Nézőpont: Vonal

A világnak abban a szegletében élünk, ahol alkalmasint még azt a kevéske jót is sikerül elbarmolni, ami esetleg jutna nekünk. Bujdos Attila írása.Információs vonalat készül létrehozni a miskolci városháza, hogy bárki érdeklődhessen a Mi Városunkban zajló beruházásokról. Az ügy fontosságát jelzi, hogy a polgármester maga állt elő a bejelentéssel, érzésem szerint talán túlságosan is korán: az elmúlt hetekben ugyanis nem sikerült bebizonyítani, hogy a városháza a szándék megfogalmazásának tudásán túl rendelkezik-e a működőképes információs vonal létrehozásának képességével is. Nem lenne alaptalan az sem, ha arra a következtetésre jutnánk, hogy nem rendelkezik vele, mert hát ilyen vonal eddig a pillanatig nem működik. Nyilvánvaló túlzás lenne azt feltételezni, hogy soha nem is működik majd, mindenesetre helyénvalónak tűnik a kérdés, hogy létezik-e olyan optimális időbeli távolság a szándék megfogalmazása és a bejelentett terv megvalósítás között, amíg a közönség még türelmesen vár, és nem támad olyan gyanúja, hogy ez az egész végtelenül komolytalan, csak a levegőbe beszéltek, és nem megy ez nekik. Tartok tőle, hogy ebben az esetben nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a dramaturgiai szempontoknak. Pedig nem ártott volna.

Az ember egyébként úgy van vele, hogy előbb-utóbb képes lesz kiegyelni a hírfolyamból azt, ami valóban hatással bír a saját életére. Egy információs vonal léte nem ilyen tényező. Egyrészt minden itt van a szemünk előtt: a mi korunk nélkülözi a bőséget, ráadásul a világnak abban a szegletében élünk, ahol alkalmasint még azt a kevéske jót is sikerül elbarmolni, ami esetleg jutna nekünk. Ez nem az a helyzet, amelyiket nagyon taglalni kellene. Nem azt mondom, hogy semmi szükség az információra, csak nem azon múlik, hogy van-e olyan telefonszám, amit felhívhatunk a felvilágosítás reményében. Persze, helyes, aki kérdezni akar, legyen kitől, és akit kérdezni lehet, tudjon érdemben válaszolni. De nem hiányozhatna a közlés szándéka, kérdések nélkül sem: mire készül, akinek van hatalma hozzá, hogy a közösség érdekében cselekedjen, mutat-e érdeklődést az iránt, hogy a közösség helyeslése találkozik-e a terveivel, lát-e okot a párbeszédre a jelenről és főleg a jövőről. Az a felismerés szab-e a számára irányt, hogy nem felette áll a közösségnek, hanem a része annak, a megszólalásra nem kizárólag az ad alkalmat, ha a siker őt igazolja, hanem a kudarc is - együtt sír és nevet a többivel. A sorsunk közös sors, nincs olyan, amihez ne lenne közünk.

- Bujdos Attila -