Állati hősök – kutyaterápia Miskolcon

Szerda délután a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai bepillantást engedtek abba, amit nem hobbiként vagy szakmaként definiálnak – leginkább életformának tartanak. „Kutyával kelünk, kutyával fekszünk” - magyarázza mosolyogva Mezősi-Demján Vera, míg Viszokai Katalinnal együtt megmozgatják kutyáikat a foglalkozás előtt. Közben pedig mesélnek.

Labda, Dió, Mogyoró

„Az alapítványunk három éve működik. Munkatársaink kutyáikkal a Mentőkutyás Egyesület mentőcsoportjának tagjai. Terápiás foglalkozásokat is tartunk, ma például a Szimbiózis Alapítvány lakóotthonába megyünk, ahol értelmi sérültek fejlesztését végezzük” - mondta el Mezősi-Demján Vera. Más napokon az idősek otthonába megy a „nagy öreg”, Labda, Magyarország legsokoldalúbban képzett mentőkutyája, a nyomdokaiban járó labrador, Dió, és az aprócska, foltos, folyton ugráló Mogyi, aki egy állatmenhely lakójából vált a csapat tagjává. Az idősek simogatják őket, beszélgetnek velük, sétálni viszik a blökiket, míg az értelmi sérülteknek szociális alkalmazkodó-képességük, motorikus- és kommunikációs képességeik és a memóriájuk fejlődik a játékos kutyás feladatok során.

"Bírniuk kell a fájdalmat is"

Persze nem válhat akármelyik kutyából az alapítvány munkatársa. „Fontos, hogy az alaptermészete barátságos legyen” - kezdi Mezősi-Demján Vera. „Legyen jól motiválható. A mi kutyáink fontos ösztönző eszköze az étel. A napi betevőt is munkáért kapják. Bírniuk kell a fájdalmat is. Előfordult már, hogy egy autista lány a farkánál fogva felemelte az egyik kutyát. Ők nem morognak olyankor, ha fájdalmat éreznek, csak elhúzódnak. Akár a szájukból is ki lehet venni az ételt. Elengedhetetlen, hogy semmilyen körülmények között ne okozhassanak fizikai vagy pszichikai sérülést” - hangsúlyozza. „Előnyösebb, ha nem kölyökkutyát választunk ki a feladatra, mert egy idősebb ebnél már tesztelhetjük az ösztönöket, amire majd a munkát építjük” - veszi át a szót Viszokai Katalin. „Az egyed számít, nem pedig a fajta, igaz, terápiás rotweilert még sohasem láttunk. Dobbermannt viszont már igen” - teszi hozzá. „A vadász-és juhászkutyák a legkedveltebbek és legalkalmasabbak a terápiás célokra, hiszen ők munkára termettek. Megőrülnének, ha be lennének zárva, ha nem dolgozhatnának. A tanulásuk élethosszig tart. Egy kutya sosincs készen.”
Elújságolták azt is, hogy ezeket az állatokat még egy másfél éves gyerek is el tudná vezetni pórázon. Ha pedig megsimogatjuk őket, nem kell azonnal a csaphoz rohanni, hogy kezet mossunk: Labda, Dió és Mogyoró komoly egészségügyi szűrővizsgálatokon mennek át félévente, és az átlagnál gyakrabban végeznek esetükben bolha- és kullancsirtást, féreghajtást is. Gazdáik nem hívei a kenneltartásnak, hiszen kutyáik legfontosabb „munkaeszköze” éppen az emberhez való kötődés.

Jutalom is jár

Ezt be is bizonyítják hamar a Szimbiózis Alapítvány hejőcsabai lakóotthonában, ahol tizenkét értelmi sérült lakó várja őket. A teremben már körbe rakva állnak a székek, az izgatott lányok és fiúk alig várják az első feladatot. A kutyákat is felvillanyozza a helyzet, látszik, hogy nem teher, inkább élvezet számukra a munka. Katalin minden székhez odavezeti az okos tekintetű labradorokat, hogy a lakók pacsit kérhessenek tőlük. Ha a kutya teljesítette a feladatot, jutalomfalatot kap.
Nevetnek, simogatják a kutyusok buksiját, alig várják, hogy újra rájuk kerüljön a sor, és látszik: nagyon igyekeznek, hogy ne csak az ebek, ők is megoldják a feladatot. Egyikük fél még az állatoktól, de tizenegy hónapon át tartó kemény munka árán sikerült elérni, hogy már kézbe veszi egy percre a pórázt, vezeti az állatot, és az aprócska Mogyorót meg is érinti.

Szorongásból barátság

De nem volt ám mindig ilyen nagy a barátság: többeknek gondot jelentett például, hogy nyálas a kutya szájából kivett labda. Nem szívesen etették kézből őket. Egy lány hónapokon át csak a folyosón ült, míg végre sikerült rávenni, hogy beljebb merészkedjen. Még ekkor is sokszor kiabált, ha a kutya a közelében volt, de már közeledik, barátkozik velük, csökken a szorongása. Ez nagyon nagy eredmény, mert a társas kapcsolataira is hatással van. „A súlyosabb eseteknél érezhető inkább kiugró javulás, de mindenkire hatást gyakorol a terápia” - bólogatnak a szakemberek.

"Megy a gőzös"

Következő feladatként egy mondókát kapnak. Ezt skandálva végigmutogatják a hősiesen tűrő Labda testrészeit „szuszogótól pislogóig.” Most már nehezebb gyakorlatok is jöhetnek: a terem egy percen belül akadálypályává változik, amin végig kell vezetni a kutyusokat. Egyikük azon aggódik, hogy Dió lábára taposott, mások büszkén mutatják, hogy birkóznak meg a padból és zsámolyokból eszkábált akadályokkal. Ezután Mogyi produkciója következik, aki nyüszítve várja, hogy megmutathassa, mit tud. Az ő specialitása az ugrálás, ezért közösen úgy döntenek, Mogyoró pattanjon föl egy székre a jutalomfalatért. Igen ám, de mire a csoport minden tagja levezényli a kiskutya feladatát, hasa már apró hordónyira dagad az eledeltől. Nincs is több kedve az ugrabugráláshoz, így most a másik két nagytestű pajtáson a sor. Labdák, karikák kerülnek elő, ember és kutya figyelme sem lankad. Mintha a terápia mindkét félnek szólna: az alapítvány munkatársai, a kutyusok és az otthon lakói is feltöltődnek energiával. „Megy a gőzös” - játékkal zárják az estét, összekapaszkodva, énekelve, pórázon vezetve a birkatürelmű blökiket. Majd újra pacsit adva búcsúznak el, de néhányan egészen a kocsiig követik őket, hogy futhassanak még néhány kört Labdával, vagy egy percre megérinthessék, megsimogathassák Diót és Mogyorót. A kutyaterápia kétségkívül hatásos. Mindenki örömére és fejlődésére van.

Kapcsolódó cikkek:

• Pipacs kutya gazdit keres
• Bombakereső kutya a szerkesztőségben
• Kutya, elásva