Ki lesz a Kilátó díjas? - Színész a misszionárius szerepében

Miskolc - Egy éve is rengeteg munkája volt a Miskolci Nemzeti Színházban – négy bemutató –, és az elmúlt hónapokban is. Interjú Ódor Kristóf színművésszel.Legutóbb egy éve beszélgettünk. Akkor nagyon hiányzott neki Pécs. Most is?

– Persze, Pécs mindig hiányzik – mondta a pécsi születésű Ódor Kristóf. – Most voltam nemrég otthon. Amikor tudok, hazamegyek, azonban ebben a színházi évadban augusztus óta karácsonykor és most, márciusban voltam Pécsen három napig. De ez is nagyon jó volt: kicsit otthon a barátokkal, a családdal. Aki elkerül Pécsről, sokkal jobban tudja értékelni, hogy mennyire jó hely, mert aki ott van, annak fel sem tűnik sokszor. Én Pestről is hazavágytam.

Egy éve is rengeteg munkája volt a Miskolci Nemzeti Színházban – négy bemutató –, és az elmúlt hónapokban is. Felvetettük: ha össze kellene hasonlítani a két szezont, akkor milyen (volt) az idei?

– Munkában körülbelül ugyanannyi, azzal a különbséggel, hogy a Lili bárónő „átmenő" darab volt. Tavaly szeptemberben mutattuk be, és sajnos nem megy belőle annyi, amennyi a szívemnek kedves lenne, ugyanis szívesen játszanék belőle többet, ha lehetne – tette hozzá a fiatal színművész. – A tanítónőben van egy kisebb, de annál viccesebb szerepem. A Woyzeck nagyon komoly munka volt, és úgy érzem, a végeredmény is kiváló lett. Azért jó vidéken játszani, mert rengeteg félét játszik az ember. Szeptemberben nagyszínpadi operett – Lili bárónő –, aztán egy nagyszínpadi prózai előadás: Tanítónő. Utána pedig jött a Woyzeck, ami egy kamara előadásnál is intimebb dolog. Játékszín. Most pedig itt van a Holdbeli csónakos, ami igazából egy fura, besorolhatatlan darab, ami prózai előadás, mondjuk kortárs opera és mese egyben. Egyszóval hasonlóan sok munka volt, mint egy éve.

Elő a trombitával

„Kivesézésre" kértük Kristófot szerepei kapcsán: Frédi a Lili bárónőben, krétai király a Holdbeli csónakosban, Andres a Woyzeckben. Melyik áll közel hozzá? Melyiket szereti?

– A Frédi a Liliben egy táncos komikus szerepe – árulta el. – Talán lehetek majd bonviván is egyszer, az éneklés tekintetében kívánna jóval többet, ami jó. A Frédi nagyon jó feladat volt, ráadásul az övé a poénok nagy része. Kell benne táncolni, énekelni, egyszóval rendkívül összetett. Az ilyen szerepekben sokat lehet fejlődni. Szeretem ezt a karaktert, de a közönség is. A tanítónőben a lovászinas karaktere kis szerep. Fel van öltöztetve egy viszonylag jóképű angol lovászinasnak kinéző figura, aki bejön, aztán gyorsan kiderül róla, hogy egy tanyasi paraszt srác. Kitaláltam neki egy akcentust, ami teljesen összeegyeztethetetlen a megjelenésével. A Woyzeck? Azért volt különleges, mert nem feltétlenül hozzám közel álló a karakter: egy nagyon visszahúzódó, magának való, befelé forduló, mélyen vallásos, folyton trombitáló, eléggé gyáva, fura fiú szerepe ez.

Ráadásul a trombitatudását is fel kellett elevenítenie. Nemcsak a Woyzeckben, hanem a beavató színház keretein belül Tasnádi drámájában, a Kokainfutárban is.

– A Holdbeli csónakos miatt is elő kellett vennem komolyan a trombitát – mosolygott. – Nem mondom, hogy könnyen ment, de egyre nagyobb biztonsággal művelem. A krétai király is nagyon jó feladat volt. Egy király, akinek hatalma van, kegyetlen és kemény, de közben meg kell mutatni, hogy milyen, amikor szerelmes.

Ha valamit szeretünk...

Kérdezzük: honnan van még energiája arra, hogy például Szirbik Bernadettel Musical történeteket adjon elő időről időre középiskolásoknak?

– Ha valamit szeretünk, akkor arra mindig van energia! – jelentette ki határozottan Ódor Kristóf. – Ez egy jól sikerült ügy! Azt keressük, hogy a fiatalokkal miként tudjuk megtalálni a kapcsolatot – a színházig. Elővesszük a nagy musicaleket – eddig kettőt csináltunk: a Jézus Krisztus szupersztárt és a West Side Storyt – és igyekszünk megtalálni a kapcsolódási pontokat a fiatalokkal. És persze a mai világ problematikáját tárjuk fel. Szerelem, etnikai ellentétek, agresszió, udvarlás. Ezek miként jelennek meg ma. Abszolút bevonjuk a fiatalokat, amivel interaktív lesz az egész előadás. Nagyon jók a visszajelzések. Olyan, mint egy rendhagyó tanóra, amibe beúszik a színház. Egyfajta missziónak tekintjük az egészet. Mondok egy példát: Kazincbarcikán léptünk fel közel 150 gyerek előtt, majd az előadás után mindenki azt mondta, hogy irány a színház! Ugye, hogy van értelme?

A Kilátó díjat Kristóf úgy látja, hogy az igazi objektív vé­le­mény a közönségtől jön, ugyan­is ha a publikum elismeri a színészt, akkor az jó. Na­gyon jó. Ám persze jó érzés egy olyan társulat tagjának len­ni, ahol elismerik a munká­ját. A szakmai elismerés fontos, irányt mutat. Azonban min­deh­hez sok más, nem csak a színpadi teljesítmény is hozzájárul.

– Elég érzékeny vagyok: nagyon tud inspirálni mind a társulat, mind a közönség részéről, ha elismernek és deprimál, ha nem vagyok jó – mondta a Miskolci Nemzeti Színház művésze.

- Juhász-Léhi István -

Ki lesz a Kilátó díjas?

Interjúsorozatunkban a Kilátó díjra jelölt színművészeket mutatjuk be. A Miskolci Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén adják majd át az évad ifjú színészének a tavalyi évadban alapított Kilátó díjat. Az elismerésre a miskolci teátrum tizenkét fiatal művésze jelölt, azonban arról, hogy ki kapja meg a díjat, nemcsak a társulat dönt majd, hanem a publikum és az Észak-Magyarország olvasói is. Újdonság, hogy a tavalyi évadhoz képest idén nemcsak színészre, hanem bizonyos alakításokra is lehet voksolni. Kísérjék figyelemmel az interjúkat, és szavazzanak május végén!