Szobrot avattunk, a szeretet szobrát

Tudtuk, hogy lesz sírás, zokogás, néma üvöltés, kirohanás a világból, hiszen túl frissek a sebek. Tudtuk, hogy iszonyatosan nehéz lesz, és persze nem tévedtünk. De bármennyire is fájt, mardosott, ott kellett lennünk, mert ezt diktálta agyunk, szívünk, lelkünk. Szobrot avattunk tegnap Tiszaújvárosban, a tisztelet, a megbecsülés, de leginkább a szeretet szobrát. Szűcs István jegyzete.

Dr. Márkus Gábornak, a Tisza-parti település 2013 augusztusában váratlanul elhunyt díszpolgárának szobra előtt tisztelegtünk, azon, a sorrendben már 17. TVK Triatlon Nagyhéten, melyet az 1997-es első tiszaújvárosi világkupafutam után két évvel ő álmodott és valósított meg. A sportág helyi megteremtője a ’90-es évek elejétől a magyar és nemzetközi események hosszú sorával fokozatosan épített igazi közösséget az ipari város lakóiból, akiknek lojalitása az utóbbi évekre példaértékévű vált. Közben a helyiek megszerették a sportot, a triatlont, ma már legtöbben igazi ünnepként várják a Nagyhetet.

Gábor nélkül ma egyikünk sem húzhatná ki magát büszkén azért, mert részese lehet ennek az egyedülálló triatlonos fiesztának. Az évek során tanulhattunk tőle emberséget, kitartást, elkötelezettséget, alázatot, küzdeni tudást, fáradhatatlanságot. Mindannyian sok-sok ezer közösen átélt örök élményt, impulzust köszönhetünk Neki. Azokat a dolgokat, melyekkel emberileg és szakmailag is többek lettünk és mégis egyek. Egy olyan igazi CSAPAT, melyet elismerően emlegetnek Ausztráliától Brazílián át Kanadáig, Japántól Dél-Afrikán át Nagy-Britanniáig, Dániától Svédországon át Kínáig, egyszóval mindenhol.

A „világ legjobb közönsége”, a „világ legjobb hangulatú triatlon versenye”, „Triatlonújváros”, „Tiszy”. Ezeket a meghatározásokat, beceneveket a külföldi sportvezetők és versenyzők fogalmazták meg, akik nagyon szeretnek Tiszaújvárosba járni. Elmondásuk alapján kétféle triatlonos van: az egyik, aki már járt az itteni versenyeken, a másik pedig az, aki szeretne ide ellátogatni. Mi ez, ha nem a legnagyobb elismerése egy fantasztikus életútnak?

Dr. Márkus Gábor hirtelen jött távozásával olyan örökséget, egy ikonikus értéket hagyott ránk, melynek megőrzése, ápolása nagyon komoly felelősséggel jár. A család, az önkormányzat és a rendezői gárda egymást segítő szövetsége a garancia arra, hogy méltó módon megőrizhessük ezt az örökséget.

A sors úgy rendelte, hogy nagyon-nagyon ideje korán leplezhettük le ennek a csodálatos, számos hazai és nemzetközi kitüntetése ellenére végtelenül szerény Embernek, szerető Családapának, Barátunknak a szobrát. Biztosak lehetünk benne, hogy a Dísztó melletti parkban található, rendkívül impulzív emlékmű rövid időn belül zarándokhelye lesz a világ triatlonos társadalmának. Bárcsak várhattunk volna ezzel az egésszel 20–30 évet!

- Szerzőnk újságíró, a Triatlon Nagyhét Szervező Bizottságának tagja -