Nótaszó

Egyszerűbb valamit elrendelni, aztán bevezetni, mint a pinty. Kiss László jegyzete.

Nem tudjuk egészen pontosan, hogy Balog miniszter tényleg komolyan gondolta-e a mindennapi énekórát az iskolákban, és utólag inkább módosított. Avagy fordítva, félreérthető volt a kommunikáció, esetleg a média fújt fel egy gondolatszilánkot, amely mögött nem volt konkrét szándék csak vágy, vagy valamiféle elemi ötletszikra.

Mindegy végül is, egyelőre nem lesz kötelező énekszó mindennap – habár a miniszter személyesen is elmondta, a nótázás igen jót tenne minden gyereknek. De talán nem is a nóta itt a lényeg, hiszen ennél az alapvetően érthető javaslatnál sokkal, de sokkal zavarosabb, átgondolatlanabb, abszurdabb ötletlufikat eresztenek fel nap mint nap, amiből azután nem lesz semmi. A nép pedig rezignáltan figyel, hogy vajon akkor ez most komoly vagy csak afféle, a szórakoztatás kategóriájába tartozó politikai kishír.

Végül is a nótázással nincs baj. Tágítja a tüdőt, megnyugtat, és végül is lássuk be, kárral aligha jár, kockázata sincs, a hozadék csak pozitív lehet. Inkább más az, ami viszont kifejezetten emeli a vérnyomást, szűkíti az ereket, főleg az agyban, és a gyomorban. Jelesül, hogy kormányzati, politikusi ötletszikrák azért rólunk szólnak – de nélkülünk. A Jóisten tudja, honnan veszik ezeket az ideákat, de veszik valahonnan, és hogy azok nem a nép elsöprő méretű, és sokféleképpen megnyilvánuló követeléseinek, vagy ki nem mondott, de lappangva erősödő vágyainak nyomán születnek, az biztos. Ezt már csak arról is lehet tudni, hogy amikor nyom nélkül elhalnak, mint az énekszó a pusztában, sehol nem üti fel a fejét a követelés, a „miért nem teljesítik végre” hangulat. Viszont azért láttunk már néhány ötletet megvalósulni, amelyekről soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz belőlük, így hát a nyugtalanság ott a gyomorban abszolút indokolt, résen kell lenni!

Persze, mi egyszerű honpolgárok nem értünk a kormányzáshoz. Mit tudjuk mi, voltaképp mit is akarunk. Jó, nagy vonalakban igen – ahogy azt egyszer viccből megfogalmazták, ingyen sör, örök élet –, node a részletek! Ahol az ördög lakik. Tudjuk mi, mit kell csinálni pontosan egy iskolában, hogy az nagyon, de nagyon jó legyen nekünk – ha nem is most, de egyszer –, avagy a kiskereskedelem szervezésében, esetleg a különféle adókban? Dehogy tudjuk. Azt nálunknál bölcsebbeknek kell megmondaniuk, nem lehet mindenből népszavazást rendezni.

Ezért nem csoda, ha sorra születnek ott fenn a különféle ötletek. Nincs is ezzel baj, ha csak egy kicsit lenne valami közünk hozzájuk. Ha például azt a szót, hogy önkéntesség, nem felejtenék el. Hogy lehet úgy is megújítani sok mindent: előbb kedvet csinálok hozzá, vonzó példákat mutatok fel, esetleg mozgalmat építek rá, és akkor menni fog. Mert mi honpolgárok úgy érezzük, mi is döntöttünk egy kicsit, szabad akaratból csatlakozunk valamihez, ami tetszik. Vagy nem, de akkor az ötlettel van baj.

Igaz, hogy ez macerás. Egyszerűbb valamit elrendelni, aztán bevezetni, mint a pinty. Az persze más kérdés, hogy egy felülről kitalált, majd ripsz-ropsz bevezetett ötlet valódi élete, hatása, haszna milyen. Én még vettem részt az államilag erőltetett orosz oktatásban: nyolc év alatt a hetesi jelentésig jutottam el. Azért ennek fényében is örülök, hogy a miniszter nem akar mindennapos kötelező nótázást. Maradjon ez meg a honvédség nagyszerű sajátja, mert ott ma is, ha szépen együtt menetelünk, elég egy rövid parancs: „Nóta!”, és már zeng is a dal.

- Kiss László -