Ki lesz a Kilátó díjas? - Mindkettőben megtalálta amit tud

Miskolc - „Nagyon kemény iskola volt számomra ez a mű, hiszen bohózatban még sosem játszottam." Interjú Pásztor Pál színművésszel.Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Pásztor Pállal, a Miskolci Nemzeti Színház színészével legutóbb októberben, két nappal A tanítónő című darab bemutatója előtt beszélgettünk - a darabban a tanítót alakítja -, amikor úgy búcsúzott: „Úgy érzem megtalált a szerep, de persze majd a közönség eldönti, hogy valóban így van-e." Így lett? - kérdeztük.

- Én nagyon jól érzem magam a darabban, és a visszajelzések is pozitívak. Már akkor is úgy gondoltam, hogy sok közös vonásunk van a szereplővel, a lelkünk valahol összetalálkozik. A tanító a városból vidékre megy dolgozni, mert ott kap munkát. Próbál akklimatizálódni, hozzászokni a számára teljesen új környezethez, közeghez, úgy, hogy közben Tóth Flóra megjelenésével megérkezik a szerelmi szál is az életébe, ami egyre kezelhetetlenebbé válik számára. Végig követhető, hogy a szerelem kudarca számára mekkora veszteség, de végül mégiscsak megtalálja a helyét az új közegben, hiszen könyvtáros lesz. Ez egy csöppnyi pozitívum neki, de azért fontos momentum. Azt gondolom, hogy sikerült felkutatni magamban azokat a dolgokat, melyek fontosak ahhoz, hogy ezt a szerepet teljesen a sajátomévá tudjam tenni és hogy jól tudjam érezni magam benne.

Másfajta agymunka

A színész arra a felvetésünkre, hogy George Feydeau: Kézről kézre című darabjában - melynek egyik főszereplője, Alcide Chanal-t alakítja - biztosan jól érzi magát, hiszen egy nagyszerű bohózat mely a házasság természetéről szól azt mondta: - Nagyon kemény iskola volt számomra ez a mű, hiszen bohózatban még sosem játszottam. A korábbi szerepekhez képest ez egy egészen másfajta agymunkát igényel, amihez megmondom őszintén eddig nem voltam hozzászokva. Komoly kottázás zajlik, hiszen poén poén hátán követi egymást: nem mindegy, hogy az ember hol tart szünetet, hol vesz levegőt, minden ilyen apró momentumnak nagyon fontos szerepe van. Ezek szinte mechanikus, már-már monoton dolgok, melyek - magamban úgy éreztem - nehezebben mentek, de előadásról-előadásra egyre jobban ráérzek.

„Akkor egy újabb, nem is kis kihívással találkozott" - vetettük közbe, amivel teljes mértékben egyetértett a színész: - Ez így van és szép dolog is. A hetedik, nyolcadik előadásra elmúlt minden görcs, ami bennem volt. Az elején sokkal többet dolgoztam a szerep megformálásával, sokkal több munkát fektettem bele, mint amire szükség lett volna, vagyis inkább úgy fogalmaznám, ha az ember túlságosan egy dologra koncentrál, túlságosan is akar valamit akaratlanul is görcsössé válik. Nálam is így volt az elején. Ez nekem egyébként nagyon nagy ellenségem, mert ilyen típusú ember vagyok. Szerencsére ez kívülről nem tűnik fel, de belül fel kell ezt dolgoznom, amihez idő kell. Ezen most túl vagyok, sikerült mára feloldanom, és úgy érzem egésszé értem az előadásban is: a játékom és a szereplő eggyé vált, megtaláltam a helyem.

Arra a kérdésünkre, hogy a két szerep közül melyik áll közelebb a szívéhez némi töprengés után válaszolt Pásztor Pál: - Nem tudok igazából különbséget tenni és nem is akarok. Mindkettőt szeretem, mert most már úgy tudom alakítani, ahogyan szeretném, és annak örülök, hogy mindkettőben megtaláltam azt, amit tudok. Fiatal vagyok még, próbálok igyekezni és megfelelni, értékes dolgokat létrehozni színpadon. Most az a feladatom, hogy bírjam, csináljam amit kell, és persze mindegyikben megtaláljam a saját örömömet is. Ez azért nagyon fontos, mert ha ez sikerül, azt a közönség is érzi. Hiszen ha valamit élvez az ember, az tempósabb lesz, életre kel, és ezt a publikum is látja, és persze, hogy más energia szintre kerül az egész.

Nem idegen

A színésztől - aki az első évadát tölti Miskolcon - végül azt is megkérdeztük, hogy sikerült-e „belaknia" a várost, hiszen épp az első beszélgetésünk alkalmával még csak ismerkedett vele azt mondta: - Igyekszem, tetszik, főleg a belváros - jelentette ki határozottan. - Sokat járok úszni, de voltam már többször Lillafüreden is, a természet nagyon jó kikapcsolódás számomra. Született fővárosiként éltem már Kaposvárott és Nyíregyházán is, úgyhogy tudom mikor jön el az idő, amikor a „kinti életben" is megtalálom azt, ami fontos számomra. Az volt a mérce, bár kis dolognak tűnik, hogy például most már tudom, hogy melyik pékségbe megyek be, és ott már megismertek. Sok ilyen apróságból adódik össze, amikor az ember már azt érzi, nem idegen ott, ahol van.

- Pásztor Attila -

Kilátó Díj – kié lesz?

Interjúsorozatunkban a Kilátó díjra jelölt színművészeket mutatjuk be.A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a tavalyi évadban alapított Kilátó díjat.

Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat, nemcsak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is.Idén nemcsak színészre, hanem bizonyos alakításokra is lehet voksolni. Kísérjék figyelemmel az interjúkat, és május végén szavazzanak!