A megesett történet

Korcsmáros György a hatásra figyelve rendezett vállaltan szórakoztató előadást A muzsika hangja című musicalből. Az ilyen színház nem a nézők eszére apellál, hanem az érzelmeiket célozza - nem azt akarja, hogy értsék, hanem hogy szeressék. Létező gyakorlat, létező közönséggel.

És valóban, A muzsika hangja ezen túl ráadásul még tényleg nem is az a színpadi mű, amelynek megértése túl sok gondolkodást igényelne. A története ezzel együtt sem fércmunka, valódi belső viszonyokat rejt, amelyek ábrázolása egyfelől igazi kihívás lenne, másrészt a negédességtől a valóság – a nézői tapasztalat - felé közelíthetné az előadást.

Itt és most nem ez történik. Emiatt A muzsika hangja világa maga az elrendezettség, a benne szereplők nem megélik a sorsukat, hanem megesik velük a történet: szerelemre lobbannak, visszatalálnak a családjukhoz, lemondanak a házasságról, a hazaszeretet elvhűsége miatt másik hazát választanak, mindezt nagyjából pusztán azért, mert ez van a szövegkönyvbe írva. Ez és így: nem egy lehetséges világ, nem egy lehetséges Ausztria, lehetséges emberekkel – ez: egy musical világa.

Azért is érdekes ez, mert Korcsmáros György alkotótársai sokkal kézzelfoghatóbb világot képzeltek a színpadra. Laczó Henriett öltözékei például nagyon is hihetően idézik a múlt század harmincas éveit. Menczel Róbert szakrális és civil terei a jelzések erejével is ismerősek, és jól használhatóak, megadják a tágasságot a tánc lendületéhez.

Ebbe helyezkedik bele Korcsmáros György műfaji elemekből merítő, azokhoz hű gondossággal építkező musical-világa. A hatást elsősorban az énekre és a mozgásra bízza – játékmester-koreográfus Majoros István –: a dal és a tánc magyaráz el helyzeteket, sejtet motívumokat, s megadja az előadás ritmusát, viszi jelenetről jelenetre előrébb a történetet.

A siker legfontosabb forrása viszont a gyerekszereplők színpadi jelenléte. Gyereket szerepeltetni általában is hálás, de ezek a gyerekek tényleg komolyan dolgoznak is. A rendező nagy érdeme, és tehetség dolga, hogy Kis Milán, Zombori Zsanett, Lajhó Ruben, Lajhó Lilla, Bacskai Júlia, Kántor Boglárka játékában nincs színészkedés, természetesen adják a gyerekeket és természetesen adják a családot. Hozzájuk hajlítja színészi alakítását Barta Mária Viola: csak annyi idegenkedéssel figyeli a nála kisebbeket, amennyi a fejlődésben előrébb járó nagy testvérnél, a maga nagylányságának mibenlétével küszködő kis felnőttnél szinte kötelező.

Varga Andrea a lelkesültség erejére bízza a főszereplő karakterét, Mariája belső békéjét és boldogságát a túlfűtöttség jellemzi, és főleg testjáték mutatja.
Szatmári György von Trapp kapitányának elsősorban a csendessége és zárkózottsága látszik, a nagy döntéseket magában hozza meg, a nagy változások benne zajlanak le, ezek és ezek oka a nézők számára nem látható.
Seres Ildikó megértőre formálja a zárdafőnökasszonyt: érezni benne a titkot, hogy talán nem arra készült, ami lett belőle, és az életútnak erre a titokra rakódó bölcsességét, az írás magyarázatának emberségességét.
Kincses Károly Max szerepében a helyzetet alakítani kész megalkuvó, harsánysága akkor szórakoztató, amikor önmagával ironizál.
Elsa, Szirbik Bernadett felfogásában cinikus szépasszony, a gazdagok magabiztosságával, ezért eldönthetetlen, hogy miért mond le Trapp kapitányról: látja, hogy ez nem az ő érzelmi pályája, vagy látja, hogy ez az osztrák hazafi bajba sodorná.

Péva Ibolya házvezetőnője kisember, egyszerű, szeretet vezérelte világképpel: látja és mutatja is a különbséget a szükségszerű és a lehetséges viselkedés között.

(Howard Lindsay - Russel Crouse - Richard Rodgers - Oscar Hammerstein: A muzsika hangja, a Miskolci Nemzeti Színház előadását Korcsmáros György rendezte – premier szereposztás)

Bujdos Attila