Jegyzet: Pont, pont...

Az én időmben még nem volt ponthúzás éjszakája és sms. Nagy boríték volt csak, amit várni kellett, és remegő kezekkel felbontani, hogy megtudjuk, felvettek-e vagy sem. Hegyi Erika jegyzete.

A határidő előtti napokban háromszor is leszaladtam a bérházunk földszintjére a kis kulccsal, hogy kinyissam a zörgő postaládát. És egyszer csak ott volt benne! Sárgás-barna színéről egyelőre nem tudtam megállapítani, hogy az öröm vagy a bánat színe-e. Viszont jól megtapogattam, mert abban az időben az a mendemonda járta, hogy ha vastag a boríték, akkor elutasítottak, mert a főiskola visszaküldte a személyi anyagaimat, ha viszont vékony, akkor van remény, mert csak egy levél lapul benne arról, hogy FELVETTEK!!! Ennek ellenére első tapintásra egyáltalán nem lehetett megállapítani az eredményt, mert az a boríték se vékony, se vastag nem volt. Csak fent a lakásban, a szobámban mertem felbontani, tényleg remegő kezekkel.

Felvettek. De még vezetékes telefonunk sem volt akkor, hogy hívtam volna a barátaimat az örömhírrel, az utca elején strázsáló telefonfülkébe rohantam el, legalább az anyukámnak elújságoljam a nagy hírt. Csütörtökön volt a ponthúzás éjszakája. Kicsit irigylem a mai fiatalokat. Okostelfonnal a kezükben, barátok gyűrűjében várták az eredmény. Közös volt az öröm, közös volt a bánat.

- Hegyi Erika -