Ullmann Mónika: „Miskolc nekem a színházat jelenti”

Miskolc - Beatrice szerepében láthatjuk a Pillantás a hídról című színműben, és a Miskolci Balett új produkciójában próbál. Interjú: Ullmann Mónikával, a Miskolci Nemzeti Színház színművészével.

Harmadik évadát kezdi a színművész a Miskolci Nemzeti Színházban. Mint mondta, itt nagyon érdekes munka folyik, legfontosabbnak azt tartja, hogy energiáit jól beosztva, kellő koncentrációval tudjon készülni mindegyik feladatára.

- Nemrég volt a bemutatója Arthur Miller: Pillantás a hídról című színművének, melyben Beatrice szerepében láthattuk. Mennyire érezte magáénak ezt a szerepet, mennyire tudta elfogadni az ő karakterét?

- Ullmann Mónika: Nem volt nehéz elfogadni. Beatrice egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy erősen kötődik a férjéhez. A darab egy nagyon érdekes problémával foglalkozik. A házaspárnak van egy nevelt lánya, aki időközben nővé cseperedett. A problémát az okozza, hogy a nevelőapa beleszeret a lányba. Vér szerinti rokonság nincs közöttük, mert Beatrice nővérének a lányát nevelik, de felmerül a probléma: szeretés vagy szerelem. Még a vér szerinti apákkal kapcsolatban is azt szoktuk mondani, hogy szinte szerelmesek a lányukba. A darabban azonban ez tényleg megtörténik, és az érzés okozta küzdelemnek lehetünk tanúi. A lényeget azonban nem mondja ki senki, a házaspár hallgat erről, megpróbál keresni valami mást, amivel leplezni lehet a problémát, és valahogyan megoldani, de nyilvánvalóan ez nem sikerül. Hiszen ha egy alapproblémát nem beszélünk meg, akkor nincs rá megoldás.

- Legtöbbször úgy jellemzik ezt a színművet, hogy egyrészt modern, lélektani dráma, másrészt görög sorstragédia. Nincs ebben ellentmondás?

- Ullmann Mónika: Igen, ez a színházban, a próbák alatt is többször elhangzott. De semmiképp nem jelent ellentmondást. Amikor van egy ki nem mondott, elhallgatott probléma, és a főszereplő megállíthatatlanul halad a vég felé, ez ugyanúgy igaz a görög tragédiára, mint a lélektani drámára.

- Ha ma történik ilyesmi, nem biztos, hogy sorstragédia lesz belőle. Gondolhatunk akár Woody Allenre, aki nevelt lányába nemcsak beleszeretett, de feleségül is vette.

- Ullmann Mónika: Nem ismerem Woody Allen privát életét, de gondolom, hogy ez az érzelem ott is gondot okozhatott. Valószínűleg az ő érzésük viszonzásra talált egymás iránt, és a sok felmerülő problémán ez átsegítette őket. Arthur Miller darabjában erős kötődés van az apa és a nevelt lánya között, de a szerelem érzése csak az apában alakul ki.

- Onnan kezdve, hogy megszületett a szereposztás, hogy állt össze a mű, mennyi és milyen munka van mögötte?

- Ullmann Mónika: Lukáts Andor rendezte a darabot, ami számomra nagyon jó találkozás volt, megkedveltem őt, és nagyon jó volt vele a közös munka. Egy egyhetes elemzés folyik ilyenkor magáról a darabról, a jelenetekről, a jeleneten belüli szándékokról, a szereplőkről, a mondatokról. Tehát minden egyes jelenetet kielemzünk asztalnál, és aztán kerülünk színpadra, ahol szituációkban hangzanak el a megismert mondatok.

- És milyen munka folyik közben a színművészben?

- Ullmann Mónika: Minden egyes próbafolyamatra az a jellemző, hogy van az írott anyag, és van az én személyiségem, az én élményanyagom a saját életemből. De én nem vagyok otthon készülős típus. Ezt úgy értem, hogy nem szoktam kitalálni dolgokat azért, hogy azokat majd a próbán megvalósítom. Hanem figyelem a partnereket, a rendező instrukcióit, és végül abból áll össze a darab. Én szeretek a partnereimmel együtt dolgozni, azt pedig otthon, a tükör előtt nem lehet.

- A harmadik évadát kezdte a Miskolci Nemzeti Színházban. Mennyire érzi már magát itthon a színházban, Miskolcon, az emberek között?

- Ullmann Mónika: Igazából engem a munkám köt ide. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az otthonom, hiszen nekem egy otthonom van. Minden szálon Budapesthez kötődöm: ott él a családom, a barátaim. Persze Miskolcra is szívesen jövök, egyre jobban ismerem a várost, illetve a város körüli gyönyörű kirándulóhelyeket. A színházban töltöm az időm nagy részét, ott nagyon jól érzem magam, és az itteni munkák nagyon-nagyon jók, nem cserélném el semmire. Ha tehetem, inkább a városon kívül kirándulok, és leginkább a természetben kapcsolódom ki. Miskolcon páratlanul szép előadások születnek, kiváló szerepeim vannak, igazából nekem Miskolc a színházat jelenti.

- Említette, hogy nagyon jó szerepei vannak. Melyek a kedvencek?

- Ullmann Mónika: Gyakorlatilag, amióta idejöttem, mindegyik. Kezdődött az Én és a kisöcsémmel, aztán jött a Chicago, A kopasz énekesnő, aztán a Veszett fejsze, a Nő a múltból, az Illatszertár, majd a Boldogtalanok. Sokféle műfaj, nagyon jó darabok. Miskolcon azért jó lenni, mert itt mindent játszhat az ember. Elég csak belegondolni, mekkora a távolság az Én és a kisöcsém és a Boldogtalanok között, és mindkettő megvalósult az életemben, és mindkettőt Miskolcnak köszönhetem. Éppen most is egy különleges próbafolyamat részese vagyok, a Miskolci Balett A nagy Gatsby című produkciójában veszek részt Kulcsár Noémi koreográfus rendezésében.

- Ezek szerint nem bánja, hogy nem budapesti színházban játszik?

- Ullmann Mónika: Nem bánom, hiszen ez az én döntésem volt. A fővárosban meglehetősen sok színház van, ez pedig egy nagyváros egyetlen színháza, melyben minden műfajnak helye van. Itt sokszínű lehetek, itt sokfajtát játszhatok és a szakma is nagyon figyel az itt folyó munkára.

- Említette azt is, hogy újabb darabok próbái kezdődtek el. Melyek lesznek ezek?

- Ullmann Mónika: Most újítjuk fel a Boldogtalanokat, ami szintén premier lesz, mert csak ötször játszottuk tavaly. Ez egy késői bemutató volt, és nagyon nehéz darab. Közben próbálom a már említett Gatsbyt. Ezt Albee: Mindent a kertbe! című színműve követi, melyet Zsótér Sándor rendez, és utána Caragiale: Zűrzavaros éjszakája, Rusznyák Gábor rendezésében. Mindegyik feladatot nagy izgalommal várom.

- Sok játékfilmben is láttuk. Nem hiányzik a filmezés?

- Ullmann Mónika: Ha az ember Budapesten van, és elmegy castingokra, akkor van lehetőség filmezni, de én most itt vagyok…

- Hegyi Erika -

Névjegy: Ullmann Mónika