Helyi közélet

2009.02.17. 08:20

Egyetemi kórkép: Kisebb költségvetés, nagyobb részletek

Miskolc - Nehéz helyzetbe kerültek az egyetemek
amiatt, hogy hatalmasra duzzadt az úgynevezett
PPP–konstrukcióban felvett
euróalapú hitelek
törlesztőrészlete. Nincs ez
másképp a Miskolci Egyetemen sem.

Mint ismeretes, az elmúlt években

számos felsőoktatási

intézmény élt a

lehetőséggel, hogy a közszféra

és a magánszféra

együttműködésével

épített kollégiumokat,

újított fel épületeteket. Ez

történt a Miskolci Egyetemen is,

és mint Mang Béla

stratégiai és fejlesztési

rektorhelyettestől megtudtuk, most a

megnövekedett hitelrészletek miatt itt sem

rózsás a helyzet.

Húsz évig

fizeti

Érdeklődésünkre

elmagyarázta: a

PPP–konstrukció azt jelenti, hogy

a befektető finanszírozta a

beruházást, az egyetem pedig azt

vállalta, hogy 20 éven keresztül

bérleti díjat fizet a

vállalkozónak. A hitelkockázat

azonban fele–fele arányban oszlik meg az

intézmény és a befektető

között, így a forint romlása

jócskán megemelte a

törlesztőrészleteket vagyis a

bérleti díjat. Konkrét

számokat nem tudott mondani a rektorhelyettes,

javasolta, hogy ez után a Gazdasági

Hivatalban érdeklődjünk. Itt azonban a

gazdasági igazgató

távolléte miatt nem adtak

felvilágosítást. Azt viszont

megtudtuk: a Magyar Rektori Konferenciának a

jövő héten lesz ülése, az

egyetemi vezetők itt döntenek arról,

milyen segítséget kérjenek a

szaktárcától.

Kevesebb jut

Mang Béla az egyetemet

érintő egyéb

nehézségekről is beszámolt.

Elmondta: a számok még nem

véglegesek, de az már biztos, hogy az

intézmény ebben az évben 170

millió forinttal kevesebből

gazdálkodhat, mint tavaly, ennyivel

csökkentették ugyanis a

költségvetését. A

hallgatók számában pedig

nem várható növekedés, hisz a

demográfiai mutatók ennek épp az

ellenkezőjét jelzik. Hogyan

gazdálkodja ki a hiányt az

egyetem? – kérdeztük.

Mang Béla elmondta: eddig 30

emberrel szűkítették a

létszámot a gazdasági és az

igazgatási területen. Most jönnek a

kari átvilágítások, de hogy

innen hány dolgozónak kell majd

távoznia, azt nem tudta megtippelni sem az

egyetemi vezető.

PPP–ben
A Miskolci Egyetem

PPP–konstrukciós

beruházásai:

– Uni Hotel

– Irodaház

– 5 kollégium

felújítása

– Tervben van a Zenepalota

felújítása

Fogy a

türelem

2008 augusztusában kellett volna

elkezdődnie az egyetem

kezelésében

lévő Zenepalota

felújításának,

szintén

PPP–konstrukcióban.

A munkálatok azonban még

a mai napig is váratnak magukra.

Az okokról szintén

Mang Béla

rektorhelyettesnél

érdeklődtünk, aki

elmondta: a

felújítás

azért késik, mert a

KSH–nak kellene

kimondania azt, hogy a

beruházás nem növeli

az államkincstár

hiányát. Ez azonban

öt hónapja nem

történt meg, és az

egyetemi vezetés hiába

fordult már minden

lehetséges hivatalhoz,

fórumhoz, nem

történik semmi. A

befektető türelme pedig egyre

fogy.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában