Ítélet

2023.06.23. 08:42

Bérelt lakásokat bocsátott rendelkezésre prostitúciós tevékenységhez

Emellett tiltott szerencsejátékokat is szervezett a miskolci férfi.

Boon.hu

Fotó: Shutterstock

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint két miskolci lakást bérelt ki abból a célból, hogy ott „szobáztatási” tevékenységet folytasson, azaz olyan nőknek bocsássa rendelkezésére az ingatlanokat, akik prostitúciós tevékenységet végeznek. Telefonos megállapodásaik szerint a hölgyek meghatározott időszakban használhatták a lakást, amiért cserébe napi bérleti díjat kellett fizetniük a vádlottnak. A férfi fenti cselekménye eredményeképpen több, mint másfélmillió forint vagyongyarapodásra tett szert.

Ezen túlmenően a terhelt 2020 márciusától legalább 20 alkalommal szervezett jogosultság és hatósági engedély nélkül szerencsejátékot lakásában. A kártyapartik lebonyolítása során a játékosok meghatározott összegekért zsetont váltottak a vádlottnál, amellyel játszottak. Az összegyűlt összegekből a vádlott levont néhány tízezer forintot a maga részére, illetve adott belőle a kártyaosztó feladatát ellátó személyeknek is, a fennmaradó részt pedig szétosztotta a helyezések függvényében.

A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Őt a bíróság épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében és tiltott szerencsejáték szervezésének bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 év 8 hónap, végrehajtásában 2 év 8 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Enyhítő körülményként értékelte a bűnösséget beismerő vallomását, azt, hogy elősegítette az eljárás gyors, hatékony befejezését, valamint az is latba esett, hogy a férfi immár legális munkaviszonnyal rendelkezik.

Az ítélet jogerős.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában