Ki lesz a Kilátó díjas? - „Akkor most már kevesebb tűzzel égek?"

Miskolc - Amikor a szerep azért is fontos, mert saját magáról beszélhet a színész. Interjú Molnár Gusztáv színművésszel.Újra meg kell ismernem magam – mondja a színházról való viszonyáról Molnár Gusztáv. Félelme, hogy az alkata alapján osztják rá a szerepeit. Kiváló komikus, de ebben az évadban egyértelműen bizonyította, hogy sokkal több ennél – színészi tudása nem tűri a skatulyák fogságát.

- Mi a legfontosabb élménye ebben az évadban?

Molnár Gusztáv: Ez az évad kellemesebben alakul a számomra, mint az előző, amelyik főleg az ismerkedéssel telt. Én a független színház világából érkeztem, és egy ekkora intézménybe csöppenve meg kellett értenem egy teljesen új helyzetet: miben különbözik attól, ahol, és ahogyan eddig dolgoztam, gyakran szerzőtársként, dramaturgként, társrendezőként is gondolva arra, amit a színészet részeként csinálok. És magamat is újra meg kellett ismernem. Egy ilyen intézmény repertoárján mindenféle előadásnak szerepelnie kell, ezt várja el a közönség. Ezeket meg kell csinálni, mindegy, hogy szereted, vagy nem szereted. És minden műfajnak megvannak a szabályai, amiket meg kell, és itt meg is lehet tanulni. A feladat része, hogy itt is megtaláljam azt az örömet, és azt a boldogságot, amit a Szputnyikban, a Stúdió K-ban, a Sanyi és Aranka Színházban okozott a színházcsinálás.

- Ezt érthetem úgy, hogy ez itt a szakma, az pedig a múltjában ott a művészet?

Molnár Gusztáv: Nem, dehogy! Ez általánosítás lenne. A szputnyikos időkben akadt olyan hónap, amikor két-három előadásom volt. Itt délután háromkor játszom egy mesedarabban, hatkor pedig már Trepljov jelmezében várom a Sirály esti előadását. Nincs értelme azt kérdezni, melyik a művészet. És nem tudnám jól megválaszolni. Ez a mostani mindenképpen másfajta koncentrációt és hozzáállást, és nagyobb adag profizmust kíván. Bármekkora lelkesedéssel csináljuk is, be kell ismerni, hogy ez szakma, a maga fortélyaival, fogásaival, és ezeket egy ilyenfajta intézményben lehet a legjobban elsajátítani.

- De ha érzékeltetni szeretnénk a kétfajta színházi világ közötti különbséget, mondhatjuk-e, hogy ez itt inkább rendezői színház, mint közösségi színház?

Molnár Gusztáv: Igen, alapvetően a rendezői víziókat váltjuk valóra. Ezzel az égvilágon semmi baj, csak eleinte szokatlannak tűnt, mert máshoz voltam szokva. Jelzem, a Sirály próbái idején jutott idő a beszélgetésekre, az elemzésekre a rendezővel, Kiss Csabával. Megadatott, hogy valamilyen szinten a sajátomnak érezzem az előadást. Ilyen, nagyon jó hangulatú, ötletelős munka Béres Attilával a Veszett fejsze.

- A boldogság szót használta az előbb, a munkájával kapcsolatban: ebben az évadban a szerepei megadták ezt az érzést?

Molnár Gusztáv: Igen. Ott él bennem az attól való félelem, hogy beskatulyáznak. Színházi értelemben szerencsés az alkatom. A fizimiskám adja magát, hogy valamilyen humoros megközelítésből akarjanak velem dolgozni.

- Az első itteni évada nagyjából ilyen karakterszerepeket hozott, hiába mondta a legelső miskolci szerepében, hogy akár Hamletet is önre oszthatnák...

Molnár Gusztáv: Mindig is szerettem volna kiszakadni abból, hogy az alkatom miatt kapjak szerepeket. Az elmúlt öt-hat évben ez olykor sikerült is. Az első miskolci évadomban ezért is éreztem csalódottságot, hogy kezdhetem elölről. Megint bizonyítanom kell, tudok normál középhangon beszélni, képes vagyok őszintén elmondani az érzéseimet. Viszont ez az évad nagyon szerencsés. Játszottam a Négyszögletű kerek erdőben – izgalmas, jó hangulatú munka, a csapat szívügye, csodálatos dalokkal. Szeretik a gyerekek is. Aztán Pirandello műve, Az ember, az állat és az erény...

- Amelyikben ön egyébként tizenegy éves gyereket játszik, kezében egy bábbal. Miért van szükség erre a bábra? Nem hinnénk el különben, hogy egy kisfiút látunk?

Molnár Gusztáv: A próbák alatt sokat beszéltünk erről a rendezővel, Szabó Mátéval. Ha bábu nélkül csinálom, az ziccer és humorforrás: ezzel az alkattal, kantáros nadrágban, a számban nyalókával, butaságokat beszélek a színpadon - ez biztosan szórakoztató. De mi van, ha a bábuval csinálom ugyanezt? Jó-e? Kell-e? És abban maradtunk, hogy igen. Megjegyzem, a bábszínészet is szakma, a hét hetes próba alatt nem mindent lehet elsajátítani belőle. Ebben maradt adósságom. Pedig még haza is vittem a bábot, próbáltam vele, amíg a párom azt nem mondta, vigyem vissza, mert nem hajlandó még egy estét eltölteni vele egy lakásban.

- Az igazán nagy és fontos szerepe Csehov Sirályában Kosztya Trepljov. Szerepálom, amit ön a szeretetből fogalmaz meg. Azért is lényeges, mert ebben valóban kitüremkedik a komikusi skatulyából.

Molnár Gusztáv: Kitüremkedni? Lehet, nem hiszi el, de nem a szerepnagyság, és nem a drámai mélység volt a fontos abban, hogy Trepljovot eljátszhatom. Azért örültem, mert itt egy velem egykorú fiúról van szó. És mert ebben a szerepben végre olyasmivel kell foglalkoznom, ami nemcsak művészemberként, de civilként, családapaként, tévénézőként sem hagy nyugodni.

- Vagyis?

Molnár Gusztáv: Mikor történnek meg a nagy váltások az életünkben? Most 27 vagyok. Hamarosan a platonovi korba érek, amikor az ember megkérdezi magától: ki vagyok, hová jutottam? Az elmúlt években csak a színházról szólt minden napom. Most is nagyon fontos, de lett egy gyermekem, és ez a helyzet felnőtté tett. Most már inkább a fiamért halnék meg, mint egy előadásért. Megtörtént tehát valami váltás, és ez megijeszti az embert. Akkor most már kevesebb tűzzel égek? Fogy belőlem valami? Trepljov élete is erről szól: van egy fiú, aki nagyon-nagyon vágyik valamire, álomvilágban él, ahogyan kezdetben mi valamennyien. Van rengeteg vágyunk, amit aztán elapaszt a hétköznapok realitása, az adóhivatal, a biztosító, a postás a sárga csekkekkel. Egyszer csak arra ébredünk, semmi sem lesz a fogadalmunkból, amit 18 évesen tettünk a barátainknak, hogy majd bejárjuk a világot. Én is abba a korba jutottam, amikor kezdenek az eszembe jutni ezek a nagy fogadalmak, amikből aligha lesz bármi. És most az én nagy feladatom, hogy ezt megtanuljam, és együtt éljek vele. És itt válik el az utunk Trepljovval, mert ő ezt tökéletesen megérti, de nem fogadja el, és az öngyilkosságba menekül. Az öngyilkosság nem hiszti, hanem egy felnőtt ember alaposan végiggondolt, felnőtt döntése.

- Bujdos Attila -

Kilátó Díj - kié lesz?

Interjúsorozatunkban a Kilátó díjra jelölt színművészeket mutatjuk be.A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a tavalyi évadban alapított Kilátó díjat.

Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat, nemcsak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is.

Idén nemcsak színészre, hanem bizonyos alakításokra is lehet voksolni. Kísérjék figyelemmel az interjúkat, és május végén szavazzanak!