Kilátó-díj - Czakó Julianna: "Az külön jó, hogy a rendezők nem hagynak"

Miskolc - „Én itt jó lehetőségeket kapok, épp olyanokat, amelyeket ebben a korban el kell játszania egy színésznőnek.” Interjú: Czakó Julianna színművésszel.

„Az külön jó, hogy a rendezők nem hagynak: hogy tök jó, Julcsi, nagyon tehetséges vagy, szép munka! Hanem, hogy még előrébb kell menni, teljesíteni, csinálni, kibírni! Tehát tanulok is. A kollégáktól a rendezőktől. Magamtól.” Czakó Juliannával beszélgettünk.

- Tavaly azt nyilatkozta az akkori évadról: „az elején beugrottam a medencébe, vettem egy nagy levegőt, végigúsztam, s most kezdem kifújni. Nagyon szerencsés évad volt, bízom benne, hogy a következő is az lesz.” Eltelt egy év. Hogy érzi, az volt?

Czakó Julianna: Valahogy így. Az idei évad is elég jól sikerült, tele jobbnál jobb munkákkal. Kezdtem a Tóték Ágikájával, aztán tavaly ugyan már előbemutatóban megvolt, de fel kellett újítani, Az eltört korsót, majd jött a Parasztopera Etelkája, utána a Robin Hood Marianne-ja, utána a Fenevadak. És most meg hamarosan bemutató, az Egy csók és más semmi című operett. Tényleg jó szerepek voltak.

- Zsinórban főszerepek, vagy fontos szerepek. Osztályoz ilyenkor a színész: meg tudja mondani, hogy a sok jó közül melyik számára a legfontosabb?

Czakó Julianna: Nem, mindegyik közel áll hozzám. Ágika nagyon kedves nekem a Tótékból, hiszen nagyon különleges előadás született belőle. Az eltört korsó esetén győztesnek érzem az egész csapatot, hogy ennyire jó előadás lett, folyamatosan kapjuk a jó visszajelzéseket. A Parasztoperát pedig már három helyen tudtuk megmutatni Miskolcon kívül: mindenhol szeretik. Egyébként is… szinte minden héten olvasni olyan kritikát, hírt a színházról, ami visszaigazolás,hogy jó úton haladunk. Hogy Budapesten kívül is van színházi élet. Hogy jó dolog, ami itt folyik. A közönséget is kiszolgáljuk, de közben lehetőség van arra is, hogy kísérletezzünk. Itt van például a Fenevadak előadás. Három hét alatt hoztuk össze.

- Ahol teljesen új oldaláról mutatkozik be, a tánc nyelvén szólnak a nézőkhöz. Kihívás volt ez a feladat?

Czakó Julianna: Minden újdonságnak örülök, amivel csak találkozom. Simon Zolival (színész, Czakó Julianna partnere az előadás során – a szerk.) viccelődtünk is, hogy a sok mozgástól milyen jó alakunk lesz majd nyárra a strandon. Nincs táncos múltam, a mozgás órákon kívül a kaposvári egyetemen. Így valóban kihívás volt. Egyébként minden kihívás izgat, akár nyertesként, akár vesztesként jövök ki belőle. De ez jól sült el. Ám ehhez Kulcsár Noémi koreográfus kellett, nélküle nem tudott volna ennyire működni. Ő azt mondta, hogy ne táncosként, hanem színészként gondolkodjunk. Nekem egy autista lányt kell alakítanom, és minden mozgás ebből a perspektívából indul ki. Egy pillanatig sem kellett úgy viselkednem, hogy tökéletesek legyenek a mozdulataim. Noémi nagyon jól össze tudta hangolni ezt az egészet.

- Hogyan jött az ötlet, hogy színészek táncoljanak?

Czakó Julianna: Három színész és három táncos dolgozik benne együtt, valójában ez egy kísérlet. Megkaptuk a Csarnokot mint helyszínt, és csináltuk. Cseh Dávid dramaturg írt egy szöveget, ebből kellett csinálnunk valamit úgy, hogy a táncosok és a színészek ne különüljenek el, egymástól. Mindenki működjön így is, úgy is, úgy, hogy közben át tudjuk adni ezt a nagyon inspiráló történetet.

- Szerepei széles spektrumon mozognak. A drámán át a vígjátékig, zenés darabokig sok arcát megmutatta. Melyik a leginkább „Czakó Julcsis”?

Czakó Julianna: Ez a rendezőtől, a partnertől függ, nem tudok kiemelni egyet sem. Azt sem, hogy melyik műfaj áll hozzám a legközelebb. Kapom a feladatokat, és törekszem arra, hogy ne ismételjem önmagam.

- És olyan szerep, amiben úgy érzi, hogy a saját határait feszegeti?

Czakó Julianna: Azt szeretem, ha minden szerepben van valami olyan. Rusznyák Gábor volt az osztályfőnököm az egyetemen, ő szinte vascsővel ütött, hogy ne legyek általános. Mindig hajtott minket, hogy feszegessük a határainkat, de úgy, hogy ugyanakkor a néző érezze, hiteles vagyok. Azt szeretem, ha egy szerep olyan – és szerencsére az idén is mindegyik olyan volt –, amiben túlléptem magamon, amiben fejlődtem.

- Tudna erre példát mondani?

Czakó Julianna: Például Etelka szerepe a Parasztoperában. Várandós, fiatal nő. Izgatott, hogy hogyan lehet megélni azt a helyzetet, hogy sorban derülnek ki a lányt érintő tragédiák. Izgatott, hogy hogyan lehet mindezt mégis hitelesíteni magamban. És ott Az eltört korsó is. Az egész helyzet szélsőséges – Lovas Rozi nevetgélve úgy fogalmazott, miután megnézte: „megérkeztünk Kreténiába” –, látjuk ezeket a figurákat, akiknek a tragédiáját, sorsukat meg kell érteni. Itt például azon nevet a néző, hogy én zokogok. Ezt hallani nagyon furcsa, de jó érzés.

- Mit adott önnek a Robin Hood női főszerepe?

Czakó Julianna: Ez érdekes… A próbafolyamat idején történt az igazgatóváltás, és alig másfél hét alatt kellett az előadást létrehozni. Itt nem a szerepből tanultam. Megszületett bennem a bizonyosság, hogy türelemmel, a befektetett munkával mindent lehet, csak nem szabad elveszteni az észt, a kontrollt. De sorolhatnám még a többi előadások tanulságait. A Tótékban például a szerep ívének egyedisége maradt meg. És az, hogy mennyire inspirálóan hatottunk egymásra Béres Attila rendezővel és a színészekkel. Egy nagyon koncentrált és mégis nyugodt próbafolyamat volt.

- Legközelebb operettben, primadonna szerepben látjuk, az Egy csók és más semmiben: június 5-én lesz a bemutatója…

Czakó Julianna: Operettet egyszer játszottam csak és nem ekkora szerepet. Szabó Máté rendezte Kaposváron a Régi nyarat. Jó előadás volt. Most indulok jobbra-balra, falakba ütközöm, de ott van Szőcs Artur rendező, ő segít, amikor elakadok. Nagy munka.

- Három éve gyalog jött Miskolcra társaival együtt pályakezdőként. Ilyennek gondolta?

Czakó Julianna: Úgy jöttem ide, hogy jó szerepeket szeretnék eljátszani egy jó színházban, ahol szeretek lenni. És úgy gondolom ma is, hogy ehhez Miskolcon minden adott. A műszak profi, a fodrászat, a jelmeztár, varroda… minden profi, a rendezők kiemelkedően jók, akárcsak a színészek. Miskolc egyre biztatóbb, nagyon figyelnek arra, ami itt történik. Én itt jó lehetőségeket kapok, épp olyanokat, amelyeket ebben a korban el kell játszania egy színésznőnek. És az külön jó, hogy a rendezők nem hagynak: hogy tök jó, Julcsi, nagyon tehetséges vagy, szép munka! Hanem, hogy még előrébb kell menni, teljesíteni, csinálni, kibírni! Tehát tanulok is. A kollégáktól a rendezőktől. Magamtól.

- A legtöbb fiatal színész azt vallja, a vidéki színház csak ideiglenesen jó, aztán Pestre kell menni. Ön is úgy érzi, hogy muszáj?

Czakó Julianna: Sok korombeli színésszel tartom a kapcsolatot, látom, hogy mit csinálnak. Én nagyon szerencsésnek érzem magam. Annyi és olyan szerepet játszhattam el, ami sokuknak nem adatott meg és talán nem is fog. Ez egy hosszú pálya, sokféleképpen alakulhat az élet. Nem zárom el magam elől a lehetőségeket, de nem hajhászok semmit. Azt érzem, hogy óvni kell azt, ami itt megszületett Miskolcon, mert nagyon értékes. Vagyis nem törekszem arra, hogy Budapesten legyek, de ki tudja, mit hoz az élet.

- Hajdu Mariann -

Kilátó-díj

Idén is átadják a Kilátó-díjat a Miskolci Nemzeti Színházban. A társulat szavazatai alapján választják ki azt, aki a fiatal színészek közül megkapja az elismerést. Sorozatunkban a társulat fiatal tagjai szólalnak meg.