Helyi közélet

2008.05.07. 11:37

A Királynő borsodi lesz?

<p>Miskolc, Ózd - Palácsik Tímea és Tóth Natália Petra már ott vannak a 24 lány között, akik május végén az RTL Klub Királynő című műsorának döntőjében megmérkőznek majd a Miss World, Miss Universe címért.</p>

A két lányban annyi a közös, hogy mindketten Borsod megyeiek. Ők, társaikkal együtt csütörtökön indulnak a balatonkenesei felkészítő-táborba.

Tímea  Miskolcon született ugyan, de már két éve Budapesten él, és egy multinacionális cégnél dolgozik marketingesként. Mint mesélte: 19 évesen indult élete első szépségversenyén, majd utána többet nem. De meglátva az RTL Klub felhívását úgy döntött: még "nyugdíj előtt" benevez. Magánéletéről Tímea csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy párja amerikai focizik, a Budapest Cowboysban.
Tímea nagymamájával lakik Budapesten. „Ő egy igazi laza, jó fej nagyi” – mondta.
Mi a célja a versennyel? "Szeretnék kijutni valamelyik világversenyre. Valamint szeretnék segíteni a hátrányos helyzetű embereken. Ez egy jó lehetőség, hiszen a szépségkirálynőkre többen felfigyelnek, és így a karitatív tevékenységükhöz is könnyebben találnak támogatókat" – válaszolta lapunknak. 

Angelina Jolie?

Az Ózdon élő Natáliának sem ez az első szépségversenye. Többször indult ilyen megmérettetésen, ahol általában elhozta a közönségdíjat. A legemlékezetesebb versenye azonban egy hong-kongi világverseny volt, ahol az előválogatáson második lett.
Miért jelentkezett erre a versenyre? „Kíváncsi vagyok arra, hogy profik sminkesek, fodrászok mit tudnak kihozni belőlem” – válaszolta.
Natália szíve még szabad, jelenleg nincs barátja. A Miskolci Egyetemre jár, harmadéves a tanítóképző főiskolán.
Sokan Angelina Joliehoz hasonlítják, ami nagyon hízelgő számára, de nem tesz a hasonlóság érdekében semmit – mondta.   


Kapcsolódók:
 

  • Miss Alpok Adria: Miss Alpok Adria Szépségverseny a Bázisban 2006. 11. 18. Miss Alpok Adria Szépségverseny a Bázisban III. 2006. 11. 17.
  • 2007 év szépe 
  • A nap legszebb lányai: 
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában