Gyerekeink és unokáink jövője a tét - Interjú dr. Molnár Károllyal

A gazdasági-pénzügyi

világválság kimondatta a

politikusokkal, hogy az innovávió a

nemzetgazdaság fő

forrásává vált,

fejlesztések nélkül a vállalatok

és a vállalkozások elveszítik

versenyképességüket. Eljutottunk oda,

hogy az úgynevezett F+K+I-t már

stratégiai ágazatnak nevezzük.

Észak-Keleti Napló (ÉKN):

Miniszter Úr! A Gazdaságkutató

Intézet szerint Magyarországon 3,5

százalékos lesz a recesszió, a

költségvetési elvonás minden

szférát érint. A krízis maga

alá „temeti” az ön által

felügyelt területet is?

Molnár Károly: Nagyon jó

hírrel szolgálhatok: szerencsére nem!

Sikerült meggyőznöm

minisztertársaimat és a

kormányfőt is arról, hogy a

jövőnk érdekében most nem szabad

egyetlen forinttal sem megkurtítani a

fejlesztésre, a kutatásra és az

innovációra fordítandó keretet.

Nézetemet elfogadták, érveimmel

egyetértettek. Így a

költségvetésben ez az egyetlen fejezet,

amelyet nem csupán érintetlenül hagytak,

hanem egyenesen növelték erre a bizonyos

F+K+I-re költhető összeget. Nem is

kevéssel, 30 milliárd forinttal. Az

idén, miniszteri hivatalom becslése szerint

az állami és a vállalati szféra

együttesen 290-300 milliárdot használhat

fel. Ennek gyümölcsét néhány

év múlva kóstolhatjuk meg új

termékek és szolgáltatások

formájában.

ÉKN: Az ország azonban még nem

dicsekedhet! Mi ugyanis a nemzeti össztermék

mindössze 1 százalékát

költjük kutatási és

fejlesztési célokra, miközben az

uniós átlag 3 százalék.

Molnár Károly: Valóban

így van. Ezt még megtoldom

néhány számmal: a GDP-ből

például Japánban 4-5,

Dél-Koreában és Finnországban

5-5 százalék jut erre a területre.

Viszont látni kell, hogy Magyarország is

helyes irányba mozdult, a tendencia

bizakodásra ad okot. A politika megértette,

hogy az F+K+I-re áldozni kell, a befektetést

nem lehet elmulasztani. Egyszerűen nem

kockáztathatjuk gyerekeink és unokáink

jövőjét.

ÉKN: Az ön által említett

jövőhöz képzett szakemberek,

kutatók, orvosok, mérnökök

kellenek. Ami azt illeti, nem is panaszkodhatunk, a magasan

kvalifikált magyar munkaerő világszerte

keresett termék. De itthon nem látják

a jövőt, ezért nagyon sokan

külföldre mennek, ott boldogulnak. Meg

tudják állítani a számunkra

káros folyamatot?

Molnár Károly: Ezt hívjuk

agyelszívásnak. Ha szabad ezt a

kifejezést használnom, gőzerővel

dolgozunk azon, hogy kedvező fordulatot

érjünk el. Tudósaink, a magyar

viszonyokhoz képest jól fizetettek, én

pedig, a kormány tagjaként abban

segítek, hogy erkölcsi

megbecsülésükre se legyen –

lehessen! – panasz. Akik kimennek, mert az

itthonitól vonzóbb

körülmények között

tevékenykedhetnek, azoknak ezt mondjuk: jó,

vállaljatok munkát külhonban, de

vegyétek fel a tudást,

sajátítsátok el az új

technológiákat, a

műszaki-tudományos fejlesztéseket,

orvosi eljárásokat, majd jöjjetek

vissza, hozzátok haza, amit tanultatok. Ha

vonzó állásajánlatokat kapnak,

ha majd úgy érzik, hogy Magyarországon

is boldogulhatnak, állítom,

visszatérnek, vagy ki sem mennek.

ÉKN: Projektekben, tervekben nincs

hiány, jobbnál-jobb

elképzeléseink, ötleteink vannak –

de ezekből mi valósul meg?

Molnár Károly: Remélem, hogy

minél több. Létrejött az F+K+I

forrástérkép, amely egy dokumentumban

tartalmazza az itthoni kutatásra és

fejlesztésre falhasználható hazai

és európai uniós

támogatásokat. Aztán elindult a

Nemzeti Kutatási-Fejlesztési Útiterv,

amely a hazai kutatás

infrastruktúrális

felmérését célozza meg. Az

elmúlt hetekben kérdőíveket

kapott az ország összes egyeteme,

akadémiai intézete és valamennyi,

innovációban érdekelt

vállalkozása. Az

Országgyűlés előtt van az

MTA-törvény módosítása,

melynek elfogadása után

hatékonyabbá válhat az Akadémia

irányítása, javulhat a kutatói

hálózat munkájának

eredményessége, elmélyülhet a

magyar és a külföldi

gazdasági-társadalmi szereplőkkel

kialakított viszonyunk. Szóval bárki

láthatja, nem csupán beszélünk,

teszünk is!