Nem semmi

2024.04.10. 07:45

Autós üldözés után leszorította az úttestről riválisa autóját

Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék szerdán annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben emberölés bűntettének kísérlete és rongálás vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.

Boon.hu

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Fotó: SOMKID THONGDEE

A vádirat szerint a vádlott élettársa legalább egy éven keresztül szerelmi kapcsolatot létesített a sértettel is. Amikor a vádlott erről tudomást szerzett, mindkettejüket több alkalommal megöléssel és az úttestről való leszorítással fenyegette meg. A vádbeli napon, 2020. június 5-ről 6-ra virradó éjszaka a nő együtt volt szeretőjével, akitől hajnalban indult haza Múcsonyba. Az autót a sértett vezette, szeretett volna a nő hazaérkezéséről meggyőződni.

Üldözőbe vette

Azonban a vádlott minderre számítva egy gépjárműben várta őket saját ingatlanuk közelében. Amikor a sértett hazaindult Kazincbarcika irányába, a vádlott követni kezdte. Még a település belterületén utolérte, próbált mellé húzódni, amivel szemben a sértett úgy védekezett, hogy ő maga is az úttest közepére kormányozta az autót. 

Ekkor mindketten visszatértek saját forgalmi sávjukba. Ez a jelenet újra megismétlődött, végül a külterületi útszakaszra érve a vádlott szándékosan, több alkalommal hátulról nekiütközött a sértett autójának, majd tolni kezdte azt.

Hátulról nekiment

Ezt követően olyan erővel ment neki, hogy a sértett gépjárműve irányíthatatlanná vált, a szántóföldre haladt le, majd egy betondarabnak, illetve egy oszlopnak ütközött, végül tovább pördülve állt meg. A vádlott ekkor kiszállt autójából, odakiabált neki, majd segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. A sértett férfi a baleset következében nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett, autójában vagyoni kár keletkezett.

Befejeződhet az ügy

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények kapcsán indul eljárásnak akár a befejezése is várható a szerdai tárgyaláson.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában