Birkák, marhák, pályázatok oligarchák

Mezőnagymihály - A szerződéskötések azonnali leállítását, a megkötött kontraktusok felülvizsgálatát és úgy pályázat kiírását sürgeti a volt államtitkár.„Mondja meg, így néz ki egy oligarcha?” – kérdezte munkatársunktól az ifjabbik Hagyaczki József, a Borsodi Mezőségben található állami földekre kiírt földbérleti pályázat egyik nyertese. A fiatal gazda egyike annak a három pályázónak, akik együttesen a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNPI) által megpályáztatott 2781 hektárnyi terület 51,2 százalékának használati jogát elnyerték, és akik mögött a januárban lemondott Ángyán József földművelésért felelős államtitkár által elkészített jelentés politikai hátteret enged sejtetni. Az Ángyán-jelentés szerint a három pályázó sem a korábban a terület hasznosítására kiírt, de múlt év októberében visszavont, sem a Nemzeti Földalapkezelő szervezet pályázati feltételeinek nem felelt volna meg.

Négy jószágból lett a gulya

Hagyaczki Józseffel szemben érdekes „vád”, hogy Tállai András korábbi mezőkövesdi polgármesterrel, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkárával tíz éve közösen látja el a Mezőkövesdi Sportegyesület elnöki teendőit. Hagyaczki Józseffel Mezőnagymihályban találkozott munkatársunk, azonban a férfi nem egyedül érkezett: hozott magával még egy Hagyaczki Józsefet, saját 34 éves fiát, akit a határban, egy munkagépről szedett le. Miközben együtt zötykölődtünk a földúton egy nem éppen terepre gyártott Suzukiban a család tanyái irányába, apa és fia elmondta, álláspontjuk szerint mi is a probléma az Ángyán-jelentéssel: először is összemossa a két Hagyaczki József személyét, mert bár mindketten agrármérnökök és közösen dolgoznak, a Tállai Andrással sportkapcsolatban álló apa, bár magánszemélyként maga is pályázott, nem nyert. A pályázaton az ifjabbik Hagyaczki József és a családi cég, a Puszta Agro 2010 Kft. nyert, összesen 5 pályázati egységben 434 hektárt.

Ahogy a Suzuki egyre távolodott Mezőnagymihálytól, a volánnál ülő ifjabb Hagyaczki József mutogatni kezdett: azt a darab földet nyerték el, arra a másikra édesapja pályázott, de „megverte” a helyi vadőr, amott a „Jakab doki” által bérelt tanya, mellette az állatorvos által a pályázaton megnyert földdel, kicsit arrébb a doki lucernása; amoda a szintén pályázaton nyert földjei közepén a Böllérudvar Kft. tanyája, kicsit errébb egy füves terület, amire pályázott az ifjú Hagyaczki, de alul maradt. Lassan megérkeztünk a tanyához, az út egyik oldalán karám jelezte a határt, mögötte szinte gyökérig le volt legelve a fű. A földút egy újabb kanyarulata után feltűntek az istállók, ottjártunkkor éppen benn hűsölt a gulya. Mint Hagyaczki József mesélte, korábban a tsz-ben dolgozott, húsz éve négy jószággal kezdte a gazdálkodást, fia a marha fara mellett nőtt fel.

Fiatal, képzett, helyben lakó

A fiatalabb férfi, amióta az eszét tudja, dolgozik, munka mellett szerezte meg a diplomáját is. „A kormány azt mondta, az ilyen gazdákat akarja támogatni, mint én vagyok: fiatal, családos, diplomás, helyben lakó, aki számára életforma és megélhetés a földművelés. Kinek kellett volna megnyernie a földeket, azoknak a budapestieknek, akik csak a pályázat kedvéért jelentkeztek be Nagyecsérre?”, kérdezte a fiatal gazda, aki elmondta még: nem politizál, ideje sincs rá. Aki ezt az életformát választotta, annak tudnia kell, hogy csak akkor ér el valamit, ha reggeltől estik, a hét minden napján dolgozik.

A fiatalember eltűnt az istállóban, hogy kihajtsa a marhákat, édesapja vette át a szót: „Vágómarhát tenyésztünk, most négyszáz állatból áll a gulya. A fiatal bikákat a saját vágópontunkon, Mezőnagymihályon vágjuk, innen kerül negyedelve a boltokba, az üszőket pedig tartjuk, míg bika alá nem lehet küldeni őket”, mesélte. Fia igyekezete közben meghozta a gyümölcsét, a perzselő nap elől az istálló hűvösében menedéket kereső marhák méltatlankodó bőgéssel tettek szemrehányást a nem várt inzultus miatt, de azért előjöttek.

Némelyikük kapott az alkalmon, és a vályúhoz kocogott. „Itt a másik probléma, a víz. Nekünk itt a tanyánk, vizünk is van, de ha más nyerte volna el a bérleti jogot, honnan itatta volna az állatait?”, kérdezte Hagyaczki József. Együtt sétáltunk ki az istállók mögötti területre, ahol szikkadt tehénlepények és a porig lerágott fű tanúskodtak róla, hogy a gulya itt már legelt.

Kis-Hortobágynak hívják

– Nem véletlenül hívják ezt a területet Kis-Hortobágynak is – mesélte a gazda, – ezek nem negyven aranykoronás szántóföldek, másra, mint állattartásra nem alkalmasak, de látja, az állatok már lelegelték, most áthajthatjuk őket a másik területre, ahonnan viszont a téli takarmánynak valót akartuk lekaszálni. Itt ősgyep van, amit éppen a szarvasmarha tud a legjobban karban tartani, nem véletlen, hogy évszázadokon át állattartással foglalkoztak az itt élők. A gazdálkodásnál pedig figyelembe kell venni a nemzeti park természetvédelmi előírásait is: nem akkor kaszálunk, amikor szeretnénk vagy amikor nekünk ideális lenne, hanem amikor a nemzeti park engedélyt ad rá. Ott az a lucernás, már most le kellene vágni, mielőtt teljesen megvénül, de nem szabad, mert a túzoknak szaporodási időszaka van. Ezt pedig tiszteletben tartjuk.

- Szendrei Péter -

Új lakók a holt faluban 

A Suzukival újabb rázós útra vállalkoztunk: a két Hagyaczki elvitte munkatársunkat Nagyecsérre, hogy megmutassa, „hol lakik” az a két budapesti illető, akik nem nyertek a pályázaton. Nagyecsér egyébként elhagyott település, míg adott munkát a nagymihályi téesz, lakták a falucskát, aztán a legkitartóbbak is elmenekültek a téli fagyos hófúvások elől. Az iskola és a templom elhagyatottan álldogák az erdőcskévé terebélyesedett liget közepén. A lakóházak némelyikét felújították, gazdájuknak nyilván terve van velük, másokat viszont folyamatosan pusztít a magárahagyottság. Ilyen az a ház is, ahol hiába kerestük az egyik vesztes pályázót; a ház falai omladoznak, ajtaja leszakadva, ablaka beverve – hogy itt jó ideje nem lakott senki, az a napnál is világosabb. „Inkább ők nyertek volna?”, tárta szét a kezét a fiatalabb gazda, aki nem érti, miért nem ezekkel az illetőkkel foglalkozik a jelentés.Visszafelé Nagymihály határában még megálltunk az egykori tsz-telepen, itt található az a vágópont, ahonnan a boltokba mennek Hagyaczkiék – és a környéken dolgozó más állattenyésztők – jószágai. Igaz, már nem a maguk lábán. A település központjában aztán elbúcsúztunk, mert „oligarcha”-idegenvezetőmnek még dolga volt a földön.