Helyi közélet

2012.02.02. 12:30

Közösségépítő fiatalok találkoztak Göncön

Gönc - A Nemzetközi Demokrácia Intézet (NDI)15 hónapos közösségi kapcsolatépítő programjának keretében 4 település fiataljai találkoztak egymással január végén Göncön a polgármesteri hivatal dísztermében.

Gönc - A Nemzetközi Demokrácia Intézet (NDI)15 hónapos közösségi kapcsolatépítő programjának keretében 4 település fiataljai találkoztak egymással január végén Göncön a polgármesteri hivatal dísztermében.

A kezdeményezés célja, hogy Magyarország és Szlovákia 4-4 településén növelje a fiatalok nagyobb fokú társadalmi elkötelezettségét, s olyan közösségi tevékenységeket indítson el, melyek segítik a településeken élő roma és nem roma fiatalok együttműködését, tájékoztatta az Észak-Magyarorságot Szemánné Ortó Ildikó, a program helyi koordinátora.

A nap során az edelényi, megyaszói, miskolci és a vendéglátó gönci résztvevők a programvezető Forgács István előadásában megismerkedhettek az új önkormányzati törvénnyel, majd Sivák János, Gönc polgármestere mutatta be a helyi képviselő-testület tevékenységét. Ezután 3 képzeletbeli település önkormányzatává alakulva a fiatalok eljátszhatták, hogyan is zajlik 1-1 „valódi” önkormányzati ülés. A „törvényességet”, Barcsák-Nagy Beáta Dóra, Gönc jegyzője felügyelte.

ÉM-HE

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában