Döbbenet

2023.11.02. 10:02

Vak szomszédját rabolta ki az ózdi férfi

Bement a házába, hátulról leütötte, a lakást átkutatva 10 ezer forint készpénzt, valamint cigarettát, edényeket és ételkonzervet tulajdonított el.

Boon.hu

Megütötte a vak férfit (illusztráció)

Az Ózdi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített rablás bűntette miatt. A vádirat szerint a a férfi Ózdon egy lakókörnyezetben élt a vak férfival, szomszédként ismerték egymást. 2023. május elején, az egyik napon, a késő délutáni órákban a vádlott a férfi házához ment azzal a szándékkal, hogy pénzt vagy értékesíthető vagyontárgyakat szerezzen meg tőle. Látta, hogy a férfi a ház bejárati lépcsőjén ül és várja a szeretetszolgálat által kiszállított ebéd érkezését, ezért a bejárati ajtót nyitva hagyta. 

A vádlott megkerülve a férfit, számára észrevétlenül bement az épületbe. Amikor a férfi átvette az ételt, ő is bement a házba, elkezdte kipakolni az élelmet, a támadó mögé lépett és hátulról kétszer a nyakára ütött. Az ütések erejétől a férfi egyensúlyát vesztve a földre zuhant.

A szomszédtól kért segítséget 

A rabló ezután átkutatta a lakást, talált egy kézitáskát, abból 10 ezer forintot vett magához, továbbá még néhány darab cigarettát, fémedényeket és ételkonzerveket vitt el a házból. A megtámadott férfi a szomszédjához fordult segítségért, aki rendőri intézkedést kért. 

Az ügyészség a büntetett előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott – tudta meg portálunk.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában