„Nem a pacsirta fontos, csak a dal”

Kisgyőr - A faluház vezetője szerint a régi világból lenne jó kicsit belecsempészni napjainkba. Interjú Grúz Atillával, a Magyar Kultúra Lovagjával.

Grúz Atilla szívesen szólítja meg a Kisgyőrbe érkező turistákat. Vendégül látja őket és mesél nekik. A múltról, a magyar, népi kultúráról mint gyökereinkről, és a jelenről. Ha ideje engedi, a falu köztéri alkotásaihoz is elkalauzolja a vendégeket. A faluház vezetőjét januárban a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték.

Mindig is a csapat­munkában gondolkodtam.

Grúz Atilla

Nemrég vehette át a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést. Sok-sok tevékenysége közül mit tart lovagias tettnek?

Grúz Atilla: Az ítélőbizottság tulajdonképpen a sokféle tevékenységem mindegyikét a lovagias tettek közé sorolta, jóllehet én csak teszem a dolgomat. Köszönet a felterjesztő kisgyőri önkormányzatnak és Kékedi László polgármester úrnak. Évtizedek óta, mióta ebben a községben szolgálok, együtt dolgozunk. Ez számomra nem munka, nem hobbi, nem is csak hivatás, inkább egyfajta életforma. Nekem ez az életem. Mondhatom, a faluház a második otthonom. A Jóisten megadta nekem, hogy sok mindenbe belekotnyeleskedhettem. Az nyilván látszik, hogy szívem csücske a népművészet, a népi kultúra, mely nemzeti műveltségünk egyik alappillére.

Hol találkozott először a népművészettel?

Grúz Atilla: 1976-ban az Avas Táncegyüttesben találkoztam és „fertőződtem” meg azzal a műfajjal, amit népművészetnek vagy népi kultúrának hívunk. Ott és későbbi életem során voltak-vannak olyan mesetereim, akiktől nagyon sokat tanulhattam és tanulok: egészséges szemléletmódot, értékrendet, hasznos ismereteket. Néptáncos múltamat igyekeztem itt, Kisgyőrben kamatoztatni, amikor 33 évvel ezelőtt feleségemmel idekerültünk. Alapítottam egy csoportot általános iskolás gyerekekből, Motolla néven. A mai Kökörcsin táncegyüttes részben ezekből az egykori gyerekekből áll. Abból adódóan, hogy könyvtáros és művelődésszervező is vagyok, úgy kívánkozott, hogy értékmentő és -teremtő kisközösségeket hozzak létre az itt élő gyerekekből, felnőttekből. Így a tánccsoport mellett megalakult a népdalkör, a Tarsoly együttes és azok a civil szervezetek, amelyek célja szintén az értékmentés-értékteremtés volt. Így jött létre a Kisgyőrért Egyesület és Kékedi László kezdeményezésére a Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete. Ez utóbbi irányítását Kékedi László polgármestertől , a Népművészet Mesterétől, a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának vezetőjétől vettem át négy évre.

Híresek a kisgyőri, népművészeti rendezvények is. Ön szerint mitől vonzóak ezek?

Grúz Atilla: Programjaink, rendezvényeink mára országos hírűek. Rangjukat, magas színvonalukat a helyi alkotókon, amatőr csoportokon kívül sok neves előadó és mesterember biztosítja. Ilyen az Őszi Népművészeti Sokadalom, amely Szüreti Nap néven indult 34 éve. Vagy a Családi Kézműves Szaktábor, aminek több mint 130 kültéri alkotásai fellelhetők a faluban. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy ahhoz a gazdag örökséghez, a szerves műveltséghez, amit magyar kultúrának hívunk, a magam területén, szerény lehetőségeimhez képest, a sok-sok kisgyőri és környékbeli tettre kész, önzetlen emberrel együtt hozzájárulhatok. Mindig csapatmunkában gondolkodtam, számomra a közösség meghatározó alkotóközeg.

Ön nemcsak művelődésszervező, hanem pedagógus is. A régi időkben is a tanító gondoskodott a falu kulturális életéről. Így van itt is?

