Jegyzet: Sétál(l)ó

Egyre kevesebben - de még mindig elég sokan - emlékeznek arra, hogy milyen volt nagy, hullámzó tömegben végigkorzózni a miskolci Széchenyin. A Sétálón. Sokan ott vettük ez első márkás sportcipőnket, oda jártunk cukrászdába, ott sétáltunk haza a gimiből, vagy éppen oda beszéltünk meg randit a lánnyal. Juhász-Léhi István jegyzete

Aztán eltelt jónéhány év, s bizony manapság már nem irigyelt az ottani üzlettulajdonos, s lakó. Nem, mert aki vásárolna még ezt azt, az bizony a multikat részesítik előnyben. Meg lehet őket érteni. Ugyan kinek van kedve a Széchenyi mögött bokáig sárban botorkálni, parkolót keresni, miközben a nagy városszéli "dobozokban" minden egy helyen, s szinte minden, ráadásul a parkoló aszfaltos, és ingyen van. Na?

Persze azért van némi remény. Hiszen, ha a Régiségvásárokra, vagy éppen a legutóbbi Kocsonyafesztiválra gondolunk, akkor látható, hogy az Istenadta nép bemegy a Széchenyi flaszterjára. Rendel egy jó kávét és eszébe jut, hogy karácsony előtt milyen bosszús volt, hiszen este 6 után mindent zárva talált. Majd felnéz egy régi házra, hogy nem repedt-e a stukkó.

Aztán szomorú lesz az Avas Szállót látva.

Mondom: egyre kevesebben, de még mindig elég sokan...