Csalás

2024.01.10. 15:15

Több százezer forinttal rövidítettek meg egy encsi nőt

Egy napon belül visszakapta pénzét az az encsi nő, aki elhagyta bankkártyáját, amiről több mint 400 ezer forintot vettek le jogtalanul.

Boon.hu

Információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy 40 éves vilmányi nővel szemben - tudta meg a Boon.hu. A gyanúsított 2024. január 5-én, késő délután betért egy encsi patikába, ahol egy előtte vásárló a földre ejtette a bankkártyáját. A nő felvette azt, de nem adta vissza a tulajdonosának, sőt észrevette azt is, hogy a kártyára rá van írva a PIN-kód.

Ezt követően a gyanúsított két alkalommal több mint 400 ezer forintot vett le a sértett számlájáról.

A bejelentést követően a rendőrök egy napon belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt, aki kihallgatásán beismerő vallomást tett. A rendőrök a nyomozás eredményeként a sértettnek visszaadták az összes pénzt.

Az Encsi Rendőrkapitányság az esettel a kapcsolatban felhívja arra a figyelmet, hogy a bankkártyát és a PIN-kódot ne tárolja egy helyen! Ne írja rá a bankkártyára a kódot! Ha a bankkártyát használja, ügyeljen arra, hogy senki ne láthassa a PIN-kód beütését. Abban az esetben, ha elvesztette vagy ellopták a kártyát, azonnal tiltsa le azt!

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában