A szomorú ünnep - Magányos miskolciak karácsonya

Az idősebb, nyugdíjas korosztály nem szívesen merészkedik ilyenkor a város szívébe. Fárasztja őket a tolongás, féltik pénzüket a zsebtolvajoktól, és akad olyan is, aki – bár szeretne – nem kell ajándékok után loholnia. "Nem mindenki veszi szívesen a nyakába az öreg koloncot" - legyint keserűen a nyugdíjas Anna néni, aki egyetlen társával, egy tacskóval osztja meg az ünnepi pillanatokat. Most is őt sétáltatja a Szentpéteri kapuban, és míg a kutya az avarban turkál, ő a gyerekeiről és a három unokájáról mesél. Hamar földerül az arca, amikor szóba kerül a gyerekek remek iskolai bizonyítványa, a negyvenes "kisfia" munkahelyi előmenetele és az Amerikában élő lány sikerei. Csak akkor borul el, amikor elmeséli, évek óta nem látta egyiküket sem. "Messze laknak, tudja, megvan a maguk baja, nemigen jönnek errefelé" - sóhajt. "De minden évben küldenek lapot és fényképet az unokákról" - mentegeti őket azonnal.

Arra, hogy miért nem ül ő vonatra, és lepi meg őket karácsony alkalmából, már sírdogálva válaszol: "A menyem nem az a fajta. Ő szeret maga lenni, a rokonokat nem állhatja. A fiam meg gyenge jellem, mindenben az asszony dönt. De jó nekem itthon, nem szívesen hagyom itt a kuckómat, meg aztán hova raknám a kutyát?" - kérdi. Az öreg tacskó nehézkesen szedi a lábait, Anna néni pedig a nyomában bandukol hazafelé, másfél szobás kis lakásába.

Tomi sem lesz a családja körében Szenteste. No nem azért, mintha a szülei nem látnák szívesen az egyetemista nagyfiút a családi fészekben, inkább ő érzi úgy, hogy a cuppanós nagyanyai csókok helyett idén a barátait választja. "Bőven ráérek még a két ünnep között családi életet élni. A koliban lazíthatunk, forralt bort csinálunk, videózunk, elvagyunk" - összegzi a karácsonyi programokat. Aztán bevallja, hogy a szülők bizony nem fogadták szívrepesve a formabontó ötletet.

A köztudatban úgy él, hogy az ünnep idején égnek a lelkisegély-szolgálat vonalai is, és a szokottnál több emberben ötlik fel a feleslegesség, elhagyatottság érzése, netán azt a kérdést is felteszik maguknak, hogy érdemes-e egyáltalán élniük. "Szeretném eloszlatni ezt a félreértést" - vág a közepébe Várkonyi László, a Miskolci Lelkisegély Telefonszolgálat szolgálatvezető-helyettese. "Egy időben érzékeltünk bizonyos felfutást ebben az időszakban, de ma már normál üzemben dolgozunk, nincs nagymértékű emelkedés karácsonykor" - mondja. "Talán inkább a beszélgetések mélysége és időtartama nő" - töpreng. "De az érezhető a telefonálókon, hogy a karácsony felerősíti a magányt, a szeretethiányt, és a szokásos problémák ilyenkor jelentősebbnek tűnnek. A munka ekkor a mi részünkről még nagyobb odafigyelést igényel. Érzékeljük az embereken az év végi kifáradást is, és a kínzó megfelelési vágyat, hogy az ünnepen minden tökéletesen sikerüljön."

Várkonyi Lászlótól megtudjuk azt is, hogy sok helyhez kötött idős ember emeli fel ilyenkor a telefonkagylót, de nem ritka a gyermekeiket egyedül nevelő anyák és apák hívása sem. "Ilyenkor mi lehetünk az egyedüli kapocs a külvilággal, az egyetlenek, akik meghallgatják őket."

Kapcsolódó cikkek:

• Karácsony, karácsony Miskolcon
• A karácsony hullámhosszán
• Nesze neked, karácsony!