Nézőpont: Urak

Önkorlátozás és polgári erények, nincs urizálás, nem járunk vadászni, nem hordunk milliós karórát, és így tovább. Bujdos Attila írása.

Hetvenmillió forintért vásárolt svábhegyi lakást Lázár János miniszter a tíz esztendős gyermekének – az egyik portál az összeg nagyságát szemléltetve kiszámolta, hogy ezért a pénzért például 440 tonna kenyeret lehet venni akciós Tesco-áron. Vagy 1489 hónapi megélhetésre elég, ha valaki képes havi 47 ezerből megélni (miként azt egyébként egy kormánypárti képviselő korábban – az erről való közfelfogással és hétköznapi tapasztalattal szembehelyezkedve – lehetségesnek mondta).

Az átváltás egyfelől persze lehet demagógia, amennyiben befektetést hasonlít össze napi szükséglettel, másrészt mégis csak ráirányítja a figyelmet az egészen nyilvánvaló különbségekre: kinek mire telik, kinek mi szab határt az álmodozásban. Boldogabb társadalmakban nem lenne ügy belőle, ha politikus arra költi a pénzt, amire akarja, ha az övé a pénz, az utódairól gondoskodni nem helyteleníthető cél. Ami azt illeti: a magyar társadalom jelentős része sajnos nem tehetős, az ide tartozóknak kevés a reményük, hogy méltó módon gondoskodhassanak az övéik jövőjéről. A teljes lakosság 31,1 százalékát, hárommilliónál több embert érint a relatív jövedelmi szegénység. Nyílik az olló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között (KSH).

Nagyon eltérő élethelyzetek ezek: van, aki sodródik. Van, aki képes irányítani a sorsát. Van, aki másokét is. Van, akinek ez egyenesen a dolga is. A nagyobbik kormánypárt egyik meghatározó politikusa, Pokorni Zoltán az urizálás ellen beszélt, párttársai sajtót megjárt luxusköltéseire utalva. „Az, ami belefért, nem tudom én milyen kirándulás Ausztráliába két évvel ezelőtt, az nem fér bele, és nem kellene akkora házat venni, amekkorát tudsz, akkor sem, ha egyébként a fizetésedből megtehetnéd, mert kétmillió forintos fizetés az egy jó fizetés. Önkorlátozás és polgári erények, nincs urizálás, nem járunk vadászni, nem hordunk milliós karórát, és így tovább”. Ezek az ő szavai.

Kifejtést érdemelne egyébként, hogy miben más ma a helyzet, mint két éve. Miért „nincs urizálás”. Népszerűségvesztést okoz? Gyanúba kever? Politikai hiteket rombol? Nem erkölcsös, itt és most? Vagy egyébként sem az? És mi történik, ha mégis van urizálás? Van-e még további mondanivalója a közösség számára erről a kormánypártoknak, a holdudvaruknak, a szavazóiknak?

- Bujdos Attila -