Erőszak

2024.05.19. 11:01

Nevelőjére támadt a gyermekotthonból megszökött fiatalkorú

A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy fiatalkorú férfival szemben.

Boon.hu

Megrugdosta az autót

Fotó: Shutterstock

A vád szerint 2023. augusztus 12-én 13 óra körül, egy Kazincbarcikához közeli településen lévő gyermekotthon szolgálatot teljesítő nevelője az intézmény területén észlelte, hogy három intézeti nevelt – köztük a fiatalkorú vádlott is - egy bőrönddel a kezében - kiszalad az udvarról.

A fiatalok után indult 

A nevelő az autójába ült és az intézetből kiszökött fiatalok után indult, végül a településen utol is érte őket. A férfi megállt az autóval, kiszállt és kérdőre vonta a fiút és társait, hogy hová mennek, és mit visznek a bőröndben. A fiú ekkor ledobta a bőröndöt a földre, mire a nevelő közölte vele, hogy visszakíséri őt az intézetbe, mert neki ott kell tartózkodnia. Mikor a nevelő  a bőrönd felé nyúlt – azért, hogy azt kinyitva megbizonyosodjon, hogy a fiatalok nem loptak el semmit az intézetből – a fiatalkorú  vádlott  tenyérrel beleütött sértett autójának nyitott ajtajába, majd egy alkalommal megrúgta a férfi jobb combját. Ezt követően a fiú elszaladt a helyszínről és a közeli  buszállomáson felszállt az éppen akkor érkező menetrendszerinti autóbuszra.

Közérdekű munkára küldenék 

A férfi, mint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény hatálya alá tartozó nevelő, gyermekfelügyelő a büntető anyagi jogi szabályok alkalmazása szempontjából, tevékenységének gyakorlása során közfeladatot ellátó személy és ezáltal fokozott büntetőjogi védelemben részesül.
Az ügyészség a vádlottal szemben a korábban, egy másik ügyében alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése mellett, halmazati büntetésként közérdekű munka kiszabását indítványozta a bíróságnak. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában