2015.10.02. 09:11
Mint a mesében
<em>Érdekes kérdés egyébként, mennyire fontos a társadalomnak az önkormányzati rendszer. Például mihez kezdjünk a ténnyel, hogy huszonöt év alatt csak kétszer volt olyan helyhatósági választás, ahol az ötven százalékot meghaladta a részvétel</em>. <strong>Bujdos Attila írása</strong>.
Érdekes kérdés egyébként, mennyire fontos a társadalomnak az önkormányzati rendszer. Például mihez kezdjünk a ténnyel, hogy huszonöt év alatt csak kétszer volt olyan helyhatósági választás, ahol az ötven százalékot meghaladta a részvétel. Bujdos Attila írása.
Újsághirdetést adott fel az egyik párt abban a reményben, hogy így találnak rá a megfelelő polgármester-jelöltre az egyik zempléni városban. Pontokba szedték, mire gondoltak. Jó embert kerestek, ha lehet így mondani: mérték után, akire mindez ráillik, mint a mesében. Általában ott lehet olvasni ilyen emberekről. A közlemény 1990-ben jelent meg, és a párt amúgy nem volt kispályás: majdnem parlamenti választást nyert, a rá következő években ellenzéki oldalról próbálta meghatározni a politika fő irányait.
Daliás idők.
Negyedszázados a magyar önkormányzatiság, mit mondjak, nagy ünneplés eddig nem volt az évfordulón. A néhány értékelő közül akadt, aki úgy látta, mostanra jött el a nyugodt építkezés ideje, más szerint már nincs is értelme önkormányzatiságról beszélni, legfeljebb annyi maradt, hogy temessük a rendszert. Nyilván nem intézhetjük el annyival, hogy ahány ember, annyi vélemény - van, hogy ez az egész beleilleszkedik valamilyen gondolati szerkezetbe, lehet akár úgy is, hogy nemcsak véleménye van mindenkinek, de még ráadásul valamennyi igaza is.
Meglehet, a nagyobb pártok ma már nem adnának fel ilyen újsághirdetést, belenőttek a társadalomba. Vagy ha nem, hát nem verik nagydobra.
Érdekes kérdés egyébként, mennyire fontos a társadalomnak az önkormányzati rendszer. Például mihez kezdjünk a ténnyel, hogy huszonöt év alatt csak kétszer volt olyan helyhatósági választás, ahol az ötven százalékot meghaladta a részvétel.
Akik nem tudnak, vagy nem akarnak választani, attól még hihetnek persze az önkormányzatiság eszméjében. Vagy nem.
Ami az eszmét illeti, az egyik szónok most azt mondta: „az önkormányzat a méltányosság, a közjó előmozdítására létrehozott intézmény”. És akkor még az is válaszra vár, hogyan lehetséges a közjó előmozdítása az országban, ahol a többség általában nem kíván, vagy nem tud részt venni a döntéshozók kiválasztásában. Az országban, ahol a döntéshozók huzamosabb ideje úgy gondolkodnak, hogy politikai ellenlábasaik nem lehetnek részesei a közjó előmozdításán munkálkodó lelkes közösségnek, az ő választóikat is nekik kell képviselniük tehát. Vagy nekik sem. Válaszra vár, hogy mindezek között kimutatható-e összefüggés.
Végül található olyan egyéni, életközeli nézőpont is, amelyikből nem rendszerszinten mutatkozik meg a kérdés: odasegített-e a közjó közelébe az önkormányzatiság, vagy legalább kicsit jobb lett-e az életem vele, mint nélküle.
