A sasok kedvence a Bükk

Hazánk sasleltárát minden évben a lakossági bevonással meghirdetett januári Országos Sasszinkron segítségével állítja össze a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) működési területe sasban különösen gazdag, így az MME Bükki Helyi Csoportja mindig oroszlánrészt vállal a madárszámlálásból.

Az ölyv a leggyakoribb 

 

Az időjárás idén nem volt kegyes a madarászokhoz, mert ködben, párás időben kellett végezniük a felmérést, amelynek időpontja az évenkénti összehasonlíthatóság miatt fi x. A nappali ragadozó madarak megfigyelésében a BNPI természetvédelmi őrszolgálatának koordinálása mellett összesen 74 fő vett részt – írja honlapján a szervezet. – A nemzetipark-igazgatóság területén 774 egerészölyvet, 181 vörös vércsét, 79 kékes rétihéját, 62 parlagi sast, 37 nagy őrgébicset, 25 karvalyt, 18 gatyás ölyvet, 15 rétisast, 4 kerecsensólymot, 4 galambászhéját, 1 pusztai ölyvet és 1 kis sólymot tudtak megfigyelni. A számok azt mutatják, hogy a ragadozó madarak fő táplálékállata, a pocok populációja még nem regenerálódott az utolsó összeomlás óta. Másrészt a köd nagyon beszűkítette a látótávolságot, ezért a kijelölt területnek csak töredékét lehetett hatékonyan lefedni. 

– A mi részünkön olyan sűrű fehérség szállt le, hogy egymást is alig láttuk, nemhogy a madarakat. Délelőtt még valamivel több esélyünk volt a távcsöves, spektívvel kiegészített megfigyelésre, mert kicsit tisztább volt az idő – mondta Szitta Tamás, az MME Bükki Helyi Csoportjának elnöke. – Bizonyos helyekre autóval, de néhány nehezebben bejárható területre gyalog kellett elmennünk, ami szintén lassította a munkát. Hozzánk minden évben Dél-Borsod és Dél-Heves egy része tartozik, ahol a sasok nagy számban láthatók. Télen a zsákmányszerzési lehetőség határozza meg a ragadozó madarak tartózkodási helyét. A ritkább fajok inkább a domb- és síkvidéki részeken figyelhetők meg. 

A madárleltár segítségével évről évre követni tudják az állományok változásait. 

– A sasszinkron idején megszámoljuk, hogy hány fiatal pár, facér és ivaréretlen példány él az országban a beállt, idősebb költőpárok mellett. Az időpontválasztás a ragadozó madarak költési időszakához illeszkedik. A megfigyelést megnehezíti, ha a tojók már a fészkükön kotlanak. Jobb, ha a levegőben mozognak az állatok, és még a kóborló állomány is hazánkban tartózkodik. Az eredményekből arra is következtetni tudunk, hogy északról mennyien érkeztek. A kékes rétihéja például eleve csak télen marad Magyarországon, és a gatyás ölyv is csak vendég nálunk. A nagy őrgébics pedig csupán „tiszteletbeli” ragadozó, egyébként énekesmadár. Télen ráfanyalodik kisebb madarakra, amúgy főleg rovarevő. Az elmúlt évtizedekben szinte minden sasfaj védelmében sikereket értünk el. A leglátványosabb a parlagi sas és rétisas állománya. Az előbbi 10 párról 300-ra növekedett a hetvenes évek óta. Ezt a fajok jogi védelmével, műfészkek kihelyezésével, a zsákmányállatok visszatelepítésével és az élőhelyek megóvásával tudtuk elérni – fejtette ki a madarász.

(A borítóképen: A rétisas repülése fenséges látvány)