Humán és reál egy kávézóban

De talán kezdjük a legelején,

fő az irányvonal

meghatározása. Ez még annyira nem

is nehéz, hiszen mindig is a humán

tudományok felé húzott a

szívem (és mintha a családomnak se

lenne generációk óta túl

nagy affinitása a matematika és

a természettudományokhoz). Ez

után jön azonban a neheze:

színész,

újságíró,

műfordító, vagy

mégiscsak metafizikus? Ilyenkor

még minden olyan homályos, az emberben

annyira elevenen él a diáksága,

nem is hiszi el, hogy egyszer munkába kell

állnia, és bizony a

kenyérkereső feladatát is el kell

látnia. Ráadásul ez az

időszak vészesen közeledik, és

hamarosan bekopogtat az ajtónkon. Azt tudom,

hogy olyat szeretnék csinálni, amiben

örömömet lelem. És ez

számomra a művészet. Valami

maradandót akarok alkotni, valamit, ami

közvetít a világnak: emberi

értékeket; érzelmileg nevel,

és mögöttes tartalommal bír.

Ehhez tudásra van szükség,

széles látókörre. Magunkba

szívhatjuk akár a

tankönyvekből, az irodalomból, a

színházból, szüleinktől,

a tanároktól, az életből.

Elismert

Sokat beszélgettem a

továbbtanulásról felnőtt

emberekkel. Miután felvázoltam az

elképzeléseimet, elkezdtek

aggódni. Válassz olyan

foglalkozást, amivel biztosan el tudsz

helyezkedni, ne legyél diplomás

munkanélküli. Hiába

magyaráztam, érveket hoztam, kitartottak

a véleményük mellett, és

inkább hagytam az egészet. Lehet, hogy

dolgozó éveim elején nem fogok

százezreket keresni, de egy biztos: olyan

munkát keresek, amiben örömömet

lelem.

Ha most kellene gimnáziumot

választanom, megint a Zrínyibe

jönnék. Főleg azért, mert a

következő tanévtől a

drámaoktatást még

inkább összekötik a

nyelvtanítással. Egy éves

nyelvi előkészítő

évfolyam indul öt éves

képzés keretén belül ezen a

tagozaton. Egyre többet hallunk olyan

darabokról, amiket több nyelven adnak

elő, és bejárják a

világot velük. Ez a jövő, hiszen

manapság az van előnyben, akinek

kezében ott a keménykötéses

kis okirat: államilag, vagy

nemzetközileg elismert nyelvvizsga.

Mennyire?

A művészetre mindig

szükség lesz. Hiszen mi lesz a

világgal, ha nem lesz, aki, vagy ami

közvetítsen? Hányszor fogunk

úgy kijönni egy moziból, hogy

árad bennünk a katartikus

érzés, hány

színészre mondjuk majd azt, hogy

zseniálisan játszott ma este, és

hány festő képére

csodálkozunk majd rá? Biztos vagyok

benne, hogy a világ valamikor ki fog

egyenlítődni, humán

és reál karöltve

jár, együtt kávéznak majd a

sarki presszóban, és megvitatják

az időjárást, a napi

politikát, a világ

állását, azt, hogy ki miben

látja az emberi lét valódi

értelmét.

Serfőző Dalma

Zrínyi Ilona Gimnázium