2012.06.15. 08:50
Jegyzet: Helyes viszony
<em>Nem tartanám túlzásnak ezt a szót használni a helyre, az alkalomra és a pillanatra: szép.</em> <strong>Bujdos Attila írása.</strong>
Nem tartanám túlzásnak ezt a szót használni a helyre, az alkalomra és a pillanatra: szép. Bujdos Attila írása.Talán gyanús, amikor a művészetről nem művészetként beszélünk, saját műfaji szabályai szerint és esztétikai szempontok alapján elemezve egy produkciót, vagy legalább nem a tetszik és taszít egyszerű és további magyarázatot sem igénylő határai között helyezzük el, a hozzá fűző viszonyunkról is vallomást téve ezzel: „nekem jó volt”, „lelkesített”, „hidegen hagyott” és így tovább, és így tovább. Szóval, lehet gyanús, de kizárt, hogy ne legyen életszerű, ha egyszer annyiféle megközelítést kínál az élet.
Az utcának szánt miskolci Toscáról nekem például elsőre sokkal inkább a hasznosság fogalma jutott az eszembe, mint a műélvezet, bár az is az eszembe juthatott volna, most mégis az előbbi szálnál maradnék.
Zeke Edit az első két felvonáshoz olyan helyszínt választott, ami a helyi közösséget amúgy megosztja: az új városháza tömbje, már a birtokba vétele előtt megkapta a maga lesajnáló mondatait, a Széchenyi-szobrot pedig az évekkel ezelőtti közvélemény-kutatás alapján egyenesen a város szégyeneként parentálta el az úgynevezett többség. Ez a két operai este viszont megadta az esélyt, hogy másnak lássuk, mint ahogyan általában a mellette-ellene szóló érveinkben megjelenik. A mesevilágot valóságosként hitelesítette a környezet. Úgy tett a részévé az élménynek, hogy azt nagyon könnyű volt érteni és érezni, hiszen ez a Mi Városunk, de még soha nem is gondoltunk rá úgy, hogy ez is megtörténhet itt velünk, túl a fesztiváli sörmámoron, az EB-gólöröm harsány hangjain. Nem tartanám túlzásnak ezt a szót használni a helyre, az alkalomra és a pillanatra: szép.
Fogalmam sincs egyébként, az új fesztiváli emberek részéről ez mennyire tudatos, amikor mindenkinek odakínálják az operát valójában mi a szándékuk, tartanak-e valahová, építkeznek, vagy megfelelni akarnak, szempontjuk vagy sem, hogy használjanak. És bár nem mindegy, de abból a szempontból akár lényegtelennek is tekinthető, hogy mit kezdünk mi ezzel az élménnyel. Lehet ez maradandó, vagy múlandó, és lehet az alapja valami termékeny ráébredésnek, hogy többek vagyunk, hátha nem érünk ott véget, ahogyan általában gondolni vagyunk képesek magunkra, és talán még csak ott sem, ahol új távlatokat nyitnak számunkra mások gondolatai.
