Nem hisznek a "kihalásban" Füzérkajatán

Füzérkajata - Egy 2001-es írás szerint jövőre el kellene néptelenednie Füzérkajatának.„A pálháziak vendégszeretetétől eltelve ismét oldalamra igazítottam tarisznyám, kezembe fogtam vándorbotomat, és útamat Füzér vára felé vettem, hol századok előtti nehéz időkben a derék Perényiek őrizték volt nehány hónapon át az országnak koronáját. Nem egész egy óra múltán Filkeházán találtam magamat, mellyet derék ruszin népek népesítenek be, akik az idegent meglátván barátságosan érdeklődtek úticzélom felől. Igen megörültek, mikor meghallották, merre vezet szándékom, de erősen ajánlották, térjek le kissé jobb irányba, ahol is az enyhe dombot megmászva hamarost egy csodaszép, derék reformátusok lakta faluba érhetek. Dombot, völgyet, lankát mászni hamar megszokja az ember itt a Hegyközben, így hát lépteimet az útbaigazítás felé fordítottam. Röpke gyaloglás után alig bírtam magamon erőt venni, hogy el ne kezdjek sietni, hiszen a völgyben egy kisebb gyémánt látszék csillogni a verőfényben. Erőmet beosztva inkább a gyönyörködésben leltem örömet és ráérős gyaloglással közelítettem meg az egyre nagyobbá váló települést. A falu határába érve a földeken dolgozók elém siettek, tudakolván, keresek-é valakit a faluban, vagy csak vendégként köszönthetnek. Mikor hallották, betévedő vándor volnék, tarisznyájukból elemózsiával kínáltak, kulacsomat megtölték kúthideg vízzel és megkértek, meséljek vándorlásaimról. A füzérkajataiak szép magyar beszédét hallván ismét megörültem, hogy a Kazinczyak földjét választottam úticzélomul.” Részlet egy fiktív 19. századi utazó még fiktívebb útleírásából.

Kinevetett jóslat

Ami viszont teljesen konkrét, az egy jóslat, amely újságcikk formájában látott napvilágot és azokat a településeket sorolta fel, amelyek hamarosan az elnéptelenedés sorsára jutnak. Az élmezőnyben található Füzérkajata.

– Magam is olvastam – mondja nevetve Lupták Lászlóné, Füzérkajata polgármestere, amikor találkozunk. – Sőt, már 2001-ben is szerepeltünk egy ilyen listán, akkor arról szólt a jóslat, 15 év múlva elnéptelenedik a falu. A határidő jövőre jár le, így már kijelenthetjük, nem fogjuk ezt beteljesíteni, mert bár folyamatosan fogyunk, még mindig nem mi vagyunk a legkisebb lélekszámú település a környéken.

Nem könnyű napközben emberekkel találkozni egy olyan faluban, ahol 120-an élnek, pláne úgy, hogy a település egytizede óvodások és iskolások formájában a közeli Pálházán van hét közben.

50 helyett 4

– Korábban zsákfaluként tartottak minket nyilván, hiszen az épített út a falu határában véget ért – mondja a település vezetője. – Mára már ez sem igaz, mert egy határon átnyúló program keretében öt közeli települést kötöttünk össze olyan kerékpárúttal, amely más járművel is használható. Ezek közül Kajatán kívül Pusztafalu található magyar oldalon, szlovák részről Biste, Brezina és Szalánchuta kapcsolódott be az építésbe. Régebben, ha valaki Bistére akart átmenni a rokonaihoz, ismerőseihez, be kellett utaznia Újhelybe, ott át a határon, majd vissza Bistéig, ami összesen 50 kilométer volt. Ma ez 4 kilométerre csökkent, ez egy órai séta az erdőben átvezető kerékpárúton keresztül.

A legnagyobb gond – mint ahogy a zempléni települések majd’ mindegyikén – a munkahelyek hiánya.

– Nem könnyű megtartani a fiatalokat a faluban, hiszen korábban itt volt a pálházi fűrésztelep, a perlitbánya, a kaolinbánya, a hollóházi porcelángyár, mára alig maradt munkahely. Nálunk is a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, kilencen vannak a mezőgazdasági programban, nyolcan a helyi értékeket őrző foglalkoztatásban. Négy embert tudunk alkalmazni a nappali ellátást és házi segítséget nyújtó idősek klubjában, ennek ellenére nálunk sem nagyobb az elvándorlás az országos átlagnál.

A faluban szétnézve lehet ugyan találni magányos házakat, de igazán romos épületeket nem.

– Nem romlik, hanem épül a falu – mondja Lupták Lászlóné. – Bennünket is kezdenek felfedezni azok a befektetők, akik elsősorban nyaralókat akarnak vásárolni. Nekik köszönhetően a pusztulásnak ítélt házakat újjávarázsolják és bár lehet, csak kevés időt töltenek nálunk, mégsem hagyják magára a települést.

Ez az összefogás az egész falut is jellemzi.

– Ahol ilyen kevés ember lakik egy közösségben, az nem is tud másként működni, mint egy nagy család. Ha valaki eltávozik közülünk, az mindnyájunk gyásza, ha valakit öröm ér, az az öröm valamennyiünké. Senki sem marad magára, ha egy idős asszonytársunk elpanaszolja, nincs, aki összehasogassa a tűzifáját, néhányan már ugranak is a férfiak közül.

- Bánhegyi Gábor -