Advent

„Téged vár a népek lelki sötétsége Isten, nincs ki nékünk harcainkban segítene itt lenn”, „Ébredj ember mély álmodból” – jutnak eszembe az adventi énekek kezdősorai, melyek a zsúfolásig megtelt forrói templomban csendültek fel gyermekkoromban a hajnali miséken (édesanyám elmondása szerint ezeken a hétköznapokon ilyenkor még ma is megtelik a templom, ami egy „egyszerű” hétköznap nem jellemző már).

Nem könnyű ám egy gyereknek ilyen korai órán megválni a jó meleg ágytól, de mi büszkék voltunk magunkra, hogy nap mint nap, olykor a csikorgó hideg, a süvítő szél vagy a hófúvás ellenére is egybegyűltünk a rorátén a falu közeli és távolabbi helyeiről, idősebbek és gyerekek, nők és férfiak egyaránt.

Az advent a várakozás, a csendes, visszafogott készület ideje volt (nem a harsogó reklámoké); vártuk a kis Jézus születését, készültünk a karácsony örömteli megünneplésére, melyhez hozzátartozott a kántálási ének megtanulása, melyet az ünnep viliáján a tágabb családot körbejárva az ajtók előtt énekeltünk. Akkortájt zengett a falu a kántálók énekétől, ma már csak itt-ott hallatszanak a Mennyből az angyal vagy más karácsonyi ének foszlányai.

Az akkor édesanyámtól tanult karácsonyi énekek közül többet megtanítottam óvodásaimnak – például a Fenyőgallyas kis Jézuska kezdetűt, mely kevésbé ismert szentének –, ily módon is ráhangolva őket a karácsony megünneplésére.

A várakozás, a készülődés folyamatosan jelen van az óvodások életében az adventi időben. Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásától az utolsóig minden napnak igyekszünk a változatos tevékenységek biztosításával értelmet adni, érzelmileg ráhangolni az ünnepre őket: megismerik a gyerekek Jézus születésének történetét, karácsonyi énekeket énekelünk, mézes vagy aprósüteményt sütünk és díszítünk, karácsonyfadíszeket, képeslapokat készítünk a gyerekekkel, s közben izgatottan számoljuk a napokat visszafelé, s álmokat szövögetünk Barbiekról, távirányítós autókról, miegymásról.

Talán az idei karácsony lesz a leggazdagabb, de legalábbis legemlékezetesebb a gyerekek eddigi kis életében az Észak jóvoltából. Hála Istennek és jótevőinknek a felhívásra máris érkeztek adományok. A minap olvastam fel a gyerekeknek azt a karácsonyi jókívánságokat tartalmazó levelet, melyet egy a faluból elszármazott néni küldött szerény ajándéka kíséretében.

Meghatódtunk kedves gesztusán, melynek üzenete számomra az volt, hogy nem feltétlenül az ajándék értéke a fontos, hanem az, hogy milyen lelkülettel adják: benne volt a szülőföldhöz való kötődés és az ajándékozó szeretet.

Az újság felhívása nyomán máris kaptunk olyan adományt, mely válasz volt arra a kérésünkre, hogy „világot” lássanak a gyerekek (Mikulásvonat), hogy művészeti élményekben részesüljenek (Csodamalom Bábszínház), hogy tartalmasabb legyen a szabadban töltött játékidejük (ÉMÁSZ). Köszönjük a gyerekek igényeire, szükségleteire való odafigyelést.

Kapni jó, de meg kell tanulniuk, meg kell tapasztalniuk, hogy adni is. Adni nem kizárólag tárgyi ajándékokat adhatunk. Adhatunk egymásnak kedvességet, udvariasságot, odafigyelést, érdeklődést a másik személye iránt, türelmet, jóindulatot, segíthetünk a kisebbnek, a gyengébbnek.

Ajándék az is, hogy az itt élő embereknek, akik között sok a magányos ember, betlehemes játékot adunk elő, melyben benne van az igyekezet, hogy örömet szerezzenek vele. Ajándék ez a szülőknek, nagyszülőknek, örül a közös együttlétnek a falu apraja-nagyja.

A kapott ajándékokért pedig illik köszönetet mondani, s jó a hála érzése adakozónak és a megajándékozottnak egyaránt.

Hálásan köszönjük a felajánlásokat és az alábbi gyermekverssel jókívánságainkat küldjük adományozóinknak:

Álmodik a fenyőfácska/odakinn az erdőn./Ragyogó lesz a ruhája,/ha az ünnep eljön./Csillag röppen a hegyére,/gyertya lángja lobban,/dallal várják és örömmel/boldog otthonokban./Legszebb álma mégis az, hogy/mindenki szívébe/költözzék be szent karácsony/ünnepén a béke. (Fésüs Éva: Álmodik a fenyőfácska)

Szerzőnk a perei óvoda vezetője, Salákné Zsíros Mária