De hova szállt az a madár?

Miskolc - Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy anyóka. Valamikor ő is kedves, pici lány volt.

Gyakran ült az édesapja nyakában, sok-sok mesét hallgatott. Majd nagylány lett, asszony, gyermekei születtek, s idővel megjöttek az unokák. Mindig zsivaj, kacagás vette körül, ezért volt most oly különös a szobájában a csend.

Kötögetett, olvasgatott. Figyelte a hangokat. A kutyaugatás is távolibbnak hatott. Messze-messze volt minden autózúgás, motorberregés. Közeledett a karácsony.

A szép ünnep tiszteletére szinte menetrendszerűen megindult a havazás. Szokatlan ez a mai világban.

A fákat már korábban zúzmarapólya lepte be. Most az ágakra további hópelyhek rakódtak.

Álomország. Szánkók és gyerekek – gondolta a nagy­anyó, a kedves hangokat is szinte hallotta, pedig csak egy kicsi madár kezdett énekelni. Nincs még tavasz, kis butus! Mi lett veled? Ilyenkor szoktak énekelni a madarak?

A cinke bezzeg csivitel egész télen is. Ennek itt ritka díszítés van tollruhájában. Különös madár, ilyet talán most látok először.

Ez a dal felidézte a hajdani boldogságot, saját gyermekkori vidámságát.

Ő is, mint kislány figyeli hazafelé menve az ablakok örömfényeit: itt is, ott is már lobognak a gyertyák, szeretetteljes érzést sugároznak az otthonok.

Most szobájában ül. Rég járt kint karácsonykor az utcán.

Hallja már, hogy a másik szobában nagy a készülődés: gyerekek vannak ott: topognak, suttognak, várják, hogy belépjenek oda, ahol áll az óriási karácsonyfa, mely szinte az égig ér.

Kik azok a gyerekek? Hát hogy nem ismerem meg őket azonnal? Persze, a fiaim! Nevükön szólítom őket, ahogy ott a másik szobában suttognak és kacarásznak. Velük vannak a gyermekeik is, az unokák, sőt a dédunokák is.

Milyen jó a csendben tudni: hogy ott van az a másik szoba! Abban a másik szobában van a legkellemesebb meleg. Ott vannak a legcsodálatosabb hangok.

A hajnali égről a csillagfény is odaröppent.

Minden várakozás és beteljesülés szépsége ott van abban a másik szobában. A hó változatlanul hull. Egyre tüneményesebb mesebeli külsőt vesz fel a táj.

De hova szállt az a madár? Hangja eltűnt az égkupola alól. Talán ő is a gyerekeihez igyekezett. Az autók és a motorok is hazatértek. Hópuha a csend mindenütt. De a másik szobából kedves, tompa, zsibongó hangok egyre szüremlenek.

Tusnády László

(A Karácsonyi álom című írás az Észak-Magyarország 1991. december 24-i számában jelent meg.)