Csak

A Hermanból világosan elmagyarázták, mi a baj, és erre nem válasz, hogy talán majd lesz pénz krétára. Bujdos Attila írása.

Túl az első tüntetéseken, ki-ki igyekszik megtalálni azt a valamilyen nézőpontot, amely felől magyarázva értelmet nyer számára, hogy ki és miért vonult az utcára Miskolcon és más városokban a héten. A magyarázatoknak szerepet szánnak abban is, hogy merre folytatódjon, ami elkezdődött. Olvasom például: ez politikai ügy. Aki ezzel írja le a történteket, általában úgy érti: ismert ellenzékieket is látott a felvonulók között, és ez tagadhatatlan.

Azzal is egyet lehet érteni, hogy mára általában az egész kormányzat megítélését befolyásoló politikai ügyről beszélhetünk, és ebben nem eltagadható magának a kormányzatnak a felelőssége.

Mi adott tehát okot az utcai demonstrációra?

A Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete a közoktatási rendszeren belül hívta fel a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára: ami épült, komoly gondokkal terhes, nem a jövőt szolgálja. Miután nem kaptak választ a káoszra figyelmeztető mondataikra, csak azt követően álltak a nyilvánosság elé.

Mára a velük egyetértők számából és nyilatkozataiból is kiviláglik, hogy ez nem helyi ügy, hiába jön ide a miniszter, nem egyetlen város oktatói közösségének ellenállásával, hanem a gondjaira bízott ágazat egészével kell valamit kezdeni. Kellene. Ha – bármilyen okból – nem erről beszél, amikor vállalja, hogy az általa képviselt hivatal tekintélyének teljes súlyával kiáll az emberek elé, maga engedi ki a szakmai keretek közül a vitát.

A Hermanból világosan elmagyarázták, mi a baj, és erre nem válasz, hogy talán majd lesz pénz krétára, mert a vita nem a kréta körül forog. Az egész rendszerrel vannak a bajok. Súlyos problémákat okozott az átszervezés​ – ezt állapította meg a szakminisztérium saját háttérintézménye is: „a tankerületek csak utasításokat közvetítenek, az egész működést a stratégiai gondolkodás teljes hiánya jellemzi. A túlzott adminisztráció és az önállóság elvétele megbénítja az iskolák működését. A Klik nem hoz érdemi szakmai döntéseket”. És így tovább.

Megvan a téma, mire kellene valamit mondani: miért ragaszkodik tehát az oktatási kormányzat ahhoz a központosított rendszerhez, amelyet épített. Belátható, hogy a szimpla „csak” sem a gondolati tartományban, sem az érzelmek világában nem elégséges válasz. Nem sorjáznak a tények, amelyek igazolnák az oktatási rendszer átszabásának helyességét és eredményességét. Aki nem erről beszél, az nem szolgálja a megoldást sem, már ha akár a saját tévedésének felmutatása árán is kész egyáltalán a megoldásra.

- Bujdos Attila -

​