Esztert önkéntes angyalnak nevezik. Pedig nagyon is a földön jár…

Miskolc, Felsőzsolca - „Adományozással foglalkozom”, így mutatkozik be Facebook-oldalán Mágoriné Sinka Eszter. A körzeti nővér valóban szinte „nagyüzemmé” fejlesztette az adományozást, a segítést. Most Aranyanyu Díjra jelölték. Interjú: Mágoriné Sinka Eszterrel, az Aranyanyu Díj jelöltjével.

Esztert az idén Rich­ter Aranyanyu Díjra jelölték egészségügyi szakdolgozó kategóriában a betegei. „Egyfajta önkéntes angyal szerepét tölti be a környezetében”, olvasható róla a jellemzés a jelölteket bemutató honlapon.

Emlékszik, mikor jutott először eszébe, hogy másoknak segítsen?

Mágoriné Sinka Eszter: Azt hiszem, mindig is bennem volt ez. Hatéves voltam, amikor a nagyimnak súlyos vesekövessége lett, és nem tudott semmit sem csinálni, mindenben segítettem neki. Aztán jöttek a gyerekek – három fiam van –, mind a háromnál szülői munkaközösség-vezető voltam az oviban, iskolában. Részt vettünk kerítésfestésben, elvállaltam a függönyvarrást, kifestettük az óvoda helységeit, a férjem játszókuckót és egyéb bútorokat csinált, megvettem az ajándékot a szülők nevében a pedagógusoknak. Szóval ezek mindig is megvoltak. De amit most csinálok, az a 2010-es árvíz idején kezdődött.

Felsőzsolcát akkor elöntötte az árvíz, több száz ember maradt fedél nélkül, házak dőltek össze…

Mágoriné Sinka Eszter: Sokkhatásként értek a történtek. Egy évvel korábban költöztünk Felsőzsolcára, nem sokkal korábban lettünk kész a komplett felújítással. Már előző nap bugyogott a szennyvíz, Alsózsolcán már a kertek is vízben úsztak, de mégsem gondoltuk, hogy hozzánk is elér, váratlanul tört ránk az éjszaka. Majd láttam a sok embert, hallottam a sírást, a jajveszékelést, a segítségkérést. Hozták az árvízkárosultakat a rendezvények házába és a szomszédos iskolába, sokakat úgy, hogy nem volt rajtuk ruha, papucs, a személyes tárgyaikat sem tudták elhozni. Odaadtam a fiúk összes papucsát. Aztán főztem nekik teát és csináltam szendvicseket, később adtam nekik védőoltást. Sok volt a sérült, jöttek sebkötözésre, olyanok lettünk, mint valami minikórház. Amikor a mi házunk alsó szintjét is teljesen elöntötte a víz, már mi sem maradhattunk, mentőcsónakkal jöttek értünk. Annyira megható volt, hogy ahogy szálltunk ki, vadidegenek jöttek oda hozzánk és kérdezték, van-e szállásunk. Bárki befogadott volna. Megrendítő volt látni a tűzoltókat is, akik éjszakás műszakjuk után, hiába volt rajtuk védőruha, nyakig vízben tolták a mentőcsónakokat, és mégis csinálták.

Az önök háza is tönkrement, megtehette volna, hogy nem vesz részt a mentésben, kárenyhítésben. Mégis, mi motiválta?

Mágoriné Sinka Eszter: Úgy éreztem, hogy segítenem kell nekem is. Ott értettem meg, hogy min mennek keresztül azok, akiknek nincs miből gondoskodni magukról, családjukról. Szóltam a barátaimnak, az ismerősöknek, akik közül nagyon sokan hoztak ruhát, élelmiszert. Aztán, ahogy már lehetett, elkezdtük széthordani ami összegyűlt. Kérdezték, hogy honnan jöttünk, mondtam, hogy a Sport utcából. Meglepte őket, hogy miért, hiszen mi is áztunk.

Az ár elvonult, a segítés, az adományozás viszont megmaradt. Miért?

Mágoriné Sinka Eszter: Elindult egy folyamat. Eltelt egy hét, kettő, az ismerősök pedig még mindig kérdezték, hogy nem gyűjtök-e valahová, nincs-e szükség ruhákra, használati tárgyakra, bútorokra, mert lennének. Mondtam, hogy most éppen nem tudok családot, de azért hozzátok el. Így indult. Később aztán mindig jelentkeztek családok és kialakult egyfajta kereslet-kínálat. Az évek során ez kinőtte magát, azóta hat év telt el. Most már sokan tudják, hogy ezzel is foglalkozom, és rengeteg segítségem is van, már nem bírnám egyedül csinálni.

Mégis, kiknek segít és kiktől jön a segítség?

Mágoriné Sinka Eszter: Ismerősök keresnek meg, és sokan megtalálnak a Facebookon is. Ha valaki segítséget kér, elmegyek hozzá és felmérem, mire lenne szüksége, és persze azt is, hogy nem csaló-e, mert már arra is volt példa. Aztán körbetelefonálok az ismerőseim között, és amit lehet, összegyűjtünk. Volt, hogy valaki kérdezte, nem tudok-e szerezni egy babakocsit, kiírtam az oldalamra, estére lett négy. Hihetetlen, hogy sokszor azok is viszont segítenek, akiknek adományozok. Volt, hogy valakinek adtunk három zsák ruhát, később visszaadtak kettőt, miután kinőtték a gyerekek. Ilyenek például Kertész Sándorék is. A monoki férfi történetét a neten olvastam – meghalt a felesége és hat gyerekkel maradt egyedül –, neki is sikerült adományokat gyűjteni. Azóta szinte minden nap beszélünk. Volt egy 350 literes fölösleges fagyasztóládánk, amit nekiadtunk, és mikor a harsányi mackómamának gyűjtöttünk plüssmacikat, hogy meglegyen a Guinness-rekord, akkor ő is hozott egy zsáknyi plüsst, végül 130-at tudtunk odaadni. A segítők pedig… barátok, ismerősök. Sokat segít a körzeti doktornő és a családom is. Nélkülük nem menne.

Miben kérnek legtöbbször segítséget?

Mágoriné Sinka Eszter: Van, aki azzal keres meg, hogy nagyon rossz állapotban van a házuk, ajtó, ablak, festék kellene. Más azért, mert elvált a férjétől, gyerektartást nem kap, minimális pénzből nevel 2–3 gyereket. Sajnos, nem mindig tudok segíteni. Azoknak könnyebb, akik itt vannak a környékünkön, mert amellett, hogy összegyűjtöm az adományt, többnyire én magam szoktam elvinni is. Sokszor gondot okoz azonban az időhiány, illetve a havi benzinkeretem is véges. A garázsunk többnyire tele van adományokkal, én nem is tudok a kocsival beállni. A múltkor például Edelénybe kellett bútorokat elszállítani, amit a fiam, a férjem és a barátaim cipeltek le a 4. emeletről, pakolták fel a kölcsönkért utánfutóra.

Augusztus óta létezik az Adj király! oldal, azóta azon keresztül is folyik az adományozás. Ez hogyan jött létre?

Mágoriné Sinka Eszter: Ez már az Aranyanyu-jelölés hozadéka. Békéssy Olga (az egyik kereskedelmi tévének dolgozó riporter – a szerk.) készítette rólam a kisfilmet, mondta, hogy az egyik barátjának, volt kollégájának, Kollár Róbertnek van egy terve, hogy miképpen lehetne a segítséget kérőket és az adományozókat egyetlen honlapon keresztül összehozni. Robi felvette velem a kapcsolatot, elkészült az országos honlap, ahol területi ügyintéző partnerként segédkezem. Az oldal jól áttekinthető és könnyen kezelhető. Várjuk további ügyintéző partnerek jelentkezését is a megyében. Az adjkiraly.hu-n kívül még a Zsaruellátó Miskolc Facebook-csoportot vezetem két segítőmmel közösen (Rózsa Erika és Papp Ildikó Hajnalka), ahol a déli határon szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak gyűjtünk és küldünk rendszeresen ellátmánykiegészítést. Rengeteg adományt gyűjtöttünk azóta össze. A betegeink és egyéb adományozók a gyűjtések során konzerveket, ásványvizet, vitaminokat, gyógyszereket, hálasütiket hoztak, és meglepetésként tavaly december elején összeállítottunk 350 mikuláscsomagot is. Idén nyáron aszfaltrajzzal és köszönőlevéllel is kifejeztük hálánkat a munkájukért.

Hat év alatt sok embernek tudott segíteni. Hogyan éli meg, ha valakinek nem lehet?

Mágoriné Sinka Eszter: Sajnos, ez nem egyszer fordul elő. Rettenetes látni, hogy mekkora a mélyszegénység a megye sok-sok településén. A közmunkából, segélyből képtelenség eltartani a családot, az adományok csak csepp a tengerben. De néha az is jó, ha csak pillanatnyi örömet tudunk szerezni. Gyermeknapkor például, előtte megbeszélve a Borsodi Motorosok Egyesületével, elmentünk Hernádvécsére, ahol megmotoroztattuk a gyerekeket.

A segítést a munkaidőn túl végzi. Az Aranyanyu Díjra viszont nem ezért, hanem a munkájáért jelölték a betegei. Tudja, hogy miért?

Mágoriné Sinka Eszter: Meglepődtem, amikor kiderült, és örültem neki nagyon, hogy több száz jelölt közül bekerültem a döntőbe. Igaz, hogy az egészségügyi szakdolgozó kategóriában lettem jelölt, de mindenki tudja a rendelőben, hogy a rászorulókon is próbálok folyamatosan segíteni. Körzetünkben sok az idős, sokan élnek egyedül vagy már a házastársuk is idős. Ha meglátogatom őket a rendelés után, szükség szerint megfőzök, kiporszívózok, bevásárolok. Egyik daganatos betegemet például egy éven keresztül naponta látogattam, és a szakmai feladataimon felül besegítettem a háztartásban, illetve a barátokkal közösen többször is rendbe tettük a kertjét is, aminek mindig nagyon örült.

Hány embernek segít így a körzetében?

Mágoriné Sinka Eszter: Ez változó. Most tíz beteg van, akikhez rendszeresen járok. Van, akihez naponta, de a többséghez hetente csak egyszer-kétszer, ha kérik. Évekig dolgoztam egyébként hospice nővérként, amit akkor hagytam abba, amikor megszületett a harmadik fiam. Egy ideig főállású anya voltam, majd ahogy visszamentem dolgozni, már nem tudtam vállalni, hogy műszakba járjak. Így kerültem a rendelőbe. Van némi művészhajlamom is, a GYES mellett lakberendezőnek tanultam, aminek alkalmanként hasznát veszem a mai napig is. Feng shui tanfolyamot is végeztem, tanácsaimat sokan igényelték a lakberendezésnél.

Három fiút nevelnek…

Mángoriné Sinka Eszter: A két nagyobb már dolgozik és többé-kevésbé önálló életet él, a legkisebb pedig középiskolába jár még. Ők is, a férjem is sokat segítenek. Szabadidőm nem sok van, tervem viszont annál inkább. Szeretnék egy alapítványt, amely kimondottam szegény családoknak segítene. Szeretném kiemelni és felkarolni a tehetséges gyerekeket, mert nagyon sok van közöttük. Nyári táborokat szeretnék nekik szervezni. Aztán ott van egy fizioterápiás rendelő terve is. Most kezdtem a fizioterápiás szakasszisztensi képzésbe – szombatonként járok –, mert azt tapasztalom, hogy nagy igény lenne arra is: hosszúak a várólisták.

Hogy bírja mindezt energiával?

Mágoriné Sinka Eszter: Magam sem tudom. Néha én is elfáradok, de az emberek szeretete visz előre, belőlük merítek erőt újra és újra.

Hajdu Mariann

Richter Aranyanyu Díj

A Richter Aranyanyu Díj 6. éve díjaz olyan oktatásban, egészségügyben és szociális szférában dolgozó nőket, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat. Idén is több száz jelölés érkezett, melyekből kategóriánként négy, tehát összesen 16 döntős Aranyanyut választottak ki.

A szavazás október 30-a éjfélig tart. Mind a 16 döntős Aranyanyu adatlapja és kisfilmje megtalálható a www.aranyanyu.hu oldalon, itt lehet szavazni minden kategóriában egy jelöltre. A szavazás e-mail cím alapú, egy e-mail címről kategóriánként egy szavazatot lehet leadni. A díjátadó gála november 10-én lesz.

Adj király! Hogyan jött ez létre?

Az adj király honlapot (www.adjkiraly.hu) Kollár Róbert, az egyik kereskedelmi televízió szerkesztője találta ki.

– A munkám során gyakran előfordul, hogy nehéz sorsú családokat mutatunk be, ezek után mindig rengeteg felajánlás érkezik a nézők részéről – mesél a kezdetekről. – Pintér Pál barátommal elkezdtünk azon gondolkodni, hogy jó lenne egy olyan internetes felületet létrehozni, ahol egy helyen össze tudjuk hozni a segítségre szorulókat és a segíteni vágyókat. A cél, hogy egymásra találjanak, és az is, hogy a lakhelyükhöz legközelebb történhessen meg a segítség.

Kollár Róbert mondja, az Aranyanyu Díj kapcsán került kapcsolatba Eszterrel, aki elvállalta, hogy koordinálja a honlapot a megyében.

– Az elsők között kezdte, ő a legaktívabb, a legügyesebb, hihetetlen energiája van.

Még megtudjuk, sokszor különös dolgokban kérnek segítséget. Meghatotta például őket az a ceglédi anyuka, akinek férjét Pesten kezelik. Mivel nem tud minden nap Pestre utazni, azt szerette volna, ha van valaki, valakik, akik rendszeresen látogatják a férfit a kórházban. A másik történet egy látássérült házaspáré, akiknek látó gyerekei vannak. Ők azt kérték az önkéntesektől, hogy segítsenek állatkertbe, kiállításokra vinni a gyerekeket és beszélgessenek el velük az ott látottakról. Úgy, ahogy ők sosem tudnának.