Grúz Atilla: Itt igazából nem én vagyok a főszereplő, hanem maga az ügy. A magyar kultúra, a magyar műveltség. Ahogy a költő mondja: „Nem a pacsirta fontos, csak a dal.” Én csak bábáskodom felette. Olyan ez, mint egy óraszerkezet, ahol ugyanolyan fontos szerepe van a mutatónak, a számlapnak, a fogaskerekeknek, mint a rugónak, ami az egészet működteti. Rám jutott a rugószerep, de hiába erőlködnék, ha nem lenne mit működtetni, nem lenne kikkel együtt alkotni. Azért olyan jó Kisgyőrben élni, mert befogadó, elfogadó és termékeny a közösség. Jó itt élni, dolgozni. Minden helynek van szelleme, így Kisgyőrnek is. Hiszem, hogy ezek termékenyítőleg hatnak oda-vissza. A hely szelleme hat az ott lakókra, és fordítva, az ott lakók is táplálhatják a hely szellemét.

Szigorú tanító?

Grúz Atilla: Vannak dolgok, melyekben igyekszem következetes lenni. Az eredményes munkához, tanuláshoz rend és fegyelem kell. Ez a mai világunkból sokszor hiányzik. Nem akkor szeretjük jól a gyerekünket, ha mindent ráhagyunk, megengedünk neki, hanem ha megtanítjuk a szabályokra, s hogy ezek betartásával lehet eredményesen tanulni. Ezt nem korlátnak kell tekinteni, inkább kapaszkodónak, mely biztonságot nyújt, ha mindenki tiszteli, betartja.

A kisgyőri rendezvények mellett a táncházak is híresek és népszerűek. Ezt hogy tudta elérni?

Grúz Atilla: Egyrészt vannak a saját csoportjaink, másrészt az évek, évtizedek alatt fölnőtt egy értő, befogadó korosztály, akik már hozzák a gyerekeiket is. A néptánc is a magyar lélek tükre. A régiségben a paraszti kultúra képviselői kis túlzással polihisztorok voltak, hisz mindenhez értettek, ami a tartalmas élethez szükséges volt. Önellátó módon élték a hétköznapok dolgos életét, s ha jött az ünnep, akkor az ősök nyomán nagyon szépen, tartalmasan tudták megélni a jeles napokat is. Tánccal, énekkel, szép viselettel, melyek nem pusztán szemet gyönyörködtető külsőségek voltak, nem pusztán a szórakozást szolgálták, de ezeknek volt szakrális töltete is. Mindennek megvolt a maga rendelt ideje és helye. Régen is sokat dolgoztak, mégsem voltak depressziósak. Volt egy egészséges ritmus, volt lehetőség a feltöltődésre. Abból a régi világból, a „régiségből” lenne jó kicsit belecsempészni napjainkba, hogy elviselhetőbbé tegyük életünket. Időt kell szakítani magunkra, egymásra! Istennek hála, nagyon gazdag örökségünk a népi kultúránk, amit megismerve beépítve életünkbe szebb, tartalmasabb életet élhetünk. Például a táncházban szórakozva művelődünk, hiszen lejött a színpadról a tánc a nézőtérre. A kezdő is bátran beállhat, hisz sokan ugyanolyan téblábolva kezdik a tanulást, mint ő maga.

Kik zenélnek, és kik tanítják a táncokat?

Grúz Atilla: Kiváló zenészeket – például a Muzsikást, a Tényleg zenekart, az Eszte­nás Együttest, az Agyagbandát – és táncosokat hívunk meg. Az utóbbiak közül Barsi Csabát említeném meg, mert ő ebből a műhelyből került ki. Hetedikes diákként kezdett a Motollában és ma már elismert táncos-zenész. De más neves előadók, zenészek is muzsikáltak nálunk a Kárpát-Haza minden részéből.

Van a falunak egy elektronikus vendégkönyve. Abban azt írják a turisták, nagy élmény volt számukra, hogy önnel találkoztak. Teával kínálta őket, és mesélt nekik a falu történetéről. Ez így természetes?

Grúz Atilla: Általában a magyar ember, a kisgyőri különösen, vendégszerető hírében állt – erről tanúskodik a Borkútnál álló, kezében lopót és teli poharat tartó Pincemester. Valóban meg szoktam szólítani a településünkre érkező turistákat, ha már itt járnak, jöjjenek, nézzék meg a faluházat-könyvtárat is. Nálunk szinte mindig megtekinthető valamilyen képzőművészeti kiállítás. Most épp kisgyőri fiatalok munkái láthatók, de nem ritka, hogy neves művészek hozzák el alkotásaikat. Kiállított már nálunk Petrás Marika is, aki nemzetközi hírű keramikus és népdal­énekes.

Miről mesél a turistáknak?

