Tudósítónk Cannes-ból

2023.05.23. 18:00

Smink nélküli hírességek a vetítéseken Cannes-ban

Az eddig lepergett idei versenyfilmek közül több is foglalkozik a tanárok és diákjaik viszonyával. A Cannes-i filmfesztivál május 16-án kezdődött, és május 27-ig tart.

Váró Kata Anna

Mia Wasikowska ausztrál színész érkezik filmjének bemutatójára

Fotó: AFP

Hogy mennyire kiélezett a cannes-i verseny és mennyire számítanak az itteni bemutatók, azt mi sem jelzi jobban, minthogy a nagyszámú újságíró és forgalmazó mellett az itt megforduló filmesek, sőt hírességek is előszeretettel látogatják a vetítéseket, sőt a versenyben szereplő alkotók is előszeretettel nézik versenytársaik alkotásait. Nem kizárólag a vörösszőnyeges bevonulások alkalmával látni ismert arcokat a cannes-i vetítőtermekben, a reggeli, elsősorban a szakma számára fenntartott vetítéseken is több híresség előfordul, noha smink nélkül vagy egyszerű farmer és póló viseletben nem mindig könnyű megismerni őket. Persze, aki a sztárok miatt van itt, szerencsésebben jár, ha a Croisette-en vagy az elegáns hotelek és éttermek környékén nézelődik, a partikról nem is beszélve.

Érdekes kérdéseket vetnek fel

Bár a tanári pálya minden tekintetben messze esik a cannes-i csillogástól, az eddig lepergett idei versenyfilmek közül több is foglalkozik a tanárok és diákjaik viszonyával, legyen az tiltott vonzalom, ahogy azt Nuri Bilge Ceylan About Dry Grasses című filmjében láthattuk. 

Musab Ekici és Merve Dizdar török színészek, Nuri Bilge Ceylan rendező és Deniz Celiloglu színész a filmjük bemutatóján 
Fotó: AFP

Érdekes kérdéseket vet fel, hogy a rend és egy másik tanuló védelmében túllépte-e hatáskörét Hirokazu Koreeda Monster című filmjének pedagógusa, és miként reagál erre a szülő, illetve a kollégák. Az osztrák rendezőnő, Jessica Hausner filmjében, a Club Zeroban pedig egy olyan fiatal tanárnő (Mia Wasikowska) érkezik az elit iskolába, aki Tudatos étkezés néven futó tantárgya kapcsán a legsúlyosabb étkezési zavarokat erősíti fel az őt már-már vallásos megszállottsággal követő diákjaiban.

Jessica Hausner rendező, Mia Wasikowska és Elsa Zylberstein  színészek
Fotó: AFP

 Nem csak a tanár-diák, szülő-gyerek viszony érdekes a filmben, hanem maga a táplálkozási zavar ilyetén feltérképezése és annak kiváltóokai is. Ahogy Hausner filmjéből is láthatjuk, az étkezési zavarok gyökéroka mindig a családban van, a környezet, ez esetben a tanárnő kurzusa csak felerősíti mindezt. Különösen aktuális ez a film manapság és főleg itt Cannes-ban, ahol nagy számban képviseltetik magukat a film- és modellvilág sztárjai, akikkel kapcsolatban az étkezési zavarok témája sosem tűnik nem aktuálisnak.

Cannes, 2023. május 23.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában