Elengedő

Tudtam, hogy baj van, amikor visszatértem egy olyan helyről, ahová legbelül évek óta vágytam, de valahogy sosem tudtam rá időt szánni, egy kis túrakenuzásra, a Hernádon. Maroktelefon nélküli, csak a víz és azt körülölelő vad természet övezete csendből. Láttam, hogy kosaras vonalról többen hívtak, de nem akartam a készülék után nyúlni, nem akartam, hogy ismét az információs sztrádán találjam magam, és úgy döntöttem nem telefonálok hazáig. Kár, hogy a kocsiban be volt kapcsolva a rádió, mert a hatórás sporthírekben rám ömlött minden. Mint egy nagy kád forró szurok. Két haláleset, meg a többi borzalom. A nem szót ismételtem sokszor egymás után a kocsiban, és közben a jobb kezemmel fogtam a fejem, mintha a kezem segítene megérteni az agyamnak, elfogadni azt, hogy az élet márpedig ilyen. Bármikor véget érhet.

A szombati éjszaka, az alvás pocsék volt, azt álmodtam, hogy egy buszon ülök, és nyomnám a féket, de nem tudok megállni, mert én csak a sofőr mellett ülök, a buszt nem én vezettem... ezek után nem sok öröm volt a vasárnapban, a munkában sem, de estefelé kikristályosodott, tudtam mit fogok csinálni, ha hazaérek.

Kinyitottam egy rozét, mert biztos vagyok benne, hogy fordított esetben ő is ezt tette volna. Amíg kortyoltam, visszanéztem néhány meccset az archívumomban. Cikkek, fotók kerültek elő, aztán meg videók, és olyan történetek, amelyek a kosárlabda pályától picit távolabb íródtak, de mindegyiknek köze volt ehhez a játékhoz, mert vagy onnan indult, vagy oda vezetett. Mert ez volt az élete, ezt találta ki és csinálta meg magának.

És vasárnap este eszembe jutott az is, hogy a nagy rohanásunkban, amióta elköltözött Győrbe kevesebbet beszéltünk. Ott kellett volna lennem Sopronban a kupadöntő mindkét napján, hogy valamit bepótoljunk ebből az elődöntőket követően. Nem, nem volt megbeszélve, de az ilyet nem is kell, én nem mentem el, ő meg hiányolt, aztán másnap amikor találkoztunk, megígértem, hogy majd bepótoljuk.

De nem fogjuk. Nem fogjuk, mert rajta kívül álló ok miatt ez lehetetlen. Csak az emléke maradt, a jókedve, a humora, a nyíltsága, az őszintésege, a sporttal kapcsolatban tanúsított alázata, az eredményei, a sikerei. Meg az, hogy értettük egymást, mert bármennyi szünet is volt a párbeszédjeink között, mindig tudtuk ott folytatni, ahol előzőleg abbahagytuk, ugyanabban a kedélyes, vidám hangulatban. És ennek most vége, ahogy a rozénak is, amit már csak a saját egészségemre tudtam elkortyolni. Nyugodj békében Péter! Köszönöm, hogy ismerhettelek, hogy tudtál nekem olyat adni, amit nekem is tovább kell örökítenem.

- Berecz Csaba - 

Kapcsolódó cikkek:

Szívszorító pillanatok

Miskolc - A Miskolci Jegesmedvék vasárnap esti mérkőzésre érkező szurkolók megrázó, szívszorító pillanatok tanúi lehettek. A sportcsarnok oldalbejárata előtt mécseseket gyújtottak az emlékezők, akik fejüket lehajtva gondoltak a győriek női kosárlabda csapata busztragédiájára.

Emlékezés a tragédia áldozataira

A buszbaleset nem csak a győri női kosárlabda klub tragédiája.

Buszbaleset Kapuvárnál - Nyolc sérült van még kórházban

Győr, 2013. szeptember 8., vasárnap (MTI) - Még nyolc embert ápolnak kórházban a Kapuvárnál történt buszbaleset sérültjei közül; Győrben és Sopronban három-három, Szombathelyen két sérültet - tudta meg vasárnap az MTI.

Buszbaleset Kapuvárnál – Őrizetbe vették a balesetet okozó sofőrt

Győr, 2013. szeptember 7., szombat (MTI) – Őrizetbe vette a rendőrség azt az idős férfit, akit a két halálos áldozatot követelő buszbaleset okozásával gyanúsítanak – közölte az MTI-vel szombat este a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Meghalt a győri női kosárcsapat klubigazgatója és vezetőedzője

Győr, 2013. szeptember 7., szombat (MTI) - Súlyos közúti balesetet szenvedett a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapatát szállító autóbusz szombaton Kapuvár és Vitnyéd között. A szerencsétlenségben Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette.