2009.05.25. 07:30
Jabil: "A tudásfejlesztésben látjuk a jövőt"
<p>Tiszaújváros -  "A konkrét<br /> megrendelések alapján úgy tűnik,<br /> kifelé jövünk a gazdasági<br /> válságból, és kezd egy<br /> biztató jövő körvonalazódni" -<br /> fogalmaz Király Zoltán, a<br /> tiszaújvárosi Jabil Circuit<br /> Magyarország Kft. ügyvezetője, aki szerint<br /> a tudásfejlesztésbe kell energiát<br /> és pénzt fektetni annak<br /> érdekében, hogy a gyár hosszabb<br /> távon is a városban maradjon.</p>
- Két hónappal azután, hogy a Jabil
900 dolgozójának nem hosszabbította
meg a szerződését, mi az aktuális
helyzet a gyár életében?
- Azt gondoljuk, túl vagyunk a gazdasági
válság sötétebbik
időszakán. Egyrészt a
meglévő partnereinktől új
termékek gyártására kaptunk
megrendelést. Olyan termékek ezek,
amelyeknek az európai piaci
pozíciója a recessziós
időszakban is viszonylag kevéssé
esett vissza. Ismét
lehetőségünk van egy abszolút
high-tech készülék
gyártására. Egy új okos
telefonról van szó, amely
kategóriájában prémium
terméknek minősül.
Másrészről már
beszélhetünk arról, hogy
ősztől egy teljesen új vevő is
érkezik a tiszaújvárosi
gyárba. Mostanra
visszarendeződtünk oda, ahol tavaly
ősszel voltunk. Akkor azt láttuk, hogy
új termékek, új
technológiák jönnek a gyárba,
amelyek körülbelül 3100-3500 fő
munkahelyét biztosítják.
Nagyjából ez az a
létszámszám, amelyen a gyár
gazdaságosan tud működni.
- Ezek szerint a jelenlegi létszámot
tartják a közeljövőben is? A
Jabil meglehetősen „hektikus”
munkaadó hírében áll. Mi az
oka ennek?
- A „közeljövő” az
elektronikai ipar területén
körülbelül negyed évet jelent -
ennyit látunk nagyjából
tisztán előre. Ezzel a modellel kell
működnünk, ez pedig
részünkről
szükségessé tesz egy rugalmas
létszámgazdálkodást. Ami
azt jelenti, hogy nagyon gyorsan képesnek kell
lennünk felvenni akár ezer embert, ha pedig
a megrendelések száma csökken, akkor
ugyanilyen gyorsan csökkentenünk kell a
létszámot. Ez egy nagyon sajátos
vállalkozás abból a
szempontból, hogy mi csak
„lekövetjük” a piacot,
befolyásolni nem tudjuk. A korábbi
rendszereink jóval lomhábbak voltak, mint
a mai. A külső szemlélő
számára érthetetlennek
tűnhet, hogy a Jabil egyszer elküld
kilencszáz embert, aztán két
hétre rá háromszázat
fölvesz. Azonban, ha nem ezt tennénk, akkor
nem tudnánk közben „pénzt
csinálni”, és ha tartósan
nem tudunk, akkor a tulajdonos elviszi a gyárat
olyan helyre, ahol erre képesek. Ez ennyire
egyszerű.
A reagálási
képességünk a korábbi
évekhez képest nagyságrendekkel
javult, ami viszont kívülről
nézve azt jelenti, hogy most már nem
félévente növünk és
csökkenünk, hanem szinte hetente. Ez
elkerülhetetlen, mivel az a
pénzmennyiség, amiért dolgozunk,
hónapról hónapra csökken az
árverseny következtében. Csak a
béren, a rendszereken tudnak a márkanevek
spórolni, illetve azokon a cégeken,
amelyek mögöttük állnak, ilyen
például a Jabil is.
- Az elbocsátások kapcsán
időről-időre felröppen a
hír, hogy a Jabil is átköltözik
Ukrajnába.
- Ezek a vállalkozások nagy
valószínűséggel megmaradnak
egy városban mindaddig, míg
képesek tartósan „pénzt
csinálni”. A másik ilyen
tény, hogy a Jabil-nek itt még
van bizonyos adókedvezménye, és
amíg ez él, addig a tulajdonos nem fogja
elmozdítani. A harmadik, talán
legfontosabb tény pedig az, hogy a
Jabil-nek jelenleg a
tiszaújvárosi a legnagyobb
méretű európai gyára a
divízión belül. Emellett az egyetlen
közép-kelet-európai gyára is.
