Bűneset

2024.07.16. 19:17

Szerelmi bosszú gázolással, viperával

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete miatt, aki a feleségével szerelmi kapcsolatot létesítő férfit autóval elsodorta, majd viperával ütlegelte.

Boon.hu

Szándékosan elgázolta a férfit - A fotó illusztráció

Fotó: Michael O'Keene

A vádirat szerint a vádlott 2023. január elején, a kora délutáni órákban Kazincbarcikán gépjárművel közlekedett, amikor észrevette a szintén autót vezető haragosát, aki a feleségével szerelmi kapcsolatot létesített. Elhaladtak egymás mellett, a férfi mutogatott felé, ezért a vádlott megfordult az autójával és követte, majd mindketten megálltak az úttest szélén.

Elsodorta, majd megtámadta

Kiszálltak a gépjárművekből, egymás felé indultak, miközben folyamatosan szitkozódtak. A kölcsönös kiabálás után a vádlott autóba ült, 50 km/h sebességre gyorsítva az autója mellett álló férfi irányába haladt, neki akarta szorítani a gépjárműnek, de mellé érve, elsodorta.

A két autó közé szorult sértett megpördült, megemelkedett, a talpára esett vissza. A vádlott továbbhajtott, majd kiszállt az autójából, magához vett egy fél méter hosszúságú teleszkóposan kihúzható fém rudat, és a feltartott karral védekezni próbáló férfit 12 alkalommal testszerte megütötte.

Börtönbüntetést javasolnak

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett el, a vádlott cselekményével ok-okozati összefüggésben halálos kimenetelű sérülések bekövetkezésére reális esély volt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést, közúti járművezetéstől eltiltás büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, tájékoztatta a boon.hu-t a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában