Halló! Hallóhalló! Halló?

A 15-ös jelzésű autóbusz ómassai végállomásán, a tér kellős közepén néha van térerő. Néha, a „kék” szolgáltató telefonjain. A többin semmi.
„Igazándiból, ha baj van, akkor a vezetékesen tudunk segítséget kérni. A mobilok itt használhatatlanok” - mondja röviden érdeklődésünkre egy hölgy a legendás ómassai Vadász bisztróban.
A kis bolt nyitva, a Posta ottjártunkkor zárva; hétfőtől péntekig dél és 14 óra között vehetjük igénybe a szolgáltatásait. Telefon elő. A „piros”, meg a „pink” halott.

„Nem tudom mi lenne”

„Jól tetszik emlékezni, ám nem egy-két éve, hanem korábban elvitték innen a nyilvános telefonfülkét.” - mutat a térre Vilma néni, akihez becsöngetünk. „Most, hogy az iskolától hozták-e le, vagy innen vitték fel nem tudom. Nem is tudom mi lenne velünk, ha nem lenne a faluban vezetékes telefon.”
Vilma néni azt mondja, hogy több, mint egy évtizede van telefonja, és most már oda eljutott a falu, ha valami gond van, akkor valamelyik házba becsöngetve lehet segítséget kérni.
Még megkérdezünk egy magányosan, az eső elől a buszmegállóba behúzódó fiatalt. Szerinte meg lehet szokni.
„Ahogy jövünk fel a településre az Ómassai úton, úgy csökken, majd szűnik meg a mobilkapcsolat.” - jelent ki Zsolt. „Hidd el, meg lehet szokni! Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy jó lenne, ha mennének a mobilok is.” 

Ebben maradunk és fel sem tűnik, hogy csak jóval lejjebb, a Hámori tónál csörren meg a telefonom.
„Szia! Nem bírtalak elérni...”

(JLI)