Kincsesbánya

Van egy porcelán étkészlet a háztartásomban, amit egymás között a családban csak „karácsonyi porcelánnak” hívunk, ugyanis egy évben egyszer kerül elő a vitrinből használat céljából. Minden darabja megvan az utolsó kistányérig. Nagyon vigyázunk rá és nagy becsben tartjuk, az eszmei értéke miatt, mert valószínűleg nem ér túl sokat, ha forintban akarnánk meghatározni az értékét. Nem Herendi vagy Zsolnay, mert tudomásom szerint azok érnek sokat, bár korántsem vagyok szakértője a témának. Csak szemlélődőként sétálgatok én is a régiségvásárban alkalmanként, mert szerintem kiváló program.

Persze néha kérdezek is, árakat, évszámokat. Nem gyűjtök semmit, néha megveszek valamit, ami megtetszik és megfizethető számomra. Mert valljuk be őszintén, az igazi régiségért mélyen a zsebünkbe kell(ene) nyúlni. 

Kincsekre lehet azonban lelni, ha valaki időt szánva rá alaposan szemügyre veszi a portékát. És édesanyám nyolcvanas évekbeli porcelánfigurái, kristály poharai is gyakran visszaköszönnek az elárusító standokról, ami nosztalgikusan jó érzéssel tölt el.