Helyi közélet

2014.10.20. 10:37

Nem fogad új megrendelést

Miskolc - „Van rengeteg tervem, ami évek óta áll a bicikli miatt.”

Miskolc - „Van rengeteg tervem, ami évek óta áll a bicikli miatt.”

„Kedves Mindenki! A mai naptól nem fogadok több vázmegrendelést sem itthonról, sem külföldről. A már megrendelt vázakat természetesen szállítom a Merényi Bicycles-nek. A műhely és a szerszámok is megmaradnak, hogy az esetleges garanciális javításokat munkaképességem utolsó napjáig meg tudjam csinálni. A következő inkább több mint egy évet pedig arra szánom, hogy átgondoljam ezt az egészet, ami még 2007-ben, Pegorettinél kezdődött. Köszönöm a figyelmet, szép napot kívánok mindannyiótoknak.” – ezzel a rövid Facebook-üzenettel hozta tudomására ismerőseinek Merényi Dániel miskolci kézműves, aki többek között saját készítésű egyedi kerékpárvázaival vált ismertté, hogy szünetelteti tevékenységét.

Az információ nem maradt meg helyi szinten, mások mellett a 444! portál is kommentálta a hírt. „A napirajzos-grafikus-miskolci csodaember felhagy a bringavázkészítéssel. Az eddig megrendelt darabokat leszállítja, de több új acélváz már nem készül Miskolcon” – tették közhírré az információt.

Az Észak-Magyarországban nemrégiben írtunk a miskolci fiatalemberről, akinek két gyermeke van, évekig reklámgrafikusként tevékenykedett, majd egy olaszországi vázépítő mester műhelyében kezdett dolgozni. 2007-től segédkezett Dario Pegoretti műhelyében, Caldonazzóban. 2011-ben hazajött és beindította saját vállalkozását. A beszélgetésben kérdésünkre, hogy mi a fő ambíciója elmondta: szakmai oldalról talán az, hogy olyan műhelye legyen, mint a mesterének, ahol 3-4 emberrel évi 250-300 vázat tudnak készíteni. Még fontosabb talán, hogy bebizonyítsa az itteni műszaki hagyományokra építve, a foglalkoztatást ténylegesen megoldani képes kisvállalkozásoknak mutathasson működőképes helyi példát.

„Rendes, családi élet”

Számos hozzászólás érkezett a szűkszavú bejelentéshez, többen sajnálkozásukat fejezték ki, mások a döntés okai felől érdeklődtek. „Rendes, családapai életemet kezdem meg ezzel a döntéssel.” – reagált röviden a bejegyzésekre. Később annyival egészítette ki: „Van rengeteg tervem, ami évek óta áll a bicikli miatt. Avasi pince, képzőművészeti projektek, a Napirajz (rendszeresen publikál karikatúrákat az egyik vezető hírportálon – a szerk.), ugye… és van szerencsére rengeteg illusztrációs megkeresésem, amiket a gyerekek mellett könnyebb megcsinálni.” Megkeresésünkre, melyben utaltunk korábbi terveire Merényi Dániel úgy reagált: „Egyelőre nem fogadok új megrendeléseket, a további részletekről most nem szeretnék nyilatkozni”. Szóba került azonban egy téma, amelyről írásunkban is említést tettünk, hogy Szalkai Dániellel a Miskolci Autista Alapítvány részéről már régebben beszélgettek az együttműködés lehetőségéről, amely most egy új kerékpár kialakításban öltött testet. A vázépítő konstruálta az akár nagyobb bevásárláshoz is ideális biciklit, melyre az alapítvány segítségével készült két speciális, fonottkosár hordozó.

ÉM-PGY

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában