az Everest látványa, az alaptábor legendás hangulata életre szóló élmények. A megvalósítás viszont rengeteg időt, energiát emészt fel, és nagyon komoly anyagi vonzata is van. Miért vágyik az ember oda ilyen komoly áldozatok árán? „…because it’s there.” Ahogy George Mallory mondta. És mit fogok érezni? Varázslatot! Tudom! Az élet értelme úgy gondolom, hogy a lehetetlen álmok valóra váltásában rejlik.