Ítélet

2023.11.30. 12:55

Azzal fenyegette az idős tállyai nénit, hogy szétveri a fejét baltával

Boon.hu

Forrás: Shutterstock

Fotó: thebigland

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a vádirat szerint behatolt az időskorú sértett tállyai otthonába, bántalmazta annak lakóját és megkísérelte őt kirabolni.

Az ítéletben megállapított tényállás szerint a vádlott 2023 májusában a hajnali órákban ittas állapotban egy kést és egy baltát magánál tartva bemászott az időskorú sértett ingatlanának udvarára, majd a kulcsra nem zárt ajtón keresztül bement a lakóházba. Az idős hölgy ki tudta ütni a kést a terhelt kezéből, aki ekkor a hajánál fogva a földre rántotta a sértettet, lefogta, pénzt követelt tőle és közben azzal fenyegette, hogy szétveri a fejét baltával.

Azt követően, hogy a sértett közölte, hogy nincs pénze, a vádlott végül üres kézzel távozott a helyszínről.

A támadás során a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Bűncselekmények sorozatát követte el

A bíróság a vádlottat felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 6 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Súlyosító körülményként esett latba a terhelt előéletében rejlő körülmények mellett önhibából eredő ittas állapota, míg enyhítő körülményként értékelte a bíróság a terhelt beismerő vallomását és az, hogy a bűncselekmény kísérleti szakban maradt.

Az ítélet nem jogerős - tudta meg a boon.hu.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában