Egy építkezés (rém) története, avagy: kerüld a perecesi vállalkozókat

Adott egy fiatal házaspár egy 2 éves kisfiúval, akik egy éve (persze szülői segítséggel, és jó pár évi takarékoskodás után) végre megvehették a kb. 40 éve épült kis házukat Szirmabesenyőben, megmenekülve ezáltal a benzingőzös miskolci belvárostól, remélvén hogy gyerekük talán az egészségesebb környezetben kigyógyul veleszületett betegségéből . Azonban gondolván a jövőre, már akkor eltervezték, hogy a következő év nyarán egy szobával kibővítenék a házat. Mivel tudták, hogy egy építési tervek elkészítése és engedélyeztetése nem egy-két hetes folyamat, ezért szinte a beköltözést követően azonnal tervezőt kerestek… És innentől kezdve csalódások sorozta érte őket. Három tervező hitegette őket hónapokon keresztül, amikor végső elkeseredésükben egy ismerős segítségével találtak végre valakit, aki - bár ekkorra már nagyon kifutottak az időből - , megtervezte az egy szobányi bővítést, és beadhatták a tervet engedélyezetni.

 Egy postázási hiba miatt (ami nem derült ki, hogy kinek volt a felelőssége) az engedély majdnem három hónap múlva került csak a kezükbe. Már a tervezőkkel való „harc” során elhatározták, hogy az építkezési vállalkozók kiválasztásánál már sokkal körültekintőbben és okosabban járnak majd el. Négy árajánlatot kértek, és végül döntöttek a számukra legkedvezőbbnek tűnő mellett. Döntésükben persze az is közrejátszott, hogy a kiválasztott ongai vállalkozó volt számukra a legszimpatikusabb is.

Azonban a szerződéskötés, és a munkakezdés mégis csak egyre inkább húzódott és végül több hét telt el, míg arra az elhatározásra jutottak, hogy ettől a vállalkozótól el kell búcsúzniuk, és gyorsan új után nézni, ami a nyár közepén már nem is olyan egyszerű. Mégis sikerült, és az első vállalkozó által (persze rosszul) kiásott alapot már a második, perecesi vállalkozó, és alvállalkozója  betonozta, majd felhúzták a falakat, és mikor elkészültek a munkával, akkor ajánlottak egy „nagyon ügyes ácsot” .

Mivel az általuk ajánlott ács: szintén perecesi, jóval olcsóbban vállalta el a tetőfedést, mint akivel előzőleg beszéltek, és mert a kiadások már sajnos ekkorra az egekig értek, sarokba voltak szorítva, és emiatt örömmel fogadták az ajánlatukat. Most itt nem térnék ki arra, hogy a rendezett portából milyen „katasztrófa sújtotta” területet sikerült pár hét alatt létrehozniuk, és mennyi kár keletkezett, a munkások barbár hozzáállása, és a szakértelem hiánya miatt. Nagyrészt a házigazda szerszámait, gépeit használták, és tették tönkre, illetve tüntették el.

És még akkor nem beszéltünk az elvégzett munka minőségéről, hogy a téglák között befúj a szél, a betonkoszorút nem szigetelték le -várható a penészedés, és a többször kellett visszabontani a rosszul rakott falakat, ablaknyílásokat, betonfödémet, és még sorolhatnám. A szükséges anyagok kiszámításában is teljesen megbízhatatlannak bizonyultak, szerencse, hogy a helyi Tüzép nagyrészt visszavette a megmaradt építési anyagokat. Mindezek mellett az árajánlatukat az építőiparban használatos „normakönyv” szerint készítették el, azonban az ott előírt I. osztályú minőséget meg sem közelíti az általuk végzett munka.

Az árajánlatukban magadott árak viszont I. osztályú munkára vonatkoztak. Most pedig térjünk vissza egy kicsit a „nagyon ügyes ács”-ra. Eljött miután a kőművesek elkészültek, felmérni a munkát és hogy mire lesz szükség. Elkészült az „Árajánlat”, ami 700.000 Ft-ról szólt, anyagárral együtt. Mire befejezték a tetőt, a végösszeg majd’ a duplájára nőtt. Rosszul számolták ki a szükséges faanyagot, a tetőfedő anyagokat és nem számoltak az „apróbb” dolgokkal, pl. szögekkel, csavarokkal, csatorna hozzávalókkal stb., - ezek lényegesen megemelték az anyagárat, de mit tehettek a tulajdonosok, meg kellett venni, ha nem akartak tető nélkül maradni. Itt újabb fejezetet kezdhetnénk az ács csapat munkához való hozzáállásáról. Az első nap, amikor gyakorlatilag nem történt munkavégzés, részegen fetrengtek a fűben, a környék nyugalmát teljesen megzavarva, felzaklatva.

