Hagyományos húsvéti vendégvárásra vágytak

A húsvéti locsolkodás ma már nem olyan fontos esemény a gyerekek és fiatalok életében, mint pár évtizeddel ezelőtt. Manapság egyre kevesebb fiút és férfit látni húsvéthétfőn szépen felöltözve kölnivel a kezében a lányos ház felé tartani. Ezért is kedves az a történet, amelyet Szalánczi Beáta osztott meg az ünnep hagyományairól szólva.  

Nem várt meglepetés  

 – kezdte a történetet az édesanya. – „A rokonságban a nagyik, persze, vártak minket, de az nem volt már a régi. A volt szomszédaink is elköltöztek már, pedig őket sorban végiglátogattuk azelőtt. Igazi, festett tojásos, hangulatos húsvéti vendégvárást szerettem volna mutatni nekik. Gyorsan körbekérdeztem néhány osztálytársat, hol várnak locsolkodókat. Az egyik lányos családtól, Liliéktől pozitív visszajelzést kaptunk, így hát útra keltünk szépen felöltözve, verssel, kölnivel felszerelkezve.”  

„Meseországba csöppentünk: kézzel festett kifújt tojások, nagy gonddal díszített asztal, házi hidegtálak, sütemények. Pontosan úgy, ahogyan én gyerekkoromból emlékeztem rá. A háziasszony és a kislánya gyönyörűen kicsinosítva, nagy szeretettel fogadtak minket. Verset mondtunk, locsoltunk, tojást kaptunk, és finomságokat. Így megfogadtuk, hogy egy év múlva újra találkozunk. Így is lett, és ezt a hagyományt azóta is őrizzük. A legnagyobb fiam azóta egyetemista, középső fiam már érettségi előtt áll. Talán ez az utolsó év, amikor még együtt megyünk. Jövőre lehet, kicsit megtörve a hagyományt, a lányomat viszem locsolkodni” – mondta nevetve Beáta. Majd így folytatta: „A hab a tortán, hogy eddig minden évben kivétel nélkül ugyanazt a családot váltjuk Liliéknél: egy apa a fiával, mintha összebeszéltünk volna, mindig előttünk érkezik. Jó ismerősként köszöntenek ők is minket, bár egy évben csak egyszer találkozunk: húsvétkor, Liliéknél.”