Ettől csak jóval drágább
nyugat-európai gyárai vannak a
cégnek. Azokban ráadásul a
regionális kiszolgálás a
jellemző, mert ott van rá igény.
Például egy francia
autógyártó, vagy egy olasz
telekommunikációs cég mindig is
igényelni fog egy közelben lévő
beszállítói gyárat. Ezek
azonban szűkülő piacok. A nagy volument
igazából egy viszonylag olcsó
helyen, amilyen Tiszaújváros,
kell, hogy előállítsák.
Tőlünk keletebbre is vannak Jabil
gyárak, de azok nem a mi
divíziónkba tartoznak,
továbbá a
munkaerőköltség csak az egyik
üzleti faktor a
mérlegelésnél. Ettől van
jó néhány sokkal fontosabb
szempont. Az egyik ilyen a technológiai
tudás faktora. E tekintetben Kelet-Európa
öt-hat év
lépéshátrányban van
hozzánk képest - ahogy annak
idején Közép-Kelet-Európa
lépéshátrányban volt
Nyugat-Európához képest. Azt
gondolom, minimum öt évig a keletre
tolódás nem igazán fog
felmerülni, mivel legalább ennyi időre
van szükségük keleti
szomszédainknak, hogy felnőjenek a
technológia követelmények
kielégítéséhez.
Nyilván a stratégiánkban gondolunk
arra, hogy ez az öt-hat év el fog telni,
és igyekszünk jobban
felkészülni erre az időszakra, mint
anno Nyugat-Európa.
- Mi az, amivel hosszabb távon is itt
tartható a gyár?
- Rendkívül sok energiát és
pénzt fektetünk
Tiszaújvárosban a
tudásfejlesztésbe. Részben
nyertünk erre a célra uniós
pályázati pénzeket, részben
saját forrásból az elmúlt
két év során egy-egy
esztendőben több pénzt
költöttünk képzésre, mint
azt megelőzően öt év alatt
összesen. Ezt a tendenciát folytatni
szeretnénk: például most, amikor
kicsit meg kellett húzni a
nadrágszíjat, mindenből
visszavettünk, kivéve a
képzésre szánt
pénzekből. Nem volt kérdés,
hogy az eddig elindított képzési
programokat nem szabad leállítanunk vagy
lelassítanunk, mivel a
tudásfejlesztésben látjuk a
jövő lehetőségét.
Másrészt
technológiafejlesztésbe is kezdtünk,
ami bizonyos szempontból rossz hír,
hiszen ezzel majd az emberi munkaerő egy
részét kvázi robotokkal
váltjuk fel. Nekünk viszont a
következőt kell mérlegelnünk:
vagy foglalkoztatunk tartósan mondjuk
kétezer embert a háromezer helyett,
és nekik biztosítva látjuk öt
évre a munkáját, vagy maradunk a
magasabb létszámnál, de akkor
rövid időn belül senkinek sem lesz
munkája, mert akkor valóban elmegy a
gyár keletebbre. Tehát számunkra a
lecke nem arról szól, hogy tartsunk-e meg
háromezer ötszáz munkahelyet - a
következő öt évben
valószínűleg nem fogunk tudni
megtartani ennyi embert. Viszont a megmaradó
kétezer ember életszínvonala
jelentősen javulni fog, hiszen magasabb
tudású embereket magasabb bérrel
alkalmazunk. Ráadásul ennek a magasabb
tudásnak a megszerzését
saját költségünkön mi
biztosítjuk a dolgozóink
számára. Ez a mi
befektetésünk. Minőségi
váltásra készülünk,
és a korábban nagyon specializált
tudás helyett olyan tudású
embereket kell képeznünk, akik sokkal
több mindenhez értenek. Akiben megvan a
hajlam és a képesség, hogy
tanuljon és szélesítse
tudásbázisát, az tartósan
itt tud maradni. Már most elmondható,
hogy egy „benchmark” gyár, azaz
mintagyár vagyunk: vannak olyan
módszerek, gyakorlatok, olyan tudás, ami
Tiszaújvárosban
fejlődött ki, és a világ
különböző részeiből
jönnek ide, hogy elvigyék más
Jabil gyárakba is ezt a tudást.
Ez a tény is biztosítja a gyár
tartós ittlétét. Emellett a
gyárral szembeni
megelégedettségnek vannak egészen
konkrét jelei mind tulajdonosi, mind vevői
oldalról.