Grúz Atilla: Amikor időm engedi, körbeviszem őket a kültéri alkotásokon. Bár ez igazából a polgármester úr, Kékedi László kompetenciája, hiszen ő tud autentikusan mesélni azokról az alkotásokról, amelyeket megálmodott, és az ő irányítása alatt születtek meg. Az egyik fő kompozíció az Ökumenikus Betlehem, amely itt található a faluház alatti völgyben. Ez Közép-Európa legnagyobb szabadtéri betleheme, az emberalakok valós méretűek. A másik kompozíció a golgota. Tehát Jézus születése és halála. A golgota üzenete azonban mindenképpen pozitív kicsengésű, hiszen a hatalmas felkelő napkorong a feltámadást szimbolizálja. Ezeknek a helyeknek varázsa, pozitív kisugárzása van. Szakrális helyeket nem csak öröklünk, de minden nemzedéknek megadatik, hogy ilyeneket létrehozzon, alázattal, hittel, szeretettel, jó szándékkal, tudással.

A méltatásban az áll, hogy a közösségi élet minőségének javításáért kapta a díjat. Hisz abban, hogy a magyar népi kultúra képes az élet minőségén változtatni?

Grúz Atilla: Föltétlen. Életminőségünket, komfortérzetünket alapvetően meghatározza a közeg, melyben élünk. Hiszem, hogy az a sok kisközösség, maga a faluház mint otthonos közösségi színtér, a sok-sok színvonalas program, rendezvény szebbé, tartalmasabbá teszi hétköznapjainkat, ünnepeinket. Nem mindegy, milyen szemlélettel, lelkiséggel élünk a világban, mennyire vagyunk tisztában saját szerepünkkel, feladatunkkal. Az eligazodásban, helytállásban segít saját kultúrkincsünk, népi műveltségünk. Ha ezeket újra birtokba vesszük és beépül a mindennapjainkba, ünnepeinkbe, akkor egy-egy népmese, népdal, néptánc, tárgyi alkotás feltöltődést, tartást ad, örömteli, tartalmas életet biztosít. Ehhez azonban mindezt meg kell ismernünk. A magyar lélek mégiscsak a saját gyökerei által kell hogy táplálkozzon. Egyébként magyarnak lenni nem faji kérdés, hanem jellem, lélekminőség, sorsközösség-vállalás. Gondoljunk például az Aradi 13-ra. Hiszem, hogy nem véletlenül születtünk ide, a Kárpát-Hazába, ebbe a kultúrkörbe. Itt van dolgunk, tanulnivalónk. Jó magyarrá pedig akkor válhatunk, ha elsősorban jó emberek vagyunk. Magunkat, magunkon kell „farigcsálni”! Így szolgálhatjuk eredményesen szűkebb környezetünket, népünket, nemzetünket. Hittel, alázattal, reménységgel, legjobb tudásunk szerint. Tennivaló pedig van bőven. Hálás vagyok a Teremtőnek, aki a tenyerén hordoz, és mindazoknak, akikkel együtt dolgoztam és dolgozom. Köszönet mindazoknak, akik bármilyen formában segítették, segítik a munkámat. Köszönet a családomnak, hogy elviselte a sok távollétet.

- Hegyi Erika -

Névjegy: Grúz Atilla

1984 óta a Kisgyőri Faluház - Művelődési Ház és Könyvtár vezetője. 1999-től a Kisgyőrért Egyesület és 2011–2015 között a Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének elnöke. Harminc éve szerzett tanító-népművelői diplomát a Sárospataki Comenius Tanítóképző Főiskolán. Magas színvonalú, áldozatos munkájával hozzájárult a népi hagyományok újjáélesztéséhez. Pedagógusi lelkesedéssel adja tovább néptánc-, népdal- és gyermekjáték-tudását. Az olvasás szeretetére nevel. Létrehozta és vezeti 1984-től a Motolla Néptánccsoportot, 1989-től a Kisgyőri Népdalkört, 1997-től a Kisgyőri Tarsoly Együttest, 2007-től a Kökörcsin Táncegyüttest. Munkájának színvonalát Arany minősítések, a 2011-ben kiérdemelt Csokonai Vitéz Mihály közösségi díj, valamint a Nemzeti Kulturális Alap Közművelődési Kollégiumának tagsága jelzi. 2002-ben a „Megye Kultúrájáért” Díjban, 2006-ban a „Kisgyőrért”, 2016-ban „Örökségünk” Díjban részesült.