Nézőpont: A város peremén

A probléma nem szűnik meg azzal, ha konkrétan mi magunk nem látunk fészekrakót. Bujdos Attila írása.Szeptemberre megszűnhet Miskolcon az úgynevezett fészekrakós probléma. Ezt a város fideszes országgyűlési képviselője tudatta a héten, miután a közreműködésével megteremtették a törvényi hátteret hozzá, hogy kilakoltathassák a város rendjét zavaró embereket. Kilencven lakást ürít ki egy hónapon belül az önkormányzat. Azt nem mondták meg, hogy pontosan hol. Ahol igen, ott nem lesznek kénytelenek elviselni a szomszédságot, akik eddig szenvedtek ettől. Ne legyen kétséges: sokszor évek óta.

A helyi baloldali ellenzék – az önkormányzati választás közeli dátumára is figyelemmel – az etetés kifejezést használva most arra emlékeztet, a jelenlegi városvezetés már négy éve megoldhatta volna ezt a helyzetet. Nyilván lehet erről is vitázni, de nem helyes, ha közben elfeledjük a tényt: a helyi hatalomé a felelősség, hogy kínál-e megoldást arra, amire kell, és amit elvár tőle a közösség. Nekik kell tenniük, amit tenniük kell. Fontos, de ehhez képest mégis másodlagos tényező az idő, vagy hogy milyen megfontolásból teszi a városvezetés, amit tesz. Hogy leveszi-e munka közben a szemét a választási naptárról. Szeptemberre egyébként kiderül, beváltották-e az ígéretüket. Hogy mennyit váltottak be belőle.

Kívánatos lenne persze azt is határozottabban körvonalazni, mit értünk fészekrakós problémán. Ha azzal van a baj, hogy a nemkívánatos emberek éppen ott laknak, ahonnan most menniük kell, akkor ez kilakoltatással valószínűleg orvosolható. Ha az emberekkel magukkal is gond van – azzal, ahogyan élnek és viselkednek –, a kilakoltatással csak áthelyeződik a probléma. A város peremére, ha pontosan adja vissza az elhangzottakat az a beszámoló, amit erről olvastam. Én azok igazát is belátom, akik szerint súlyosabb a helyzet, és amire gyakran talán csak az egyszerűség kedvéért van használatban a fészekrakós probléma megnevezés, sokkal árnyaltabb – például a társadalomtudományok, a nevelés és a lélektan területét, a munka és az igazságszolgáltatás világát is érintő – megközelítést igényelne. Ha nem így gondolkodunk erről, ha nem így keresünk megoldásokat, félő, felületi kezelésnek sem alkalmas megoldásokat találunk. A probléma nem szűnik meg azzal, ha konkrétan mi magunk nem látunk fészekrakót.

Tartok tőle, ma senki sincs abban a helyzetben, hogy egyedül képes lenne megmondani, mi lenne a jó út. Ha van egyáltalán jó út – én ebben sem lennék biztos. Sokan beszélnek, de kevesen mondanak olyat, ami egyszerre felelne meg a törvényesség, az emberiesség, az igazságosság követelményeinek. Talán érdemes lenne egy asztalhoz leülniük mindazoknak, akik úgy érzik, felelősséggel, az időtálló megoldások megtalálásának szándékával és reményével tudnak mit mondani egymásnak.

- Bujdos Attila -