A fiatal pár nem győzött elnézést kéni a szomszédoktól, de mivel tető nélkül voltak, nem engedhették meg maguknak, hogy őket is elzavarják, és újat keressenek a helyükbe. Ráadásul ekkorra a faanyag nagy részét is feldarabolták, persze itt -ott hibásan. És mivel az ács esküdözött, hogy nem történt semmi ilyesmi, és épp magánéleti válságban van, adtak még egy esélyt neki. Kár volt… Majdnem 3 hétig voltak tető nélkül, az összes holmijuk bezsúfolva az egyetlen fedett szobába, ők pedig a szülőknél húzódtak meg, amíg a tető el nem készült.

Még az időjárás is ellenük fordult, a 3 hét alatt számtalanszor ázott be a ház annyira, hogy hordószámra kellett a vizet kihordani a szobából, konyhából, a falak teljesen feláztak, a vakolat lehullott. Több számon kérő telefon után megjelent a 2 főnök: hogy ellenőrizzék a munkát, mert már ők is furcsállták, hogy ennyi idő eltelt és a tető mégsem áll. Ekkor fel is gyorsult a munka egy pár órára, maximum 1 napra, majd folytatódott az időhúzás, leginkább a kocsmában. Részletekben fizettek a munkáért, amit mindig az előbb említett két úr vett át. Mikor végre elkészült a tökéletesnek egyáltalán nem mondható tető- hogy is lehetne az, ha az ács napokig fel se ment, csak lentről dirigált a munkásoknak- akkor következett a fizetés. Megjelent a 2 főnök is, és mondtak egy árat, ami teljesen más volt, mint amiben megállapodtak. Újra nekiültek és tételesen kiszámolták mi mennyibe került. Így majdnem 100.000 Ft-tal lett kevesebb a végösszeg, és mivel ekkorra már elfogyott a fiatal pár összes pénze, megmondták, hogy ennyi van, kész, ennyiben állapodtak meg, egy fillérrel sem adnak többet. Végül elvonultak.

Mint az előbbiekben már említettem, az egész építési terület egy katasztrófa helyszínéhez volt hasonló. Szerszámok, anyagok, törmelék szerteszét, átláthatatlan volt, hogy miből mennyi maradt. A fiatal pár boldogan, felszabadulva és egyben csüggedten és fáradtan kezdett el rendet rakni, és menteni a menthetőt, és megdöbbenve tapasztalták, hogy bizony a megvásárolt tetőfedő hullámlemeznek a negyede megmaradt, holott még előző nap tisztázták az áccsal, hogy esetleg pár darab marad csak. Mivel a tetőfedést négyzetméter árban határozták meg, ez azt jelentette, hogy majdnem 100.000 Ft-tal több munkadíjat fizettek ki a munkáért, mert az ács elhallgatta, hogy rosszul számolta ki a mennyiséget, és a fel nem használt hullámlemezek felrakását is kifizettette. Másnap rögtön próbálták tisztázni a „félreértést”. Először nem ismerték el.

Majd elismerték, de ekkor már mindenki hárította a felelősséget. Az ács azt mondta: beszéljenek a főnökkel, a főnök: ezt az áccsal kell tisztázni. Ez ment hetekig. Ettől függetlenül kitartóan hívogatták a „fővállalkozót”, hiszen ő volt a munkáért a felelős, vele állapodtak meg, és az ő emberi „dolgoztak”. De ő csak azt hajtogatja azóta is, hogy ő nem vett részt a tetőben, de azért, hogy az ő jó híre megmaradjon, a ráeső részt ledolgoztatja egy emberével. Ígérte, hogy elmegy és megbeszélik, de augusztus óta erre nem került sor a számtalan telefonhívás ellenére sem…

Lehet, hogy neki a tisztességtelen módon kicsalt 100.000 Ft többet ér, mint a jó hírnév? Ha ez így van, azt hiszem, a jövőben nem sok munkája lesz. …és végül egy szívből jövő jó tanács: a perecesi vállalkozókat nagy ívben kerülje el mindenki, aki teheti!