"Gyermekek"

Akinek van sérült/tartósan beteg gyermeke, az tudja igazán, mennyivel nehezebb feladatot mért rá az élet, mint felnevelni egy vagy akár több egészsé­geset. Különösen igaz ez értelmileg különböző fokban sérült gyermek esetén, aki hiába éri el a felnőttkor határát, sosem válik saját cselekedeteiért teljes mértékben felelőssé. Nem véletlenül nevezik a különböző szociális intézményekben gyermeknek az ilyen ellátottakat. Szellemileg gyermek marad, legyen bár száznyolcvan centis és kilencven kiló. Szalóczi Katalin írása.

Azt mondja a szakember, tartsa otthon a gyermekét a szülő, az a megoldás, akkor nem keveredik rossz társaságba. Zárja be a szobába. Arról fogalma sincs, milyen körülmények között lakik visszajáró betege családja, nem is érdekli, meg is mondja, nem érez empátiát. Szereljenek rácsot, lakatot ajtóra, ablakra? Hol és hogyan aludjon a család többi tagja?! Megoldásképpen felveti még: olvasson az anya mesét neki… Pedig tudja jól, nem mese, hanem magyar valóság: úgy kaphat valaki nyolcosztályos végzettséget igazoló papírt, hogy analfabéta. Hogy nincs intézmény, amely segítséget nyújtana a 16–18 közötti drogosok közé keveredett értelmi sérült fiatalnak.

Akinek nincs sérült gyermeke, nem tudhatja. Csak remélni lehet, hogy akadnak együtt érző emberek, akiknek módjukban is áll a változtatás.

Szalóczi Katalin