2016.06.16. 15:00
Szabad, kell
<em>1972-ben nem láttam, láthattam az utoljára Európa-bajnokságon szerepelt magyar labdarúgó-válogatottat, tekintve, hogy még csak tervezés alatt voltam.</em> Molnár István írása.
1972-ben nem láttam, láthattam az utoljára Európa-bajnokságon szerepelt magyar labdarúgó-válogatottat, tekintve, hogy még csak tervezés alatt voltam. Molnár István írása.
Az első, már fellelhető emlékek az 1982-es spanyolországi, valamint a négy évvel későbbi, mexikói világbajnoksággal kapcsolatosak, akkor egyáltalán nem sejtettem, hogy három évtizednyi böjt fog következni, s nem jutunk ki egyetlen jelentős eseményre sem (az atlantai olimpiát nem sorolom ide).
Ahogyan teltek a hónapok, az évek, és csak jöttek egymás után a sikertelen edzők, a gyenge válogatottak, a kritikán aluli eredmények, zsigerivé vált az, hogy mi már sosem fogunk ezen a nemzetközi pályán focizni, elvették tőlünk, elvettük magunktól azt, amit egykoron mi műveltünk a legmagasabb szinten. Most viszont ott vagyunk (a huszonnégyben), a mi csapatunkért szorítunk, nem egy kényszerkedvencért, elővesszük a sálat a fiókból, kiabálunk a televízió előtt ülve, miközben kettőt kortyolunk a sörösüvegből.
Egyszer, nem olyan rég azt mondta az egyik politikus, hogy ha a magyar focinak jól megy, akkor az országnak is. Ez némi túlzás, de bár ott tartanánk, hogy egy Szalai- vagy egy Stieber-gól megold minden problémát… Örülni azonban szabad, kell.
