Gondolataink a magyar kultúráról

Miskolc - Elfogadjuk és még büszkék is vagyunk rá, sikeresnek, időtállónak, fejlődőképesnek ítéljük. Naponta tudomásul vesszük: nézzük, hallgatjuk, olvassuk, de keveseknek jut eszébe gondolkozni kultúránkról. Csak 1989-től ünnepeljük a Kultúra Napját, emlékezvén Kölcsey Ferencre, a hazát és azon keresztül az emberiséget szolgáló, boldogító embereszményre, Himnuszunk szerzőjére.

A Baross Gábor Vasutas Nyugdíjas Klub január 27-én a VOKE Vörösmarty Művelődési Ház színháztermében a már megszokott telt ház előtt Szabóné Julika klubvezető bevezető gondolatai jegyében és konferálása mellett több mint egy órán keresztül hangosan elmélkedett nemzetünk szellemi értékeiről. Bizonyították, hogy nem is akármilyen önálló kultúrájú, művelt nép vagyunk. E mini közösségnek magas szintű igénye és törekvése van a kifinomult tudás és ízlés képviseletére - nem csak formálisan, hanem mélyen, a személyiség lélekig, részleteiben megismerve nagyjaink, poéldaképeink érzéseit, gondolatvilágát.

Az ünnep itt nincs "letudva", "kipipálva" a Himnusszal, néhány Petőfi, Ady, József Attila (unos-untalan hallott) verssel, életrajzi részlettel. Mélyebbre ástak. Keveset emlegetett, de lobogó fényjelenségeket kerestek a múltban, hivatkozván Reményik Sándor házsongárdi temetőben olvasható sírfeliratára:"Egy lángot adok, ápold, add tovább!" Mikor hallottunk-olvastunk róla-tőle utoljára? Már nem is tudjuk... talán fiaink-lányaink, unokáink tankönyvében? Pedig annak idején, a Romániához kapcsolt Erdélyben először az ő és Áprily Lajos lírája szólalt meg. A kivetítőn arcképét látva és a "hangos gondolkodást" hallva értjük meg, hogy a történelmi fordulat hozta érzéseket könnyebben lehetett versbe foglalni, mint az objektív szemléletet kívánó prózába.

Vagy mikor foglalkoztunk, akárcsak egy-két sor erejéig Illyés Gyulával? Aki "cseléd származékként" soha nem feledhetően tudta megfogalmazni az önemésztő nemzeti gondot, a reménytelenséget világosan és teljes érvényel, ahogy a harmincas évek parancsolták. Mégis tudta, hogy soha nem szabad feladni, az ország, Európa, a világ iránti bizalmat. Ezért lelkét szabadnak, derűsnek érezte a legnehezebb időkben is. Az alkotói függetlenséget, szabadságot arra fordítja, hogy szoros és megszakíthatatlan viszonyban legyen hazájával, a magyar tájjal, a magyar élet dolgaival. A rendezvény másik jelmondata tőle való: "Ötágú síp a magyar kultúra, mely bár öt hangon, de egy tüdő által szólal meg."

"Egy asszony a milliók közül". Várnai Zseni "Katonafiamnak!" című költeménye 1912-ben a Népszavában jelent meg, majd az "őszirózsás forradalom" vezérversévé vált. Ha több nem is, de két sor mindenképpen örökre megragadt a közönség soraiban helyet foglalók korábbi tanulmányaiból. E kettő minden korban egyetemlegesen érvényes nemcsak nálunk, de az egész világon."Ha ráuszítnak önnön véreidre, Ne lőj fiam, mert én is ott leszek." Példamutató anya, édesanyjának örökké és nagyon szerető leánya, mint az átélhető az elhangzott "Mama" című versében.

Miért e hosszú és három példával is megtámasztott a bevezető? A XIX. század egyik nagy szelleme, Anatole France mondta:"Ne veszítsünk el semmit se a múltból. Csakis a múlttal alkotjuk a jövendőt." A Baross kollektíva ennek megfelelően bensőségesen ünnepelt. Kodály, Kassák, Vass Albert, Márai, Illyés kultúráról megfogalmazott véleményét átérezve. Miskolci éveikről "vallottak" Déryné, Kaffka Margit, Szabó Lőrinc, Balázs Győző az "Örömdalkör" tagjai előadásában. Lám nemcsak énekelni, hanem beszélni is szépen tudnak. Hangos derültség, nagy taps követte Csorba Piroska limerickjeit ( öt sorból álló, meghatározott szótagszámú és rímképletű humoros, komikus vers).

Az emlékképek után Miskolc látványa került a kivetítőre, a "Bíborszél Együttes" klipje. Senki sem vágott szigorú arcot. Ennyi "belefért" a komoly témák közé. Sőt! Tehetségre valló szép teljesítmény a városunkról költött dal.

A hűség mintaképe a "levelezés" nagymestere Mikes Kelemen. A szabadságharc hanyatlásának idején került Rákóczi Ferenc udvarába és élete teljesen felolvadt ura szolgálatában. Lengyelországba, majd francia földre kerül, végül pedig a Rákóczi-emigrációval Törökországba sodródik. A kivándoroltak közül ő él a legtovább (1761), élete végén a magyar kolónia feje. A Törökországi levelek régi magyar irodalmunk legkellemesebb, legfrissebb olvasmánya, a legtarkább változatosságot mutatja. Mikes derűs, nyájas ember, igazi "figurás székely" , úgyhogy őszinte, mély hazaszeretete minden leveléből sugárzik. A nagy fejedelem iránti szeretet és ragaszkodás szorosan összefügg a haza szabadságának kívánalmával., szeretetével. A hazaszeretet a magyar kultúra - Illyés által emlegetett - egyik, talán legfontosabb "sípja" - mondta Julika, akinek hanglejtésében, a tekintetében és az arckifejezésében is van annyi ékesszólás, mint megválogatott szavaiban. És felharsan a teremben a tárogató bús hangja. A közönség lélekben együtt bujdosik azokkal az ezrekkel, akik sok évszázadon keresztül kénytelenek voltak megválni szülőföldjüktől. Talán örökre. "Elindultam szép hazából..." szólt a bús dal, majd még egy - szépen, átéléssel.

Népköltészet, népzene: Kodályra, Bartókra feltétlenül emlékezni kell. A világ magyarjai. 1815-ben, pontosan 200 éve írta meg Katona József a "Bánk bán"-t. A méltatás után - kivételes hangminőségben - felhangzik a "Bordal", Petur bán dala. Száz évvel ezelőtt született Nagy László, akinek kvalitása - függetlenül attól, hogy szívesen foglalkozott a félelemmel, az elmúlással, az emberi elveszettséggel - elvitathatatlan. A "Ki viszi át a szerelmet?" című költeménye - kiváló tolmácsolásban - nem szomorú. Végül vissza Kölcseyhez! Nem a Himnusz költőjéhez, nem is a nemzeti irodalom első programszerű vizsgálójához, nem is mint az ország polgári átalakulásáért küzdő politikushoz, nemzetnevelőhöz, hanem a szerelmes Kölcseyhez.

Hölgyismerőse, akivel bensőséges kapcsolata lett volna, nem ismeretes, mégis szép, szentimentális, érzelmes verseket írt. Csak illúziók után kapkodott, melyekből minduntalan fel kellett ébrednie. A vidéki gazdálkodói élet kínzó keresztje volt neki. Már-már a költészetről is lemondana, amikor Szemere Pál meghívja péceli birtokára, ahol több hónapot tölt. Az életét és művészetét tanulmányozók szerint ez az időszak óriási jelentőséggel bír életében, kiemelkedik az elsüllyedésből, visszakapja életerejét, kedvét-bizalmát az irodalomhoz. Mi történhetett? Szemere Pál később megnősült.

Az ünnepek, megemlékezések sajátja manapság, hogy ami mélységben hiányzik az előadóknak, azt hosszúsággal pótolják. Itt sok minden elhangzott, de unalomról szó sem lehetett.

Befejezés. Geszty Péter "Magyarország" dala. Együtt énekelve.

A klub tagjai ősz fejjel vallják, hogy még mindig "érniük kell" valamit ebben a világban, amihez állandó szükséglet, hogy megtegyék, amit tenniük illik. Nem is akárhogy! Az öregség jele, amikor azt kezdjük mondogatni: "Sohasem éreztem magamat ennyire fiatalnak!" A műsor bizonyítja, hogy nekik nem kell mondaniuk, egyfolytában fiatalok, és tényleg úgy is érzik!